Ha sosem tudsz spórolni, ezeket a tanácsokat fogadd meg

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ahogy a magyar egészség szó egyszerre utal a fizikai és lelki teljesség komplex állapotára, úgy az angol self-care is egy nagyon sokrétű fogalom, melybe az öngondoskodás számos területe beletartozik. A fizikális, intellektuális, érzelmi és közösségi self-care mellett éppilyen nélkülözhetetlen a munkahelyi és a pénzügyi is, amiről kevesebbet tudunk, így szakértőhöz fordultunk.

A munkahelyi és a pénzügyi öngondoskodás kevésbé közismert, de az általános jó közérzethez és a teljes spektrumú self-care-hez nélkülözhetetlen területek, amelyek gyakran szolgálnak feszültségforrásként. Dr. Zolnay Judit üzleti és vezetési tanácsadó, executive business coach sokéves, pénzügyi területen szerzett nemzetközi felső vezetői hátérrel érdekes megvilágításba helyezi a stresszt. Szerinte 

a stressz olyan, mint az oxigén, és ahogyan légüres térben sem tudunk létezni, a stresszmentes élet is csak hangzatos utópia.

A cél nem lehet tehát a tökéletesen stresszmentes környezet, csak a személyes adottságokhoz mért optimalizálása a stressz mértékének, amely így még mint ösztönző is felléphet életünkben.

Dr. Zolnay Juditot a munkahelyi és a pénzügyi stresszről és arról kérdeztük, amit ellenük tennünk érdemes.

Lehet a stresszre mint pozitív tényezőre is tekinteni?

Sportolóként, és ha úgy tetszik, corporate (vállalati) atlétaként megfigyelhettem, versenyhelyzetben mi, emberek, többségében jobban teljesítünk.  Az adrenalin támogat bennünket ilyenkor, hogy kiváló teljesítményt nyújtsunk, és jó érzéssel tegyük mindezt. Ennek a kulcsa megítélésem szerint nem a másokéhoz viszonyított, hanem az önmagam tegnapi, tegnapelőtti teljesítményéhez képest mért növekedés, fejlődés. Ekkor pozitív a stressz a munka világában is, és képesek vagyunk előrejutni, haladni, fejlődni, növekedni.

Dr. Zolnay Judit, a pénzügyi és munkahelyi öngondoskodásról

Átcsaphat ugyanakkor ez a hatás negatívba: ennek megelőzésében mekkora a főnök, a vezető felelőssége?

A jó vezetői szerep elengedhetetlen. Ő az, aki a munka világában az edző szerepét tölti be, meg- és kiismeri a munkatársaikat, hiszen mindenkit más motivál.

Idézőjel ikon

Kellően ambiciózus célokat és testhezálló feladatokat jelöl ki számukra, az út során támogatja, tudásban és lelkesedésben is kollégái mellett áll, de nem mikromenedzseli őket.

Segít megtalálni a célok személyes értelmét, azazhogy miért jó az adott munkatársnak, ha ő ebbe belevág, és végig is viszi. Felhatalmazza és önállósággal ruházza fel őket. Az ilyen környezetben a pozitív stressz fejleszti az egyént és növeli a csapat teljesítményét is.

A pénzügyi stresszre nehezebb pozitívumként tekinteni. Ez a jelenség mennyire hat ki életünk egyéb területeire?

A pénzügyi stressz létező fogalom. Manapság a magas inflációnak is köszönhetően 

sok ember számára okoznak feszültséget és szorongást pénzügyeik,

ami akár családi veszekedéseket is szülhet, és folyamatos negatív stresszt idézhet elő. A növekvő pénzügyi stressz nemcsak a bankszámlákat terheli meg, hanem sokak számára depresszióval, szégyenérzettel, dühvel vagy félelemmel is járhat.

Egy 2017-es, felnőttek körében, az Egyesült Államokban végzett tanulmány szerint az, ahogyan valaki a pénzügyi nehézségeket érzékeli és reagál rájuk, hatással lehet a mentális jólétére. Azok, akiket felzaklatott a gazdasági helyzetük, nagyobb valószínűséggel rendelkeztek magasabb depressziós pontszámokkal, mint azok, akik szintén nehéz pénzügyi helyzetben voltak, de nem zaklatták fel magukat annyira. Az eredmények ráadásul az egészségi állapottól és jövedelmi helyzettől függetlennek bizonyultak.

Talán ismerős a jelenet, erre megoldás a pénzügyi öngondoskodás
Fotó: valentinrussanov / Getty Images Hungary

Mit tehetünk azért, hogy az anyagiakból fakadó nyomáson könnyítsünk – másképp fogalmazva, hogyan indulhatunk el a pénzügyi öngondoskodás útján?

Szerencsére sokat tehetünk azért, hogy kezelni tudjuk és feldolgozni a (pénzügyi) stresszt, és nem kell egyedül maradnunk ebben a helyzetben. Ha mentálisan és erőforrásainkat tekintve is felkészülten állunk, sokkal inkább képesek lehetünk átvészelni egy nehezebb gazdasági időszakot.

Sokan családi költségvetéssel dolgoznak, itt fontos a nyitott kommunikáció, az őszinte, empatikus, de tényeken alapuló megközelítés. „Többet kell spórolnunk” – ehelyett például érdemes inkább úgy fogalmaznunk: „Találjunk módot arra, hogy minden hónapban 30 ezerrel többet spóroljunk”. És amikor csak lehet, próbáljunk meg „énüzeneteket" megfogalmazni, például: „Kellemetlen számomra, hogy mennyit fizetünk a szórakoztató-előfizetésekért, és azon gondolkozom, vajon tudnánk-e ezen a téren csökkenteni.” Ajánljuk fel, hogy „cserébe” azt, hogy mi miben fogjuk vissza a kiadásainkat. 

A megközelítés hangsúlya a kölcsönösségen, a tényalapú megközelítésen és az empátián legyen.

Akár  egyedül él valaki, akár egy család pénzügyeit intézi, fontos, hogy átgondolja a céljait, mielőtt bármilyen megoldására törekedne. Írjunk egy listát. Ezután gondolkodjunk a lehetséges megszorításokon, megőrizve egy olyan dolgot, ami viszont örömet okoz.

Saját magunkkal kapcsolatosan mi a teendőnk?

Kérdezzük meg magunktól: „Min tudok úgy spórolni, hogy az ne befolyásolja negatívan a mentális egészségemet?” Az elmúlt néhány évben annyi bizonytalanság volt, hogy szinte állandóan szorongani kell valamin. Ezért

legyen egy tervünk, célunk, amiért megtesszük a megszorító lépéseket.

Legyen az az adósságtól való megszabadulás vagy egy beruházás.

Legyen heti és havi költségvetési tervünk, ehhez heti és havi „budget meeting”-ünk. Ehhez keressünk egy társat, még akkor is, ha egyedül vagyunk. Ő segít objektívnak maradni. Kövessük nyomon a költéseinket. 

A bevételeket sosem haladhatják meg a kiadások! Ez az aranyszabály!

Milyen konkrét tippeket érdemes megfogadnunk a takarékoskodás terén?

Tegyünk félre, ideális esetben legalább 10-15%-át a havi bevételeinknek! Az ezzel csökkentett bevételre szabjuk a kiadásokat. Beszéljünk pénzügyi tanácsadóval, és csökkentsük az érzelmi vásárlásokat, ezeket listával tehetjük meg, és az „alszom rá” szabállyal.

Két mentális „hekk” még annak érdekében, hogy a pénzhez való viszonyunk egészségesebbé váljon: 

Naponta fogalmazzuk meg, miért vagyunk hálásak.

Még akkor is, ha nehéz élethelyzetet élünk meg. Keressünk olyan közösséget, ahol segíthetünk azoknak, akik még jobban rászorulnak, akár önkéntes munkával. Megtapasztaljuk, mennyit segít a saját kiadásaink megtervezésén, a tudatosságunkon.

A pénz csak egy eszköz, minél inkább racionálisan tervezzük a bevételeinket és kiadásainkat, és dolgozunk a megélésünkön, annál jobban fog a helyére kerülni az életünkben a pénzügyeinkhez való egészséges viszony.

A (munkahelyi és pénzügyi) stressz is lehet pozitív mozgatórugó, de a tudatos optimalizálás döntő fontosságú
Fotó: praetorianphoto / Getty Images Hungary

Van, aki minderre azt mondja majd, csak az igazán tehetősek képesek így takarékoskodni. Igazuk van azoknak, akik ezt érzik?

Már a Bibliában is számos intelmet olvashatunk arról, hogy a termény egy részét tegyük el, és őrizzük meg későbbi, ínséges időszakokra. 

A megtakarítás egy olyan tudatos döntés, amellyel később élethelyzeteinkre hitelezünk önmagunk számára.

Legyen ez egy váratlan kiadás, betegség, baleset vagy nyugdíjaskor.

A megtakarítás lehet rövid távra szóló, például egy utazásra, használati tárgy megvásárlására, vagy hosszabb, mint a nyugdíjunk. Az időtáv és kockázatvállalási hajlandóságunk határozza meg, hogy milyen formában, milyen pénzügyi konstrukciót válasszunk. Egyáltalán nem csak a tehetősebbek kiváltsága mindez, de amennyiben nagyobb összeg áll rendelkezésre egy alkalommal, úgy értékpapírok, kötvények, állampapír lehet ideális megoldás.

A kisebb bevételből élők számára is vannak testre szabottabb opciók. Rendszeres, havi, kisebb összegű megtakarításokra alkalmas a megtakarítással kombinált biztosítás, ahol kisebb összeggel tudunk befektetni akár a nagy cégek fejlődési lehetőségeikbe. Itt is érdemes a portfóliót kockázati étvágyunknak és a befektetés időtávnak megfelelően kiválasztani. Tanácsadást is igénybe vehetünk, érdemes. 

Nyugdíj célra önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítást, nyugdíjbiztosítást indíthatunk, akár nyugdíj-előtakarékossági számlát. Adójóváírásban tudunk részesülni, azaz az állam díjazza, ha gondoskodunk önmagunkról.

Hogyan dönthetjük el, hogy melyiket válasszuk?

A biztosításnál mindig lesz valaki, hogy emlékeztessen bennünket, hogy esedékes az önmagunknak tett ígéretet teljesíteni, befizetni a havi, negyedéves vagy éves díjat választásunk szerint. Változtathatunk a befektetési portfólión, ebben tanácsadó segít bennünket.

Az önkéntes nyugdíjpénztárban nagyobb önállósággal kell tennünk a dolgunkat, tartva a befizetéseket, de a szakemberek a választásunkat követően befektetik a pénzünket, és ott nem kell döntéseket hozni feltétlenül menet közben. De válhatunk portfóliót évente. A nyugdíj-előtakarékossági számla sok önállóságot és talán nagyobb fegyelmet igényel, de az előnyei teljesen megegyeznek.

Aki teheti, válasszon párhuzamosan több formát, így elkerüli azt, hogy egy kosárba kerüljön az összes tojása, ami, ha elbotlik az ember vagy a piacok, nehezebb helyzetet eredményez.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.