„Fizetek a gyerekeimnek, hogy olvassanak – sokba kerül havonta, de minden fillért megér”

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A rendszeres olvasás megmozgatja, ezáltal segíti fiatalon tartani elménket. Segítségével lelassítható az időskori elbutulás és az Alzheimer-kór kialakulása, mivel agysejtjeink hozzászoknak az aktívabb tevékenységhez. Vannak, akik szerint bármi áron érdemes rávennünk gyerekeinket is – egyikük beszámolójából kiderül: egy kis kenőpénz könnyedén megoldhatja a helyzetet úgy, hogy az egész család elégedett legyen végül.

Korábban is írtunk már az olvasás előnyeiről, így kiderülhetett: minden egyes elolvasott könyvvel nagyobb tudásra teszünk szert a világról, a műveltség pedig rengeteg téren hasznosítható életünk során. Minél többet olvasunk, annál kifinomultabbá válik a szókincsünk is, aminek nagy hasznát vehetjük a különböző társas szituációkban, illetve amikor munkahelyi prezentációt kell előadnunk, vagy éppen beszámolót írnunk. A demencia ellen is remek, már csak annyi dolgunk van, hogy a gyerekeinket is rávegyük valahogy. Ezzel kapcsolatban írta le megosztó történetét egy Norvégiában élő írónő.

„Én bevallom, fizetek a gyerekeimnek, hogy olvassanak. Több mint 100 dollárba kerül havonta, de minden fillért megér” – osztotta meg Holy Johnson. 

Az írónő férjével és két lányával Norvégiában él, és azt mondja, nem volt egyszerű meghoznia a döntést, de több szempontból is megérte. 

„Sokat küzdöttem, hogy a gyerekeimet olvasásra bírjam, különösen a kisebbiket, ezért úgy döntöttem, fizetek nekik. 10 dollárt adok a lányaimnak minden egyes befejezett könyvért, és ez így havonta több mint 100 dollárba kerül” – folytatta.

A szerző hozzátette: a kisebbik gyermeke néhány éve abbahagyta olyan hasznos feladatok elvégzését, amelyekre nem kérték kifejezetten, a gabonapelyhes tál mosogatóba helyezésétől az alapvető higiéniáig. Ez vezetett el addig, hogy végül a szülei által fontosnak tartott olvasást is hanyagolni kezdte. 

„Ennek az az eredménye az lett, hogy újra és újra el kellett mondanom neki, hogy csináljon meg mindent a fogmosástól a napi zuhanyozásig. Nem arról van szó, hogy nem tette meg ezeket a dolgokat, ha kértük; egyszerűen nem csinált meg semmit felszólítás nélkül” – avat be a szerző a történetükbe. 

Hozzátette: ugyanez a helyzet az iskolai feladatokra és az olvasásra is érvényes volt, és ez különösen az olvasással kapcsolatos osztályzatain kezdett megmutatkozni. Néhány beszélgetés után a család úgy döntött, hogy erre a helyzetre megoldást kell találniuk, mert ha így marad, a gyermekek jegyei alaposan leromlanak majd. 

Miért fizetünk a gyerekeinknek 10 dollárt minden egyes elolvasott könyvért?

„Mint minden család, mi is küzdünk a következetes napirend betartásával, amikor a házimunkáról, a házi feladatról és az olvasásról van szó. Ugyanakkor a férjem és én is dolgozunk, így nincs mindig energiánk arra, hogy állandóan emlékeztessük magunkat (és a gyerekeket) a tennivalókra. Korábban az volt a célunk, hogy gyermekeink napi 30 percet olvassanak, de elfoglaltak vagyunk, és mi is elfelejtettünk néha szólni nekik” – magyarázta.

A szülők 2022 elejétől kezdtek 10 dollárt felajánlani két gyermeküknek minden elolvasott könyvért, és havonta fizettek. Az olvasáson kívül az egyre lelkesebb csemetéknek csak egy írásos összefoglalót kell készíteniük az adott hónapban elolvasott könyvekről. A hónap végén azóta is készpénzt kapnak minden olyan könyvért, amelyet az elejétől a végéig elolvasnak.

Mindegy mit, csak olvassanak
Fotó: evgenyatamanenko / Getty Images Hungary
Idézőjel ikon

„Bár ez megvesztegetésnek tűnhet, a mi szemünkben könyvenként 10 dollár olyan befektetés, ami megtérül”

– jelentette ki, hozzátéve, hogy a kutatások azt mutatják, hogy azok a gyerekek, akik olvasnak, jobban tanulnak, az olvasó gyerekeknek általában nagyobb a szókincsük, és gyorsabban fejlődik a szövegértésük.

A szerző szerint az olvasás nem utolsósorban arra készteti a gyerekeket, hogy használják a fantáziájukat, és olyan tevékenységek is a hobbijaik között legyenek, amelyekhez nincs szükség wifire.

A kétszemélyes csapat tehát úgy döntött, hogy a felsorolt érvek elég nyomósak ahhoz, hogy minden befejezett könyvért fizessenek, akár népszerű klasszikusokat választanak a kicsik, akár olyanokat, amelyekről még soha nem hallottak.

„Hogyan változtatta meg az életünket a fizetett olvasás szokása?”

„Amikor először mondtuk a gyerekeinknek, hogy 10 dollárt fizetünk nekik minden elejétől a végéig elolvasott könyvért, alig hitték el. Idősebb gyermekem, aki nagyon lelkesen gyűjti a zsebpénzét, azonnal elkezdett számolni: »Ez azt jelenti, hogy 10 könyvért 100 dollárt kereshetnék havonta, ami egy év alatt 1200 dollár lenne?«” – idézte a nagyobbik gyermekét a szerző.

Ettől a naptól kezdve a gyerekek gyakrabban és hosszabb ideig olvastak. Az idősebb gyermek jobban koncentrált a könyvek befejezésére, mint korábban. Nyolc könyvvel végzett, és 80 dollárt keresett az első hónapban, miután elindították ezt az ösztönzőt, februárban pedig hét könyvvel 70 dollárt gyűjtött össze.

Még nagyobb volt a változás a kisebb gyermeknél, aki 2021-ben egy-két könyvet ha befejezett az egész év során. Ő kevésbé pénzorientált, és kicsit lassabban olvas, de öt könyvet még így is befejezett idén az első hónapban. Folyamatosan naplót vezet a szobájában, amelyen láthatók a befejezett könyvek, és a szülök beszámolója szerint jó úton halad, hogy a következő a hónapban is ugyanennyi könyvet olvasson el.

„A férjemmel gyakran kérdezzük az éppen olvasott könyveiről, és máris azt látjuk, hogy a szövegértése drámaian javul. Miközben egykor nehezen tudta elmagyarázni, amit éppen olvasott, most leültet minket, hogy elmesélje az őt leginkább érdeklő karaktereket és történetszálakat. És bár arra kérjük, hogy naponta legalább 30 percet olvasson, gyakran elmerül benne, és több lesz belőle” – mesélte a szerző.

Az írónő és férje jelenleg havonta több mint 100 dollárt fizetnek azért, hogy a gyerekeik könyveket olvassanak. Azt mondják: nem csinálnák másképp, és nagyon örülnek az eddigi befektetések megtérülésének.

„Elég vicces, de mindkét gyerekem az eddigi bevételei egy részét további könyvek vásárlására fordította. Ha tudtam volna, hogy havonta valamivel több mint 100 dollárt költök, és ez segít elérni ezt az eredményt, már évekkel ezelőtt elkezdtem volna” – zárta beszámolóját Holy Johnson írónő.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.