Olcsóbb így a jogsi, de büntethetnek érte

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az automata váltós autókra kevesebbe kerül jogosítványt szerezni, de borsos bírság lehet a vége, ha másfajta autót vezetünk vele.

A 78-as kóddal jelölt, B kategóriás járművezetői engedély kizárólag automata sebességváltós autók vezetésére jogosít. Amint azt az Economx a Totalcar nyomán összefoglalta, ennek a megszerzése általában kevesebbe kerül, hiszen kevesebb vezetői órát kell igénybe venni hozzá.

Az automata váltós autók vezetéséhez szükséges jogosítvánnyal azonban váltós autót nem vezethetnek a sofőrök, ráadásul szabálysértési bírsággal is sújthatják őket, ha megpróbálják. A 78-as kóddal jelölt jogsik előnye így csak akkor igazán kihasználható, ha a hozzá megfelelő autóval rendelkezünk, és nem is tervezünk típust váltani. 

Olcsóbb lehet így a jogsi, de megvan az ára
Fotó: Winkler Róbert / Totalcar

Az automata kocsikra érvényes jogsi olcsóbb, de mire jó?

Míg Amerikában már évtizedek óta egyre több az automata váltós autó, Európában inkább a hibrid és elektromos gépjárművek nyertek teret az utóbbi időben. Az automata váltós kocsikból annak ellenére nem rója számottevően több az utakat, hogy ezeknek is megvan az előnyük, például a nagyvárosokban, ahol a gyakoribb forgalmi dugók során kényelmesebb lehet ez a típus. Arra is emlékeztetnek, hogy a gépkocsik fejlesztésének köszönhetően már nem is fogyasztanak sokkal többet, mint váltós társaik. 

A Totalcar szerint a váltós kocsikon való jogosítványszerzés jellemzően növeli a vezetési gyakorlathoz szükséges óraszámot, így több pénzbe kerül azt a típusú jogsit megszerezni.  

Idézőjel ikon

„A legtöbb vezetni tanuló vagy nem is tudja, hogy létezik ilyen lehetőség, vagy mereven elzárkózik tőle, mondván, az nem igazi jogsi, féljogsi, nem tud majd igazából vezetni vele"

− írják, hozzátéve, hogy az ilyen spéci jogosítvány jó választás lehet azoknak, akik nehezebben boldogulnak a kuplungolással, illetve automata váltós gépkocsijuk van, és hosszabb távon nem is tervezik manuális autó vezetését. Fontos azonban azt is tudni, hogy ezzel az engedéllyel nem lehet váltós kocsit vezetni, aki pedig mégis megtenné, azt megróhatják, megbírságolhatják, de akár szabálysértési eljárást is indíthatnak ellene.

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.