Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Saját fiát tálaltatta fel alattvalójának az ókori uralkodó bosszúból, amiért az megtagadta a kapott parancsot – a kannibáltörténet itt még nem ért véget, sőt, Média bukásához és a Perzsa Birodalom születéséhez vezetett.
Történetünk színhelye Ázsia, a Kr. e. 6. század elején – az első iráni birodalomnak tekintett Méd Birodalom uralkodója, Istuviga király (görögösen Asztüagész vagy Astyagész) hatalma teljében volt, azonban amikor lánya, Mandané fiúgyermeket szült, a király baljós álmot látott, mely szerint az újszülöttből nagy erejű férfi lesz, aki megdönti nagyapja hatalmát. A trónját féltő Istuviga megbízta egyik leghűségesebb emberét, Harpagosz parancsnokot, hogy ölje meg a gyermeket, az előkelő sorból származó férfi azonban erkölcsi okokból nem volt hajlandó csecsemőgyilkosságra.
Sztoikus arccal tűrte a megaláztatást, de nem felejtett
A katonatiszt titokban kicsempészte a Kurus névre hallgató fiúcskát a palotából, és az erdőben magára hagyta, ahol rátalált egy pásztor, aki maga mellé vette és sajátjaként felnevelte a gyermeket. Felcseperedve Kurus (görögösen Kürosz, latinul Cyrus) annyira nemesekhez méltó viselkedést mutatott – állítja a legendát elmesélő Hérodotosz –, hogy mindenki számára bizonyossá vált, nem lehet egy pásztor fia – hamarosan Istuviga is észrevette a hasonlóságot a fiú és őközte, és végül nagylelkűen visszafogadta (vagy legalábbis igyekezett ennek látszatát kelteni) elveszett unokáját.
A király azonban továbbra is féltette hatalmát az immár fiatal férfivá serdült Kurustól, a meghiúsult gyerekgyilkosság miatti dühét pedig hűséges alattvalóján, Harpagoszon töltötte ki: miután a katonatiszt bevallotta neki tettét, Istuviga úgy döntött, horrorisztikus módon vesz elégtételt rajta. Lenyakaztatta alattvalója tizenhárom éves fiát, a holttest egyik részét megfőzette, a másikat pedig megsüttette, majd lakomát rendezett a megkerült királyi unoka tiszteletére, amelyre minden nemest, így a gyanútlan Harpagoszt is meghívott.
A vendégeknek az uralkodó birkahúst tálalt fel, Harpagosznak azonban saját fia maradványait hozták ki a szolgálók – a fej, a lábak és a kezek kivételével mindent testrészt felszolgáltak, a vacsora végeztével pedig egy letakart kosárban behozták ezeket is. Istuviga megkérdezte katonáját, ízlett-e neki a lakoma, mire az úgy felelt, nagyon finom volt – erre a király azt mondta neki, emelje fel a fedelet, és nyugodtan vegyen még többet. A vásznat felhajtva Harpagosz döbbenten pillantotta meg fia maradványait, de sztoikus nyugalommal ült tovább az asztalnál, amikor az uralkodó megkérdezte tőle, tudja-e, milyen húsból falatozott ízesen, csak annyit felelt: tudja, és amit a király cselekszik, az mindig helyes.
A kannibalizmusra kényszerített nemes katona azonban nem felejtett: visszajutatta Kurust vér szerinti apjához, Kabúdzsija (Kambüszész) perzsa királyhoz, és meggyőzte őt, hogy a perzsa seregre támaszkodva szervezzen lázadást Istuviga ellen. A harcból – amelyben Harpagosz minden katonai tudásával igyekezett segíteni a trónbitorlót – Kurus került ki győztesen, megdöntötte nagyapja hatalmát és a Méd Birodalmat, és a környék uraivá tette a perzsákat.
Kurus elveszésének és neveltetésének történetét – amely olyan mítoszokra hajaz, mint Oidipusz, illetve Romulus és Remus története – és az atyai kannibalizmus legendáját Hérodotosz jegyezte le, és természetesen érdemes kellő szkepticizmussal fogadni, az azonban bizonyos, hogy hősünk az ókor egyik legnagyobb államhatalmát hozta létre. A Kurus által alapított Óperzsa Birodalmat utódai, II. Kambüszész és I. Dareiosz kiterjesztették Afrikába és Európába, így az első birodalommá vált, amely három kontinensen húzódott keresztül.
