8 dolog, amit muszáj tudnod a 2025-ös nyugdíjakról: fontos változások jönnek

Olvasási idő kb. 3 perc

Összegezzük mindazt, amit tudni érdemes a nyugdíjakkal kapcsolatos változásokról 2025-ben. Cikkünkből az is kiderül, mi az, ami továbbra is az idei évhez hasonlóan alakul.

Farkas András, a Nyugdíjguru szakértője hírlevelében összegezte, mi az, amit feltétlenül érdemes tudni az év vége közeledtével a nyugdíjakról. Mint írja, a frissen nyugdíjkorhatárba lépett idősek számára az elsődleges, hogy tisztázzák, idén, jövőre vagy halasztva kérik majd nyugdíjazásukat. 

Ez egyfelől a 13. havi nyugdíjra való jogosultságot is befolyásolja, hiszen az  nem jár mindenkinek automatikusan, csak azok kaphatják meg, akik legkésőbb 2024. december 31-én vonulnak nyugdíjba, és már 2025 januárjában részesülnek az öregségi nyugellátásban. Mutatjuk, mik a szakértő szerint az év végén a nyugdíjakkal kapcsolatban a legfontosabb tudnivalók.

A legtöbb körülmény változatlan marad 2025-ben a nyugdíjakat tekintve, de érdemes újra átnézni, hogy mi vár ránk jövőre
Fotó: Shutterstock

1, A nyugdíjkorhatár nem változik

A nyugdíjkorhatár továbbra is az előző évekhez hasonlóan alakul 2025-ben, azaz marad 65 év. Jövőre tehát mindazok az 1960-ban születettek nyugállományba vonulhatnak, akik eddig nem részesültek kedvezményes nyugdíjban. 

2, Nők nyugdíjazása

A nők kedvezményes nyugdíjazásának szabályai sem változnak jövőre, továbbra is 40 év jogosító időt követően kérhetik nyugdíjazásukat. Ebből 32 évnek szolgálati idővel igazolt munkaidőnek kell lennie, kivéve akkor, ha súlyosan fogyatékos gyermeket nevelt, abban az esetben elegendő mindössze 30 év. Az 5 vagy több gyermekes édesanyák az ötödik gyermektől számítva egy-egy évvel, de összesen legfeljebb 7 évvel csökkenthetik a 32 év munkával szerzett szolgálati időre vonatkozó feltételt.

3, A nyugdíj összegének megállapítása

"A 2025. január 1. és december 31. között megállapítandó nyugdíjak összegének számítása során alkalmazandó új valorizációs szorzók várhatóan 13,7%-kal lesznek magasabbak, mint a 2024-ben alkalmazott valorizációs szorzók" - írja a szakértő. 

Februárban duplán érkezik a nyugdíj
Fotó: ArtMarie / Getty Images Hungary

4, Nyugdíjemelés és kompenzáció összege

2025. január 1-jétől a nyugdíjakat és más ellátást is 3,2%-kal emelik, ugyanis a jövő évi költségvetési törvényben 3,2%-os inflációs előrejelzés szerepel. Amennyiben jövőre a január-augusztus közötti hónapokban mért tényleges inflációs adatokból becsülhető éves infláció mértéke ezt meghaladná, akkor

Idézőjel ikon

2025 novemberében kiegészítő nyugdíjemelésre vagy egyösszegű kompenzációra is sor kerülhet.

5, A 13. havi nyugdíj

A februári nyugdíjjal együtt utalják 2025-ben a 13. havi járadékot, melynek összege megegyezik a 2025. évi februári nyugdíj összegével. Erre azonban nem minden nyugdíjas jogosult alanyi jogon, csak azok, akik legalább egyetlen napig már idén is nyugdíjasok voltak. Nem lesznek jogosultak azok, akik 2025 januárjában haláloznak el, így az ő utolsó nyugdíjuk mellé közeli hozzátartozóik ezt az összeget nem kapják meg. 

6. Nem lesz jövőre nyugdíjprémium

Amennyiben a 2025. évi várható GDP-növekedés meghaladná a 3,5%-ot, akkor 2025 novemberében nyugdíjprémiumra is megnyílhatna a jogosultság, erre azonban a szakértő szerint a költségvetési törvényben foglalt előrejelzés alapján egyelőre nincs esély. 

7, Munkavégzés nyugdíj mellett

A nyugdíj mellett bármilyen jogviszonyban folytatott keresőtevékenységgel szerzett munkabér 2025-ben is járulékmentes marad, azaz nem kell társadalombiztosítási járulékot és szociális hozzájárulási adót (szocho) sem fizetni utána. A nyugdíj melletti munkavégzés azonban jövőre sem jogosít nyugdíjnövelésre.

8, Közalkalmazottak munkaviszonya nyugdíj mellett

A nyugdíj mellett közalkalmazotti és bármely egyéb közszférás jogviszonyban folytatott keresőtevékenység esetén 2025-ben is főszabályként szünetel a nyugdíj az érintett közszférás jogviszony fennállásának tartamára. Kivételt képez ez alól azon közalkalmazottak, kormánytisztviselők és hasonló közszolgálati jellegű jogviszonyban állók nyugdíja, akik szociális, gyermekvédelmi, gyermekellátási, köznevelési vagy szakképzési területen dolgoznak.

Az ő esetükben a kormányzat mentesítő rendelkezése alapján az illetményük mellett a nyugdíj is szabadon fölvehető. Az egészségügyi szolgálati jogviszonyban dolgozó nyugdíjas orvosok, ápolók esetén pedig még 2025-ben is fennmarad a nyugdíjpótló jövedelemkiegészítés rendszere.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.