Nem tartja megfelelőnek az élelmiszer-utalványt a Magyar Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozata (MASZSZ). Helyette vegyes indexálású nyugdíjkorrekciós törvény kidolgozását kéri.
„Csepp a tengerben” a MASZSZ szerint az évi egyszeri, 30 ezer forintos élelmiszer-utalvány. Mint írták, ez az intézkedés nem oldja meg az idősek megélhetési problémáit. Hozzátették: a kisnyugdíjasoknak kétségtelenül jól jön az utalvány, ám ez az összeg néhány vásárlásra elég csak – írja az Index.
„Kisebb ajándékok, választások előtti megalázó alamizsna helyett tartós méltó nyugdíjakra, korszerű nyugdíjrendszerre és megfelelő egészségügyi ellátásra szorul a hazai nyugdíjas társadalom” – fogalmazott Juhász László, a MASZSZ vezetője.

Utalványok helyett új nyugdíjtörvényt kérnek
A szervezet közleményében kifejtette: követelik egy nyugdíjkorrekciós törvény kidolgozását és a vegyes indexálás visszaállítását. Indoklásuk szerint ilyen jogszabályokkal lenne elérhető, hogy azonos életút után ne alakulhassanak ki nagyon eltérő mértékű nyugdíjak. Hozzátették: a mostani szabályozás véleményük szerint azt eredményezi, hogy
![]()
„minél régebben ment valaki nyugdíjba, idővel annál szegényebb lesz”.
Fontosnak tartják a járulékplafon visszaállítását is, amely révén korlátozni lehetne az irreálisan magas és alacsony nyugdíjak között kialakuló, akár százszoros különbségeket; valamint egy olyan rendszer kidolgozását, amely az inflációt, a béremelést és a most nyugdíjba vonulók anyagi ellátásának mértékét is kiszámíthatóan követné.
A közlemény arra is kitér, hogy a MASZSZ már több alkalommal nyújtott be konkrét, kidolgozott, írásos szakmai javaslatokat a döntéshozóknak, ám ezekre még csak választ sem kaptak.
























