Megemelnék a nyugdíjkorhatárt, de nem mindenkiét: ők dolgoznának évekkel tovább

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Világszintű probléma a nemek közötti egyenlőtlenség, ami a nyugdíjak összegében is megmutatkozik, konzerválva férfiak és nők között az egyenlőtlen anyagi viszonyokat.

Mivel a férfiak rendszerint tovább dolgoznak, valamint már aktív éveik alatt is többet keresnek, a nyugdíjuk is magasabb. A KSH tavalyi adatai alapján itthon a férfiak átlagnyugdíja 228 ezer forint volt, míg a nőké csupán 197 ezer. A probléma nem csak Magyarországon, világszerte is észlelhető. A megoldást a nők nyugdíjkorhatárának emelésében látják. 

Több mint 100 ezer férfi kapott 350 ezer forintnál magasabb nyugdíjat, míg a nőknél ez a mutató a 75 ezret sem érte el. Ez a jelenség globálisan is jól ismert – írta a növekedés.hu. 

A nyugdíjak összege közti egyenlőtlenséget a nők nyugdíjkorhatárának emelésével oldanák meg
Fotó: Abraham Gonzalez Fernandez / Getty Images Hungary

A nyugdíjkorhatárban lévő eltérések a későbbi jóllétben is megmutatkoznak

Néhány éve az OECD készített ezzel kapcsolatban egy tanulmányt, melyből az derült ki, hogy a férfiak és a nők átlagos nyugdíja között a különbség Németországban, Luxemburgban és Hollandiában meghaladja a 40 százalékot. Dánia, Észtország és a Szlovákia ezen a téren jobban áll, de még ezekben az Államokban is közel 10 százalékos a különbség.

A hazai különbségek az utóbbi országokhoz hasonlóan alakulnak a férfiak és a nők nyugdíjai között, hazánkban 10 százaléknál valamivel magasabb az eltérés. A témában készülő tanulmányok mindegyike ugyanarra a szomorú következtetésre jutott: még a fejlett országokban is sokáig megmaradhat a nemek közti komoly különbség. 

Financial Times beszámolója szerint az Egyesült Királyságban ég évtizedekig nem zárul a képzeletbeli olló a nemek között. Sir Steve Webb egykori nyugdíjügyi miniszter szerint fontos lenne, hogy csökkenjen az az idő, amit a nők a munka világán kívül töltenek, ennek megfelelően

  • csökkenteni kellene a gyermekvállalás után otthon töltött időt,
  • a gyermekek ápolásával kapcsolatos táppénz időszakát arányosan kellene a két szülőnek igénybe vennie 
  • és megegyezővé kéne tenni a két nem nyugdíjkorhatárát. 

Ez utóbbival a Világbank is foglalkozik a blogjában. Világszerte a vizsgált 190 országból 63-ban alacsonyabb a nők nyugdíjkorhatára, mint a férfiaké.

5 évvel többet töltenek munkával a férfiak itthon

Magyarországon átlagosan az élete során mintegy 5 évvel van tovább jelen a munka világában egy férfi, mint egy nő.

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Tömeges halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.