Drasztikusan csökkenhet a nyugdíj, ha lemaradsz erről a határidőről

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Még mindig sok olyan nyugdíj-, illetve egészségpénztári tagsággal rendelkező magánszemély van, aki megfeledkezik az szja-bevallások során az adóvisszatérítés érvényesítéséről.

Május 21-e, a személyi jövedelemadó éves bevallásának határideje egyre közeledik. Az adózók a NAV által az idén is előre elkészített bevallástervezetüket az eSZJA portálon tekinthetik meg és itt dönthetnek arról is, hogy a pénztártagságuk utáni adóvisszatértéssel mit kezdenek. 

Azoknak ugyanis, akik rendelkeznek bármiféle önkéntes nyugdíj- vagy egészségpénztári tagsággal, nyugdíj-előtakarékossági számlával vagy nyugdíjbiztosítással, és ügyfélkapujukon keresztül bejelentkeznek az eSZJA felületre, nemcsak a befizetendő vagy visszaigényelhető adójukat érdemes ellenőrizniük, hanem arról is dönthetnek, hogy mi legyen az öngondoskodást szolgáló befizetések után járó adóvisszatérítéssel.

Az adóbevallás során növelhetjük a nyugdíjalapunkat
Fotó: J_art / Getty Images Hungary

Több százezer forintról dönthetnek 

Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) közleményében hívta fel az önkéntes pénztári tagsággal rendelkezők figyelmét arra, hogy ne felejtsenek el nyilatkozni arról, melyik számlájukra érkezzen az önkéntes nyugdíjpénztári és egészségpénztári befizetésekre járó, legfeljebb 150 ezer forintos kedvezmény. 

Kiemelték azt is, hogy azon tagoknál, akik a pénztári tagság mellett rendelkeznek nyugdíjbiztosítással, illetve nyugdíj-előtakarékossági számlával, a személyi jövedelemadó ellenőrzése során akár a 280 ezer forintot is elérheti ez az összeg. 

„Bár a korábbi évek tapasztalatai azt mutatták, hogy a pénztártagok e nyilatkozat elmulasztásával sok milliárd forint adóvisszatérítésről mondtak le, az ÖPOSZ és a tagpénztárak intenzív tájékoztató kampányai a jelek szerint meghozták eredményüket. Egyre többen figyelnek ugyanis oda, hogy az adóbevallásukban ez a rész is rendben legyen, így egyre kisebb a visszaigényelhető és a visszaigényelt summa közötti differencia. A tagpénztárainkhoz 2021-ben érkezett befizetések esetében ez a veszni hagyott különbség még több mint hétmilliárd forint volt, 2022-ben viszont már alig haladta meg az ötmilliárdot, vagyis e téren is javuló tudatosságról beszélhetünk” – foglalta össze Nagy Csaba, az ÖPOSZ elnöke.

A nyugdíjhoz is hozzácsaphatjuk az adóvisszatérítést

Az adóvisszatérítés összege nem osztható meg: egyetlen pénztári számla jelölhető meg ezen összeg számára, és további feltétel, hogy ezen a számlán az adott adóévben, azaz jelen esetben 2023-ban befizetésnek, jóváírásnak, lekötésnek, illetve szolgáltatás-igénybevételnek kellett történnie. Éppen ezért az előzetes bevallás elkészítése során a NAV automatikusan azt a számlát ajánlja fel, ahová az előző évben is kérte a pénztártag a visszatérítést.

A szövetség azt javasolja, hogy azok, akik hosszú távon gondolkodnak és szem előtt tartják az időskori megélhetésüket, a nyugdíjpénztári számlájukra kérjék az összeget. A tagság kezdetétől számított 10 év után már lehetőség van a számláról kifizetést is igényelni.

Idézőjel ikon

A nyugdíjpénztári megtakarítás ráadásul örökölhető is.

Azoknak, akik ennél hamarabb szeretnének hozzáférni ehhez az összeghez,  érdemes lehet az egészségpénztári visszatérítéssel élni, ugyanis az szinte azonnal hozzáférhetővé válik, illetve nem csak saját maguk, hanem a hozzátartozók egészséggel összefüggő kiadásai is fedezhetők. Az egészségpénztári visszatérítés ráadásul nem csak betegségek esetén jöhet jól, de a gyermekvállalással kapcsolatos költségek, a beiskolázással járó kiadások, a felsőoktatás költségei vagy akár a lakáshitel-törlesztés is finanszírozható belőle. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.