Ezen az 5 helyen több baktérium van, mint egy nyilvános vécében

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sokan tartanak attól, hogy egy nyilvános mosdó használata után komoly betegséget kaphatnak el. A szakértők szerint azonban a veszély jóval kisebb, mint azt sokan gondolják.

A vécéülőkéhez gyakran társítunk kellemetlen érzéseket, főleg, ha idegen helyen kell használnunk. A legtöbben félnek a baktériumoktól és vírusoktól, pedig a kutatások szerint a fertőzésveszély minimális. A szakemberek elmagyarázták, hogy miért sokkal biztonságosabb egy vécéülőke, mint például a kezünk vagy a mobiltelefonunk.

Betegségek a mosdóban

Az emberi bőr természetes védelmet nyújt a kórokozókkal szemben, ezért nagyon nehéz úgy megbetegedni, hogy egyszerűen hozzáérünk a vécéülőkéhez. A legtöbb fertőzés ugyanis csak akkor terjed, ha a kórokozó a szájba vagy a nyálkahártyára kerül, például koszos kézzel evés közben. Emiatt a kézmosás sokkal fontosabb, mint az, hogy mennyire óvatosan ülünk le.

A rendszeres kézmosással megakadályozhatjuk a kórokozók terjedését
Fotó: Peter Dazeley / Getty Images Hungary

A kutatások azt mutatják, hogy a vécéülőkén általában kevesebb baktérium van, mint a vizespalackunkon, a konyhapulton, az okostelefonunkon vagy akár a bevásárlókosár fogantyúján. A nyilvános mosdók legnagyobb kockázata nem az ülőke, hanem a rosszul mosott kéz, amely könnyen továbbvihet kórokozókat más felületekre. Ezért a szakértők szerint a legfontosabb szabály a rendszeres és alapos kézmosás szappannal. (Nem véletlenül mutatták ki, hogy egy kesztyűn is több baktérium van, mint a vécéülőkéken.)

Összességében tehát nem kell rettegni a nyilvános vécék használatától: a fertőzésveszély jóval kisebb, mint gondolnánk. A valódi védelem kulcsa a kézhigiénia, ami sokkal hatékonyabban óv meg minket a betegségektől, mint bármilyen papír vagy ülőkevédő.

Ha kíváncsi vagy a mosdókra, amelyekről elképesztő a kilátás, olvasd el ezt a cikkünket is!

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.

Életem

Tömeges halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.