Idegesítenek a nyelvtani hibák? Akkor ebbe a személyiségtípusba tartozol

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nyelvtani hiba bárkinél előfordul, még akár olyannál is, aki biztosnak érzi a helyesírását. Van azonban különbség hiba és hiba között, és korántsem természetellenes, ha felmegy miattuk a pulzusunk, ám ennek is megvan a maga oka, és nem feltétlenül a hiba az!

A mai felgyorsult világban könnyen elgépelünk valamit, ami mindenkivel előfordul, ám van különbség a gépelési és a nyelvtani hiba között. A gépelési hibát általában a kapkodás vagy a figyelmetlenség okozza, míg a nyelvtani bizonyos fokú tájékozatlanság eredménye, és bár ez nem bűn, mégis hajlamosak vagyunk felkapni azon a vizet, ha a leírt szavak nem tökéletesek, vagy akár egy egész, képzeletbeli jellemrajzot felállítani a sorok írójáról. Ennek oka azonban nem a hibát vétő személy problémája, hanem a miénk, ugyanis ha felidegesítjük magunkat a helyesírási hibákon, a pszichológia szerint introvertált személyek lehetünk.

A Michigani Egyetem nyelvészei választ kerestek arra, hogy miért lesz ideges az ember a helyesírási hibáktól. A vizsgálatok során két olyan szöveget mutattak meg nyolcvan, különböző háttérrel rendelkező embernek, melyek teljesen ugyanazok, csupán az egyik helyesen volt írva, a másik pedig hemzsegett a hibáktól. E hibák rendkívül sokrétűek voltak, ugyanis volt köztük elgépelés, valamint kisebb és nagyobb helyesírási hiba is. A szövegben egy illető lakótársat keresett, és ezt fogalmazta meg soraiban.

A nyelvtani hibák meghökkentenek, elborzasztanak, elgondolkodtatnak, de nem mindenkit
Fotó: LSOphoto / Getty Images Hungary

Az olvasottak alapján a résztvevőknek értékelniük kellett azt, hogy a hirdetés feladója elég figyelmes, megbízható és barátságos-e. Az értékelésekből adott pontszámokból megállapították, hogy potenciálisan jó lakótársnak tartották-e a vizsgálatban résztvevők a képzeletbeli hirdetés feladóját. Az eredmények kiértékelése előtt azonban a résztvevőknek is ki kellett tölteniük egy kérdőívet, amiben a nyitottságukról, lelkiismeretességükről, elfogadhatóságukról, extraverziójukról, valamint a szorongásra és depresszióra hajlamosító neurocitizmusukról kellett nyilatkozniuk.

A tudomány válasza: ezért idegesítenek a nyelvtani hibák

Mint kiderült, az introvertáltak sokkal nagyobb arányban értékelték rossz lakótársnak a hibás hirdetés feladóját, míg az extravertáltak sokkalta megengedőbbek voltak, és

Idézőjel ikon

nem hozták összefüggésbe a rossz helyesírást a személyiséggel.

A lelkiismeretes emberek rendkívül nehezen tudták elfogadni a gépelési hibákat, és valós, komoly problémaként tekintettek rá.

Miért zavarják a hibák az introvertáltakat?

A kutatók szerint az introverált személyiségeket azért zavarják jobban a nyelvtani hibák, mert sokkalta érzékenyebbek a változásokra, így a megszokottól való eltéréseket nehezebben tolerálják. Az extrovertáltak ezzel ellentétben nem bánják a változatosságot, és szeretnek új emberekkel ismerkedni, így nem akadnak fenn apró hibákon, hiszen jobban izgatja őket az új, érdekes emberrel való megismerkedés lehetősége.

A kutatás vezetője kíváncsiságból belépett egy introvertáltaknak fenntartott Facebook-csoportba, és feltette a kérdést, hogy mennyire zavarják a tagokat a nyelvtani hibák. A válaszok alátámasztották a kutatás eredményét, ugyanis egybehangzóak voltak.

Idézőjel ikon

Egy hozzászóló úgy jellemezte a szövegben talált hibákat, mint egy repedést a járdán, amiben elbukik séta közben.

Mi a helyzet a szóbeli hibákkal?

Talán ritkábban, de szóban is ejthet nyelvtani hibát az ember. A Birminghami Egyetem kutatói az erre adott válaszokat vizsgálták, és kiderült, hogy a nyelvtani hibák hallatán a testünk fizikailag reagál.

Idézőjel ikon

A nyelvi normalitástól való eltérések ugyanis szív- és érrendszeri reakciót váltanak ki, és annál erősebbé válik a reakció, minél gyakoribbak a hibák.

Az eredmények azt is kimutatták, hogy a válaszreakciók kevésbé voltak súlyosak, amikor egy külföldi személy beszélt az adott nyelven. A szakértők úgy összegezték a vizsgálat eredményét, hogy reflexszerűen háborodunk fel azon, ha valaki élőbeszédben rossz nyelvtant használ, így vélhetően benne van a DNS-ünkben, hogy ez zavarjon bennünket, olyannyira, hogy az érrendszerünk szabályos támadásnak veszi.

Attól, hogy idegesítenek a helyesírási vagy nyelvtani hibák, még tudhatsz valamit rosszul, így kvízünkben az egyik legnagyobb mumust tesztelheted!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Karsa Tímea
Karsa Tímea
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.