Miért súlyosbodik a nyaki fájdalom az életkorral, és mit kell tenni ellene?

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A nyakfájás gyakori azoknál, akik foglalkozásukból eredően sokat terhelik, esetenként túlterhelik a vállövet, vagyis például a számítógépes munkát végzőknél, a kozmetikusoknál, fodrászoknál. Számos más hajlamosító tényező ismert a nem megfelelő alvástól a hideghatáson át természetesen a mozgásszervi betegségekig.

Ha már elért a nem múló, de annál zavaróbb fájdalom, annak kezelése épülhet lokális fájdalomcsillapításra, gyógytornára és olyan természetes hatású eljárásokra, mint például az orvosikollagén-injekciókúra. A módszer javítja a szövetek működését és felépülését, azonnali fájdalomcsillapító hatást képes kiváltani. Ezzel együtt, mivel erősíti a meglazult szalagokat, stabilizálhatja a laza, hipermobil ízületeket, és csökkenti a mozgásszervi tünetek okozta fájdalmat és mozgáskorlátozottságot, vagyis javítja az életminőséget.

Ugyancsak jó hatású lehet a lökéshullám-terápia, amelynél a hanghullámok felpezsdítik a keringést, így a gyulladásért felelős anyagok gyorsabban elszállítódnak, és a környező izmok elernyednek, így a fájdalom mérséklődik. Az orvosi segítségen túl az érintettek is sokat tehetnek azért, hogy megszabaduljanak a fájdalomtól.

Miért súlyosbodik a nyaki fájdalom az életkorral, és mit kell tenni ellene?

Fiatalon a nyaki fájdalom időnként jelentkezhet, például rosszul sikerült alvás után. Ahogy öregszünk, ezek a frusztráló nyaki fájdalmak egyre gyakrabban fordulhatnak elő.

Nicholas Anastasio orvos elmondta, miért gyakoribb a nyaki kényelmetlenség időskorban, és hogyan csökkentheted a nyaki fájdalmat a jövőben.

1. A gerinced megváltozik

Gerincünkben porccal megtöltött terek vannak a csigolyák között – egy zselészerű központ, amely párnaként és lengéscsillapítóként működik a csontok között. Ám ahogy öregszünk, ez a porc vizet veszít, törékennyé és gyengévé válik. Akár meg is repedhet, mondja dr. Anastasio.

Amikor ez megtörténik, a porckorongok kevésbé hatékonyak az ütéselnyelésben, ami fájdalmat okoz a nyakban – teszi hozzá.

2. Az ízületek sem az igaziak már

A csontok ízületi végeit sima, fehér porc borítja, amely lehetővé teszi az ízületek és a csontok zökkenőmentes és súrlódásmentes mozgását. Ám „a kor előrehaladtával ez a porc elvékonyodhat és kophat” – emelte ki dr. Anastasio.

Amikor a porc lebomlik a nyak és a gerinc ízületeiben, ez nyaki fájdalmat és merevséget okozhat. Ezt a degeneratív ízületi betegséget osteoarthritisnek nevezik.

Az 55 éves és idősebb emberek 80 százaléka osteoarthritis jeleit mutatja a röntgenfelvételeken.

3. Hajlamos vagy idegproblémákra

Ahogy az ember öregszik, a gerincben lévő porckorongok is változnak, és a tér beszűkülése kevés helyet hagy a gerincvelői idegeknek, ami miatt azok becsípődnek, árulta el dr. Anastasio.

A gerincben lévő helyhiány a nyak idegeinek összenyomódását vagy „becsípődését” okozza.

Dr. Anastasio ezt a jelenséget az autó fékbetétjéhez hasonlítja. Amikor a fékbetétek tönkremennek, a forgórészhez kaparódnak, és a fékek nem működnek olyan hatékonyan, mint korábban.

Az idegek becsípődését okozó állapotok közé tartozik a gerincszűkület és a porckorongsérv (azaz amikor a porckorongok kiszorulnak a helyükről). A fájdalom mellett a beszorult idegek zsibbadást, bizsergést és izomgyengeséget is okozhatnak más testrészekben, például a karokban.

4. Rosszabb testtartásod lesz

Az életkor előrehaladtával a testtartás is megváltozhat. Előfordulhat, hogy kevésbé állsz egyenesen, és görnyedt leszel. Ez egy kyphosis nevű állapothoz vezethet.

A kyphosis, a hát felső részének előredőlése csökkentheti a mozgási tartományt, ami fájdalmat okozhat.

„Sok időt töltünk hajlított testtartásban, miközben számítógépet, táblagépet és mindenhol jelen lévő mobiltelefont használunk” – mondja dr. Anastasio. „Az SMS-nyakként ismert jelenség a nyaki porckorongok túlzott igénybevételéhez és a nyaki izmok megterheléséhez vezethet” – tette hozzá.

5. Izmaink már kevésbé robusztusak

Az izomvesztés az öregedési folyamat normális része. Valójában izomtömegünknek akár 5 százalékát is elveszítjük minden évtizedben azután, hogy betöltjük a 30. életévünket.

Ezt hívják szarkopéniának vagy az izomtömeg életkorral összefüggő hanyatlásának.

5 módszer az életkorral összefüggő nyaki fájdalom csökkentésére

Bár a nyaki fájdalom gyakoribb az idősebb éveinkben, nem elkerülhetetlen. Próbáld ki ezeket a stratégiákat, hogy megelőzd vagy enyhítsd a nyaki fájdalmat a jövőben.

1. Sportolj naponta

Az erősítő edzést is magában foglaló rendszeres fitneszrutin követése segíthet leküzdeni az életkorral összefüggő izomvesztést, és erősítheti a nyakizmokat, emeli ki dr. Anastasio. 

Neki könnyen megy…Getty Images Hungary
Fotó: tomark

2. Egyél több fehérjét

A megfelelő étrendi fehérjebevitel szintén segíthet ellensúlyozni a szarkopéniát (izomerő- és izomtömegvesztést), vallja dr. Anastasio. Ennek az az oka, hogy a fehérje döntő szerepet játszik a sovány izomzat helyreállításában és felépítésében. 

3. Ügyelj a testtartásodra

Ügyelj arra, hogy egyenes testtartásod legyen, javasolja dr. Anastasio. Tudjuk: könnyebb mondani, mint megtenni. Ennek egyszerű módja, ha az ember nyak- és háttámasztó párnákat használ.

Kipróbálhatod a feszes nyakizmok nyújtását és a mobilizációs gyakorlatokat is, amelyek segíthetnek fenntartani a nyak egészséges mozgástartományát.

4. Fókuszban a csontok egészsége

Az egészséges csontok elengedhetetlenek a jó testtartáshoz. A Dél-karolinai Orvostudományi Egyetem szerint az erősítő edzés mellett a kalciumban és D-vitaminban gazdag étrend növelheti a csontsűrűséget. Az átlagos ajánlott kalciumbevitel felnőttek számára körülbelül 1000 milligramm, a D-vitamin esetében pedig 1500–2000 NE.

Érdemes kinyomozni az okokat
Fotó: HbrH / Getty Images Hungary

5. Próbáld ki a fizikoterápiát

Ha a nyaki fájdalmad továbbra is fennáll, fordulj fizikoterapeutához, aki felmérheti helyzeted, és személyre szabott kezelési tervet készíthet, amely segít csökkenteni a kényelmetlenséget és javítani a nyaki működést. Ha nem is lesz minden olyan, mint húszéves korodban, de sokat segíthet azon, hogy ne kelljen folyamatos fájdalmakkal élned. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!