A britek fele még mindig nem tudja, hogy néz ki egy nő nemi szerve. Te átmennél a teszten?

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A nőkkel valami megtörténik minden hónapban, de hogy pontosan miből is áll a ciklusuk, milyen az anatómiájuk, milyen nemi szerveik vannak, milyen hormonjaik termelődnek, azt már csak kevesen tudják megmondani. Embereket toborzunk Mars-expedíciókra, felhőkarcolókat építünk, közben pedig meglepően tájékozatlanok vagyunk a saját biológiánkat illetően.

Tudatlanságunk az általános iskolában kezdődik azzal, hogy nem tartanak megfelelő felvilágosító órákat. Ha a lányok testéről, a női nemi szervek részeiről, anatómiájáról esik szó, a fiúkat kiküldik, és fordítva. Így az amúgy is bonyolultnak tűnő női ciklus kibogozásában csak a lányok vesznek részt, a fiúknak annyi marad meg, hogy az ellenkező nem tagjai néha véreznek, előtte meg idegesek. Ha nem képzik magukat megfelelő forrásból – ami alatt nem a pornót és a városi legendákat értjük –, akkor a tudásszintjük nem is emelkedik. A szexuális élethez szükséges csiklót és hüvelyt megtanulják felismerni, megnevezni, esetleg a peteérésig is eljutnak, ha gyereket vállalnak, de hogy egy nő egyébként milyen külső és belső nemi szervekkel rendelkezik, rejtély marad. 

Egy brit felmérés még ennél is rosszabb képet mutat. Nemhogy a férfiak nem tudják megnevezni a női külső nemi szerv minden részét, de maguk a nők sem. A megkérdezettek – férfiak és nők vegyesen – negyven százaléka nem találta el, hol is van a klitorisz. Valóban közel van a húgycsőhöz, és egy ábrán össze lehet keverni őket, de azért annyira nem, hogy a tesztalanyok fele elhibázza. Mégis ez a szomorú valóság. Sőt, csak a válaszadók 46 százalékának sikerült kipipálnia helyesen azt a választ, hogy – eltekintve a megnevezésüktől – a nőknek három „lyukuk” van odalent. A felmérést végző orvos, dr. Dina El-Hamamsy szülész-nőgyógyász szerint ez azért is aggasztó, mert a hozzá forduló nők nem ismerik fel a problémájukat sem: például összekeverik az inkontinenciát az előreeséssel (amikor a medence valamelyik szerve nem a megszokott helyén van, hanem a hüvelyből dudorodik ki).

A női nemi szervek anatómiája, azok részei sokaknak jelentenek kihívást
Fotó: James Darell / Getty Images Hungary

Egy másik terület, ahol teljes a zűrzavar, a menstruációs ciklus. A férfiak nagy részének fogalma sincs például arról, mi az a premenstruációs szindróma. Annyit tudnak, hogy a nők hisztisebbek a hónapnak bizonyos napjain, de azt már nem tudják megmondani, ez miért történik, és pontosan mikor. 30–40 éves, értetlenül néző férfiaknak kell elmagyarázni a nők hormonális hullámzását, s még ekkor is előfordulhat, hogy vállat vonnak: „ez a ti bonyolult bajotok, kezdjetek vele valamit”. Csakhogy amíg nem értik, addig könnyű a másikat vádolni azzal, hogy „meghülyült”, „hisztizik”, „már megint nem jó neki semmi”. Hogy ennek biológiai háttere van, hogy léteznek készítmények, amik segíthetnek, hogy ez része az élet körforgásának, az misztikus ködbe süllyed. Pedig a nők és a férfiak életét is megkönnyítené, ha tudnánk ezekről beszélni, és észrevennénk, a másiknak mikor mire van éppen szüksége, mire képes, és mire nem. 

Na akkor tisztázzuk: a menzeszről érthetően, férfiaknak

A nők menstruációs ciklusa teljesen normális jelenség, és nem annyira rémületesen összetett, ahogy első látásra tűnik. Érdemes megérteni, hogy ne ellene dolgozz, hanem vele együtt, s így sokkal konfliktusmentesebben menedzselheted a kapcsolataidat. Miközben a férfiak szervezete zömében tesztoszteront termel (valamilyen szinten a nőké is, de ezzel most ne bonyolítsuk a dolgokat), addig a nők többféle hormont is képeznek.

No de nézzük először is a vérzéstől számítva, mi is történik. A menstruációs vérzés során nemcsak vér, hanem méhnyálkahártya-darabok is távoznak. A pete is ekkor hagyja el a méhet, de szabad szemmel nem lehet látni. A legtöbb nő ilyenkor befelé fordul, fájdalmakkal, rossz közérzettel küzd. A fizikai teljesítőképesség is csökken, ezért nem érdemes nagyobb kihívásokat, túrákat, bulikat erre az időszakra időzíteni. Ehelyett részt vehetsz vele a kuckózásban, filmnézésben, megadhatod neki a törődést, amire vágyik. Ha a fájdalmak nagyon erősek, érdemes endometriózisra gyanakodni és szakember segítségét kérni. Nagy tévhit, hogy a vérzés ideje alatt tilos a nemi élet. A higiéniára és a kissé puhább méhszájra ugyan figyelni kell, de ezen túl nincsenek korlátozások. Persze merészség lenne azt állítani, hogy ilyenkor a nők is mindenáron vevők a szexre, úgyhogy érdemes óvatosan és megértően közeledni.

Sokkal könnyebb menstruálni, ha van, aki ölel közben
Fotó: Srdjanns74 / Getty Images Hungary

Amikor a vérzés 3–7 nap után abbamarad, az ösztrogén mellé follikulus-stimuláló hormon (FSH) kerül a nők vérébe. Ez jelzi az adott hónapban soros petesejtnek, hogy készüljön a bevetésre, azaz érjen meg. A méhnyálkahártya újra vastagodni kezd. Ebben az időszakban a nők erősebbek, kitartóbbak, ragyogóbbak, kockázatvállalóbbak. Az ilyenkor termelődő extra tesztoszteronnak hála erősebb nemi vágyat is tapasztalhatnak, és illatuk is megváltozik, amit a férfiak tudat alatt észlelnek is. Ez az az időszak, amikor sportolni, bulizni, kihívásokat keresni tudtok közösen. A nemi élettel azonban érdemes vigyázni, ugyanis a peteérés során termékenyül meg a legnagyobb eséllyel a petesejt. Ha gyereket akartok, ez a legideálisabb időszak, ám ha nem, fokozottan ügyeljetek a védekezésre. 

Most jön a csel. Ez a nagyszerű időszak nem tart örökké. A sárgatest, amit a megérő pete mint valami régi hajlékot hátrahagyott a petefészekben, maga is elkezd hormont termelni, mégpedig progeszteront. Ezzel egy időben az összes többi nemi hormon szintje fokozatosan csökkenni kezd. A nő álmosabb és fáradékonyabb, ahogy közeledik a következő vérzéséhez. Különös rendrakó és takarító hajlamok is felüthetik a fejüket. Jellemzően 7–10 nappal a várható vérzés előtt jön a premenstruációs időszak és a sokaknál előforduló premenstruációs szindróma, röviden PMS. Ez nem a nők legújabb agyszüleménye, hanem hormonális okokra visszavezethető, természetes állapot, aminek ők sem örülnek. Puffadással (ami a kissé megnövekedett méhhel együtt kis pocakot eredményez), fokozott étvággyal jár (a csoki mint istenség kúszik be az étrendbe), emellett ingadozik a hangulat, megnő az érzékenység, cserébe csökken a libidó és a fájdalomtűrő képesség. Különböző gyógynövények segíthetnek könnyebben átvészelni a folyamatot, aminek a végén – sokaknak egyébként megkönnyebbülésként – megérkezik a vérzés. Aztán ez az egész kezdődik elölről. 

Ahogy a hold sem ugyanolyan mindennap, ahogy felnézel az égre, úgy a nő sem csupán egyféle, és ez így van jól. Mindannyian kénytelenek vagyunk alkalmazkodni hozzá. Ám a tudás hatalom: ha néha rápillantasz társad menstruációs naptárára, vagy komolyan veszed a visszajelzéseit, akkor kihozhatod a ciklusából a lehető legtöbbet. Enélkül marad az értetlenség és a vita. Ha úgy érzed, elég pro vagy a témában, itt le is ellenőrizheted a tudásod: 

A mióma meg a ciszta nagyon nem ugyanaz

Persze ahhoz, hogy a menstruáció a lehető legkevésbé legyen zavaró, magának a nőnek is ismernie kell a testét. Ez nemcsak azért fontos, hogy megfelelő visszajelzéseket adjon, de egészsége megőrzéséhez is elengedhetetlen. Nem elég a külső nemi szervek anatómiai ismerete, jó tudni, hol van a méhünk, mekkora, mi a helyzet a petefészkeinkkel, petevezetékeinkkel. Így a jelentkező alhasi fájdalmakat is könnyebben azonosíthatjuk. Az évente kötelező rákszűrésen érdemes ultrahangos vizsgálatot is kérni, ahol kizárhatják a problémákat: a folyadékkal telt hólyag, azaz ciszta, vagy a méh izomzatának jóindulatú daganata, a mióma jelenlétét. Nagyon fontos a medencefenék izmainak edzésben tartása, ami szintén igényel anatómiai ismereteket. 

Te mennyire vagy képben a női nemi szervek anatómiájával?

Meg tudod nevezni a női külső és belső nemi szervek mindegyikét? Kezdjük a belsőkkel: ott a méh, és aztán? A petefészekről és a belőle a méhbe vezető petevezetékekről és a hüvelyről is szó volt már. Azt viszont kevesen tudják, hogy az orvostudomány idesorolja a mellet is. A külső nemi szervek közül, ha az alapokat vesszük, ötöt, ha alaposabbak vagyunk, a húgycsőnyílással és a végbélnyílással együtt tízet kell megnevezned. Azért ennyit, mert anatómiailag megkülönböztetjük a csiklót fedő bőrt és a makkját, illetve a hüvelynél is létezik az ún. hüvelytornác, ahová a Bartholin-mirigyek kivezető csatornái torkollnak. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.