Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Egy kutatás szerint a kapcsolatok felében jelen van a megcsalás, melyet 50-50 százalékában követnek el a férfiak és a nők. Az esetek szintén csaknem felében sosem derül ki, hogy valamelyik fél félrelépett. De vajon mi lehet az oka annak, ha valaki úgy dönt, kikacsingat a párkapcsolatából?
A félrelépők sokszor nemcsak a társuknak, a külvilágnak, hanem saját maguknak is hazudnak. A sorozatos megtévesztés pedig sokszor egy olyan hazugságspirálba kerget, ami egyre több és több áldozatot követel. Ennek megelőzése érdekében Galambos Balázzsal, a Szépen Válj El Válásközpont alapító vezetőjével vettük górcső alá a megcsalás jelenségét és az odavezető utat.
Egy korábbi beszélgetésünk alkalmával azt mondtad, hogy a megcsalás nem a kapcsolat betegsége, hanem a kapcsolat betegségének tünete. Hogyan értsük ezt pontosan?
A megcsalás mindig egyfajta hiányállapot eredménye, és ezen hiányállapotok kielégítésére történik meg az, hogy valaki megcsalja a másikat. A hiányállapot „kezelése” van, akinek gyors és átmeneti megoldást hoz, de vannak olyanok, akik egy hosszú távú eredménynek tekintik. Akár átmeneti hiánypótlás, akár egy végső fájdalomcsillapító ez a fajta megoldás, mindenképpen azt jelenti, hogy az érintett már a kapcsolaton belül elkezd kifelé kacsingatni, elkezd ismerkedni, és akár félre is lép. Ez nagyon sok esetben megtörténhet, de a leggyakrabban a munkahelyen van esélye.
Tapasztalataim szerint a megcsalás az esetek körülbelül 60-70 százalékban munkahelyen történik, 20-30 százalékban az exekkel, és a maradék pedig társkeresőn, egyéb ismerkedési helyeken, például mozikban, koncerteken.
Jól gondolom, hogy az internet, a közösségi média ráadásul még meg is gyorsította ezt a folyamatot?
Abszolút, hiszen a közösségi média, ha akarjuk, jelzi, hogy mikor van a névnapunk, a szülinapunk, ami korábban nem volt ennyire transzparens. A felköszöntések, az alkalomhoz illő piktogramok elküldése egy kiváló apropó arra, hogy valakivel például a születésnapján felvegyük a kapcsolatot, akár hosszú évek után is. Így kideríthetjük az illető úgynevezett „vihetőségi” státuszát. Érdekes továbbá, hogy a párkereső oldalakon regisztrált férfiak 65-70 százaléka párkapcsolatban él. És a nőknél sem ritka, hogy annak ellenére a virtuális térben keresnek partnert, hogy nem egyedülállók. Mindez azt üzeni, hogy rengeteget hazudnak egymásnak az emberek, és nem csak az életformájukról, a családi állapotukról. Ez a hazugságspirál pedig újabb és újabb áldozatokat követel.
Egy nemrég készült hazai felmérés azt állítja, hogy a kapcsolatok mintegy felében jelen van a megcsalás. Párkapcsolati szakértőként ezt az eredményt hogyan értékeled: ezen illik elszörnyülködni, vagy ez egyáltalán nem olyan borzasztó, mint amilyennek tűnik?
Mindenki nézőpontja szerint értékeli ezt, vagyis akit megcsalnak, az elszörnyülködik, aki megcsal, ő vélhetően nem. Az mindenképpen tény, hogy nagyon-nagyon kevés az a fajta kapcsolat, ahol nincsen jelen egy harmadik.
Mi lehet az oka annak, ha megjelenik egy harmadik fél egy házasságban vagy egy élettársi kapcsolatban?
Az előbb is említett hiányállapot, amikor a nő nem ad elegendő figyelmet, érdeklődést és elismerést a férfinak. Ez utóbbi különösen gyenge pontja a férfiaknak, akiket pedig akkor csalnak meg a legtöbbször, ha megfeledkeznek arról, hogy a nők kiváltképp vágynak a figyelem és az érdeklődés mellett a csodálatra.
Sajnos egyre többször azt tapasztalom, hogy a magyar férfiak többsége nem tud udvarolni, nem képes a figyelmet fenntartani, a kapcsolatban pedig nagyon sokszor nem tudnak kommunikálni, és emiatt a nők besokallnak.
A hiányérzettel küzdő partner pedig megkeresi a könnyebbik utat, mert azt gondolja, hogy ha a partnerével nem működik a kapcsolat, akkor majd mással tökéletesen fog. A probléma egyik gyökere annak az önmunkának a hiánya, ami ahhoz szükséges, hogy valaki normálisan, egészségesen tudjon kapcsolódni a másikhoz.
A nők vagy a férfiak lépnek félre leggyakrabban?
Ha 20-30 évvel ezelőtt teszed fel nekem ezt a kérdést, akkor az lett volna erre a válaszom, hogy a férfiak, de ez most már nem így van.
Van ennek valami különös oka azokon a hiányérzeteken túl, melyeket az előbb említettél?
Talán annyi, hogy ha körülnézünk, azt látjuk, hogy egyre kevesebb a férfi, és egyre több a high-tech gépeket nyomkodó, csőnadrágban kávét kortyolgató pasi, akikből hiányzik az úgynevezett zsigeri férfierő.
Ennek mi az oka?
Például az, hogy szétesnek a normál családmodellek. Már a nő is keresőképes, sőt nagyon sokszor jobban megállja a helyét egy céges struktúrában, mint egy férfi, aki egyre gyakrabban azt érzi egy kapcsolatban is, hogy nincs rá szükség.
Meghatározható, hogy általában a kapcsolatok melyik szakaszában intenek búcsút a férfiak, és melyikben lépnek félre a nők?
Tipikus krízispont a gyerekek születése. Ez a nők életében leginkább akkor hozza el a kapcsolatban a változást, ha a gyerek eléri a 3–7 éves kort, és az édesanyák visszamennek dolgozni. Ilyenkor a nő ismét nő lehet, megdicsérik a sminkjét, hogy csinos, és újra kinyílik számára a világ. A férfiakat a terhesség, illetve a kisgyermek egy-két éves kor körüli nehezebb időszaka billentheti ki. Ennek az az oka, hogy ilyenkor a férfiak elhanyagolva érzik magukat, hiszen nem ők állnak a középpontban, a szexualitás elmarad, egyre több a veszekedés, illetve nagyok az elvárások.
Mit gondolsz, a megcsalás megbocsátható?
Ez egy igen nagy kérdés. Úgy gondolom, hogy ott, ahol a megcsalás után van egy tisztázó, őszinte kommunikáció, majd megbánás, és ténylegesen tartalommal bíró ígéretek, akkor valóban megbocsátható a félrelépés.
Ám a tapasztalatom szerint a megcsalás sokszor megismétlődik.
Ha valaki lebukik, és kiderül, hogy félrelépett, mi a legcélravezetőbb hozzáállás?
Ha valaki tagadhatatlanul lebukik, akkor jobb, hogy vállalja a felelősséget, hiszen ebben az esetben nincs mit tenni. Akár megcsaló, akár megcsalt valaki, arra nehéz egy jó receptet adni, hogyan kellene viselkedni. Sokkal inkább azt javaslom, hogy ha kiderül, hogy megcsalnak minket, ne hunyjunk szemet a saját felelősségünk fölött sem.
