Veled is előfordult már, hogy beleegyeztél valamibe, holott egyáltalán nem fűlt hozzá a fogad? Elvállaltál egy feladatot, pedig nem lett volna kötelező, és meg sem fizettek érte? Esetleg órákig hallgattad a barátnőd vég nélküli panaszkodását, pedig jobban is tölthetted volna a szabadidődet?
Természetes, ha azt szeretnénk, hogy mások kedvesnek, segítőkésznek és nagylelkűnek lássanak bennünket, a munkahelyen pedig legkevésbé sem akarunk nemtörődömnek és lustának látszani. Időnk és energiánk azonban véges: erőforrásainkra pedig nagyon is szükségünk van, ha el akarjuk látni feladatainkat és kötelezettségeinket. Mégis gyakran előfordul, hogy olyasmire pazaroljuk, ami nem feltölt, hanem kimerít bennünket. Pedig saját testi és lelki egészségünk érdekében nagyon is jól tesszük, ha megtanulunk nemet mondani.
Több oka is lehet annak, miért okoz nehézséget nemet mondani. Neveltetésünkből is következhet: sokakat arra neveltek, hogy önző viselkedés megtagadni a támogatást valakitől, aki a segítségünket kéri. Máskor a tekintélytisztelet tart vissza attól, hogy elutasító választ adjunk szüleinknek, tanárainknak vagy felettesünknek, esetleg félünk attól, hogy engedetlennek, lázadónak tartanak, ha ellentmondunk. De állhat a háttérben a konfliktuskerülés, a súrlódásoktól való félelem is; akik pedig szinte mindenre igent mondanak, bűntudatot is érezhetnek, ha nem azt mutatják, hogy rájuk mindig lehet számítani. A munkahelyünkön gyakran attól tartunk, hogy következményekkel járna, ha nem vállalnánk el azt az extra feladatot, ami „csak” néhány óra pluszidőt igényel – természetesen a szabadidőnk rovására. Ha saját magunkat rangsoroljuk a legutolsó helyre, nem lesz időnk arra, ami a legfontosabb: saját magunkra, kedvteléseinkre, azaz arra, hogy olyasvalamivel foglalkozzunk, ami feltölt, nem pedig kimerít.
Ez előbb-utóbb megbosszulja magát: bekövetkezhet a kimerültség, rosszabb esetben a kiégés.
Meghúzni a határokat
A nemet mondás felé az első lépés az, hogy kijelöljük a határainkat. A határ egy terület választóvonala, amelynek célja az adott terület védelme. Énhatárainkkal különítjük el magunkat a világtól, ezek határozzák meg egyéniségünket, értékeinket, azt, hogy kik vagyunk mi, és hol kezdődnek mások. Ezek védelme pedig nagyon is fontos, hogy a velünk szemben támasztott elvárások ne forgácsoljanak szét bennünket, véges idő- és energiaforrásainkból pedig arra áldozzunk, ami számunkra igazán fontos és lényeges. Gondoljuk tehát végig, mire szeretnénk szánni ezeket az erőforrásokat!
Milyen helyzetekben okoz gondot nemet mondani?
Érdemes azon is eltöprengeni, milyen helyzetekben vagyunk képtelenek nemet mondani, és vizsgáljuk meg, milyen érzések jelennek meg bennünk ilyenkor. Mitől tartunk, mi történne, ha elutasítanánk valamit vagy valakit?
Csak óvatosan, de próbálkozzunk
Miután megvan az elhatározás, elkezdhetjük tologatni a határainkat – kevesebb nemszeretem feladatot a nyakunkba venni, vagy közölni a panaszait órák óta ránk zúdító ismerőssel, hogy a mi időnk is véges. Ne akarjunk rögtön drasztikus változtatásokat véghez vinni, de fontos, hogy következetesek maradjunk. Nem elképzelhetetlen, hogy új szabályaink némi értetlenkedést vagy konfliktust generálnak, de ne feledjük, hogy a saját igényeink szem előtt tartása hosszú távon megtérül. Segíthet, ha tudatosítjuk és kifejezzük, hogy nem a személynek, hanem az aktuális kérésnek mondunk nemet. Személyeskedés helyett pedig érdemes általános elveinkkel igazolni döntéseinket, udvariasan és határozottan.
Gyakorolni, gyakorolni
Idővel megtanuljuk, hogyan húzzuk meg határainkat, és nemet mondani is könnyebb lesz. Látni fogjuk, milyen előnyökkel jár, ha jobban kézben tartjuk, mire szánunk időt és energiát. Nem érezzük azt, hogy erőforrásaink kiapadóban vannak a számtalan másoknak tett vállalás vagy áldozat miatt. Az egészséges határok természetesen rugalmasak, tehát lelkiállapotunktól függően akár lazíthatunk is rajtuk.
Ne féljünk a bűntudattól
Az sem lehetetlen, hogy bűntudatot fogunk érezni, amikor visszautasítunk valakit. Ilyenkor emlékeztessük magunkat arra, hogy ennek az az oka, hogy ő mást akar tőlünk, mint amit mi kívánunk a magunk számára. Tartsuk szem előtt, hogy ez egy tanulási folyamat, amelynek végén belátjuk: jogunk van nemet mondani bűntudat nélkül.
