Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Nem a tökéletesség elérését kellene minden projektünk céljának kitűzni. A japán filozófia segíthet túllépned ezen a béklyón.
Te is mindig a legtökéletesebb oldaladat szeretnéd mutatni minden élethelyzetben, legyen szó munkáról vagy családról, barátokról? Folyton azzal nyomasztod magad, hogy egyszerűen hibátlannak kell lennie annak, amit csinálsz, más eredményt pedig elfogadhatatlannak tartanál? Ha nyaralást szervezel, akkor mindent percre pontosan betáblázol, a pihentető spontaneitást a bőröndön kívül felejtve csomagoláskor? A legutolsó pillanatig halogatod a fontos beadandó esszédet, projektedet, mert szorongsz egyáltalán belevágni a nagy feladatba, hiszen ki tudja, hogy a végeredmény teljesen makulátlan lesz-e? Akkor itt az ideje, hogy elmerülj egy kicsit a wabi szabiban.
Nem csak a tökéletes az elfogadható
Nincs mese, a sztárfilozófus Byung-Chul Han szerint a nyugati kapitalista társadalomnak sikerült kialakítania a kiégés társadalmát, saját magunkat zsákmányoljuk ki. És miért ne vehetnénk az ezt eredményező belső kényszerek közé a perfekcionizmust is a termelékenységi diszmorfia mellett (amely a kiégés, az imposztorszindróma és a szorongás csodálatos egyvelege)? Hiszen a perfekcionisták folyamatosan az egyre jobb és jobb teljesítményt hajkurásszák, és gyakran túlzásba menő távlatokba képesek elmenni érte, saját egészségüket figyelmen kívül hagyva.
Ha pedig valaki sohasem elégedett saját teljesítményével, nem áll meg egy pillanatra sem kiélvezni a siker örömét, könnyen kiéghet.
Ezen a beszűkült és, valljuk be őszintén, önmérgező hozzáálláson segíthet a wabi szabi japán filozófia, amely talán inkább egy esztétika és egy világlátás, mintsem éles határokkal rendelkező elmélet, legalábbis Kevin Dickinson újságíró szerint. Maga a kifejezés a zen buddhizmusban gyökerezik, és két kandzsiból áll: a wabiból, amelyet „egyszerűségnek”, „melankóliának” vagy „a derű tekintetének” is szoktak fordítani, illetve a szabi kandzsiból, amelyet „régi és elegánsnak”, „békességnek” vagy „a megfakult dolgok szépségének” fordítanak. A kettő együtt pedig az alázat, a hibás szépség és minden dolog mulandóságának megbecsülését jelenti.
A wabi szabi legtökéletesebb megtestesítője a közismert kintsugi, vagyis a törött kerámiák arany-, ezüst- vagy platinaszínű gyantával történő összeragasztásának művészete, melyben a tárgyakat néha egy másik törött darabbal is kombinálják a javításkor.
Nem elfedni, hanem kiemelni szeretnék a „tökéletlenséget” a feltűnő ragasztással,
ezzel ünnepelve a kerámia történetét és azt az eredetiséget, amelyet a balesetével szerzett. Hiszen nem létezik két olyan kerámia, amely pontosan ugyanúgy törne el, tehát örökre egyedi darabbá válnak ezek a tárgyak, ettől pedig a tulajdonos szemében még értékesebbé válik.
Mit jelent a wabi szabi a mindennapokra vetítve?
Az életünk legtöbb területén hasznát vehetjük a wabi szabi világlátásának a perfekcionizmus ellenszereként. El kellene fogadnunk, hogy csak emberek vagyunk, tehát nem tudunk tökéleteset alkotni, illetve a legcsodálatosabb munkánk is könnyen elavulhat az évek múlásával. Éppen ezért felesleges annyi időt és mentális energiát belefektetnünk a „mesterművünk” megalkotásába. Helyette fogadjuk el a hibáinkat, értékeljük azokat a hibavonalakat, és megbecsülhetnénk énünk azon részét, amely képes az alázatra és az elfogadásra.
A wabi szabi a tökéletlen, mulandó és hiányos dolgok szépsége, a szerény és alázatos dolgok szépsége, a nem szokványos dolgok szépsége Leonard Koren, a wabi szabi szakértője szerint.
Tehát, ha a perfekcionista hozzáállás halogatásba torkollik, akkor a wabi szabi filozófia segíthet nekiállni a munkának. Ha valaki mindig másokhoz méri magát, segíthet értékelni azt, amit elért, a hibák felsorolása mellett, hiszenhibázás nélkül nincs fejlődés sem. Ha sohasem érzi magát elég jónak, akkor pedig segíthet a fennakadásokon túlra látni, és meglátni a hibák pozitív oldalát. Összességében tehát új élményekre tehet nyitottá, illetve segíthet abban, hogy jobban értékeljük az életet és saját magunkat olyannak, amilyenek vagyunk.
A témáról a radiocafé Szabadesés című műsorában is beszéltünk, a beszélgetés itt hallgatható meg:
