Ezért vannak csendben a nők a repülőn és hangoskodnak a férfiak

Olvasási idő kb. 3 perc

Meglepő adat: körülbelül minden harmadik ember retteg a repüléstől, miközben annak esélye, hogy egy repülőgép-szerencsétlenségben veszítsük az életünket, 1 a 11 millióhoz.

Igencsak megkeserítheti az életét saját magának és a családjának is, aki fél repülőre szállni. Legutóbb egy nagypapa történetét hallottam, aki Budapestről Párizsig és vissza utaztatta több napon át a feleségét és az unokáit, mert annyira rettegett a repüléstől, hogy inkább autóval mentek. Pedig könnyen elsajátítható technikákkal bárkinek élmény lehet az utazás. 

A kapitány is haza akar menni a családjához

A stewardessek általában már messziről észreveszik, ki az, akinek igazi rémálom repülőre szállni. Az ő adataik alapján nagyjából egy hatüléses sorra egy, de lehet, hogy két olyan utas is jut, aki aviofóbiás, azaz fél a repüléstől. 

A légikísérőket felkészítik, hogyan segítsenek a szorongó utasnak
Fotó: andresr / Getty Images Hungary

„A fóbia egy ok nélküli szorongás, én úgy szoktam mondani, hogy ilyenkor a saját, belső világában vetít egy filmet, aminek a valósághoz semmi köze nincs” – mondja Riha Zsófia pszichológus, életmód-szakterapeuta, aki kétnapos tréningeket tart a repüléstől való félelem témájában. „Miközben statisztikák szerint is ez a legbiztonságosabb módja az utazásnak, az ismeretlentől való félelem, a kiszolgáltatottság érzése mégis csak szorongást okoz. Hiszen nincs ráhatásunk a repülőgép állapotára, a pilóta képességeire, vagy hogy milyen légköri viszonyok között fogunk repülni. A tréningen részt vevőknek mindig óriási boldogság, amikor találkozhatnak egy tapasztalt pilótával – aki ráadásul előadást is tart a turbulenciáról, vagy hogy egy négy hajtóművel rendelkező gép kettővel is vígan eléri a célállomást –, mert látják, hogy ő is hús-vér ember, aki szeretne hazajutni a családjához.”

Nem repülök! Vagy ha igen, iszom!

A repüléstől – meglepő módon – sokkal inkább a férfiak félnek. Ők ugyanis, a különböző evolúciós fejlődés okán, nehezebben adják ki a kontrollt a kezükből.

„A nők jobban tudnak kérni és elfogadni segítséget, míg a férfiak – legfőképp, ha vezető beosztásban dolgoznak – ezt nehezebben teszik meg – világítja meg szakértőnk. A stresszhormon, a kortizol is különböző hatással van ránk; a nők oxitocint termelnek, így csendessé és zárkózottá válnak, míg a férfiak tesztoszteront, amitől hangosak vagy akár agresszívak is lehetnek. Ezért van az, hogy a felszállás és a leszállás alatt is harsányabbak lehetnek, vagy összevesznek a feleségükkel.”

A férfiak harsányan, a nők magukba fordulva szoronganak a fedélzeten
Fotó: Santiaga / Getty Images Hungary

Sokan a feszültségüket azzal oldják, hogy bedobnak egy-két italt a fedélzeten. Ez azonban a legrosszabb, amit tehetnek.

„Az ital 10 ezer méteres magasságban háromszor, de akár hatszor erősebb hatást fejt ki az emberi szervezetre, mint az anyaföldön állva – hívja fel a figyelmet Riha Zsófia. – Tehát, míg otthon nyugodtan megihatok két pohárkával, és nem érzem a hatását, addig a repülőn ez akár 12 pohárnyinak felelhet meg. Jó néhányan pedig még azzal is tetézik a bajt, hogy korábban bevesznek nyugtatót, majd arra isznak. Ennek beláthatatlan következményei lehetnek, főleg, hogy egy esetleges kiürítés esetén a légiutas-kísérő nem számíthat arra, aki ilyen állapotba került.”

A relaxálás, de a horgolás is segíthet

Külföldön, de itthon is már elérhető olyan tréning, amely segít az aviofóbiában szenvedőknek. De sokat tehetünk önmagunkért is.

„Aki fél a repüléstől az attól a pillanattól szorong, hogy megveszi a jegyét – veti fel szakértőnk. Viszont az utazásig hátralévő időt arra is fordíthatjuk, hogy felkészüljünk egy nyugodt útra. Egy, a Stanford Egyetemen készült kutatás szerint megfelelő légzéstechnikával pozitív irányba fordíthatjuk az idegrendszeri folyamatokat. Négy számolásig szívjuk be a levegőt, hétig tartsuk bent, majd 8-ig számolva fújjuk ki. Akinek ez nem megy, az háromszor néggyel is dolgozhat, a lényeg, hogy úgy egy-másfél perces gyakorlással hozzuk egyensúlyba a kibillent szívritmust, vérnyomást és pulzust. Kereshetünk egy vezetett relaxációt, és ezt is többször meghallgathatjuk az utazás előtt, hogy mire eljön a felszállás ideje, már bevésődjön.” 

A „nem repülök” kijelentés helyett inkább készüljünk relaxációval
Fotó: ljubaphoto / Getty Images Hungary

A repülőn ülve bátran szólhatunk a légikísérőnek, hogy szorongunk a repüléstől, ugyanis ők kapnak pszichológiai felkészítést. 

„A kritikus mindig a fel- és a leszállás szokott lenni, azt javaslom, ilyenkor rágcsáljanak gumicukrot – mondja Riha Zsófia. A rágás azt üzeni az agynak, hogy ha eszünk, nem lehet nagy baj. Érdemes vinni magunkkal könyvet, keresztrejtvényt, de akár kötést, horgolást is, amivel el tudjuk foglalni magunkat, illetve, ha elértük a repülési magasságot és ki lehet kötni a biztonsági övet, bátran álljunk fel, sétáljunk, hiszen így azt érezhetjük, hogy nem elszenvedői, hanem aktív részesei vagyunk a repülésnek.” 

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.

Mindennapi

Sokan nem tudják: ilyenkor nemet mondhatsz a túlórára

Téves az a nézet, hogy a főnök bármikor, korlátlanul benn tarthat munka után. Bizonyos esetekben a túlóra egyáltalán nem rendelhető el, máskor pedig csak a munkavállaló írásos hozzájárulásával. A munka törvénykönyve külön szabályokat állapít meg a rendkívüli munkaidőre, vagyis arra, amikor a dolgozónak a beosztásán túl kellene munkát végeznie.