„Éjfélig már képtelen vagyok fennmaradni” – ilyen 40 fölött bulizni

Olvasási idő kb. 4 perc

Már elvesztetted a fonalat, hogy a negyven most az új harminc, húsz, vagy pontosan hány is? Voltaképpen mindegy is, hiszen az, hogy a tested mit hogy bír, nemcsak attól függ, hogy mennyi idősnek érzed magad, hanem biológiai korodtól is, a negyven pedig sokak szerint tűnik vízválasztónak.

Tiniként vagy a húszas éveidben úgy tűnhetett, tiéd a világ – és most már tudod, hogy az is volt, ami a bulikat illeti. Simán roptad hajnalig, de ha kellett, bementél dolgozni, legfeljebb napszemüveget vettél fel akkor is, ha épp nem volt rá szükség. Ezzel szemben negyven pluszosként könnyen szembesülhetsz azzal, hogy abszolút nem bírod már úgy az éjszakázást, mint akár csak tíz évvel ezelőtt: sőt, lehet, hogy igényed sincs többé úgy rá.

37 fölött bulizni tragikus

Egy ausztrál közvélemény-kutatás néhány évvel ezelőtt azt is megmutatta, mikortól érzik úgy az emberek, hogy egyre nehezebb számukra eljárni bulizni. Meglepő lehet, de a 31 éves kort jelölték meg határvonalként, a 37 éves életkorral kapcsolatosan pedig úgy fogalmaztak:

Idézőjel ikon

ilyenkor bulizni már egyenesen tragikus következményekkel jár.

Az 5000 válaszadó 80 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szívesebben ücsörög otthon a kanapén, mint hogy egy szórakozóhelyen álljon sorba a bárpultnál. 29 százalék bevallotta, hogy a másnaposság rettenetesen kínozza – ennek egyébként biológiai magyarázata is van, az idősebbek szervezetében több gyulladásos folyamat zajlik le, mint a fiatalabbakéban, ha pedig ehhez hozzáadjuk még az italok hatását is, az már túlzottan megviseli testünket.

Negyven fölött mást jelent már a bulizás
Fotó: AzmanL / Getty Images Hungary

Az ismerkedés fontosságának háttérbe szorulása is tényező abban, hogy miért bulizunk kevesebbet negyven fölött: a fent említett kutatásban a válaszadók 70 százaléka fogalmazott úgy, hogy partnerének megtalálását követően inkább otthon ülővé vált.

Mindezek mellett a negyven fölöttieknél már olyan problémák is felmerülnek, mint a gyerekfelület vagy a hazajutás megszervezése, sőt, még az is, hogy kicsípjék magukat egy ilyen estére.

A család miatt nehezebb összehozni egy egyszerű találkozót is

Mindettől függetlenül időről időre azért sok negyven pluszosban ébred vágy arra, hogy mégis bulizzon egy kicsit: így érzik magukat ennek a korosztálynak tagjai, ha kirúgnak a hámból!

„Bulizni ugyanolyan jó, csak a másnaposság harmadnapossággá fejlődik, és minden korábbinál durvább mértéket ölt.

Meg ami még feltűnt, hogy mivel mindenkinek van családja, elfoglaltsága vagy valami egyéb nyavalyája,

egy egyszerű sörözés megszervezéséhez is komoly erőfeszítés szükséges” – mondja Marci, akinek gondolataihoz Sára is csatlakozik.

„Időről időre érzem azt egy koncert vagy fesztivál kapcsán, hogy mennyire jó lenne elmenni, viszont sokszor már az árak eltántorítanak, nagyon mások, mint tíz vagy húsz éve voltak. Ha mégis nekivágunk, garantált, hogy használhatatlan leszek a teljes következő napon, a fejem fáj, a szemem ég, kialvatlan vagyok, cserébe a gyerekek is nyúznak. Ha egy buli este tizenegykor kezdődik, az kizárt, hogy el tudjak menni, gyakorlatilag képtelen vagyok éjfélnél tovább fennmaradni, annak meg semmi értelme, hogy ásítozzak a pult mellett. Én most már nagyon megnézem, mire megyek el, csak olyan bulit választok, ami tényleg lázba hoz, ami langyos víz, azt passzolom inkább” – fogalmazott. Hozzá hasonlóan Juli sem tud éjszakázni.

„Bulizni? Már csak árnyéka vagyok önmagamnak.

Idézőjel ikon

Este 10 körül ólmos fáradtság tör rám, elkezd zavarni a hangos zene meg a fények, felidegesítem magam azon, hogy túl kell ordítani a zajt.

Nálam ez a fajta lúzerség még azzal is párosul, hogy egyáltalán nem iszom” – mondja.

Sok negyven fölötti mást tekint már szórakozásnak

Van, aki a fenti problémára megoldást talált azzal, hogy a bulizást másként értelmezi, mint fénykorában tette: nem egy szórakozóhelyen tombol, hanem egészen másként lazít.

„Nekem jelenleg családdal vagy családtaggal szervezett programok, koncert, verseny, meccs, utazás okoz örömet. Egyébként az endorfin és adrenalin nem napszakfüggően jelentkezik, tehát a péntek és szombat este-éjjel nem kiemelt időszak, házon kívül este csak a szeretteimmel autózva szeretek lenni, alkoholt többet iszik a mosogató, mint én, egyedül a táncolást kéne visszahozni” – fogalmazott Csaba.

Judit is szívesebben beszélget, mint hogy másokat kiabáljon túl egy szórakozóhelyen.

„Én már ritkán megyek bulizni, sokkal jobban szeretem a tartalmas baráti beszélgetéseket, akár vacsorával, akár anélkül. Az évek során ezekből a beszélgetésekből teljesen kikopott az alkohol. Ha mégis adódik alkalom, amikor iszom egy keveset, kb. 3 nap kell, mire kiheverek egy pohár száraz vörösbort.”

Sokan választják buli helyett a baráti, családi összejöveteleket
Fotó: SolStock / Getty Images Hungary

„Néha szívesen elmennék egy olyan zenés-táncos helyre, ahol kiengedhetném a gőzt, de miután nem is kerestem, hogy melyik lenne az a kulturált hely, ahol a korosztályombéliek és nem a sikítozó tizenévesek szórakoznak, ezek a bulik kimaradtak az életemből”

– vélekedik.

Van, aki magabiztosabb lesz

Persze vannak olyan életszakaszok, amikor a buli szóba sem jöhet: ilyen az, amikor igazán kicsi gyermekkel vagy gyermekekkel tölti otthon idejét az ember. Zsuzsi pontosan ebben a helyzetben van: amikor arról kérdeztem, hogyan bulizik, annyit válaszolt, rá se veszi a lélek, hogy elinduljon.

Nem akarjuk ugyanakkor azt a látszatot kelteni, hogy az élet negyven fölött már csupa siralom, amibe nem fér bele némi esti önfeledt szórakozás: jó példa erre Ági, aki most sem mond le arról, hogy úgy érezze jól magát, mint húsz éve.

„Én sokkal magabiztosabban bulizok 40 évesen, mint a 20-as éveimben. 

Akkoriban szinte kötelezőnek éreztem, hogy menni kell, mintha magamra erőltettem volna. Ma pedig már valóban szórakozás, feltöltődés.

Tény, hogy régen reggel 6-kor hazaértem, és 9-re a szerkesztőségi meetingen ültem. Most hajnal 2-ig vagyok hitelesítve, és még akkor is nehéz nap, és a helyek is, ahova járok, mások… Előtérbe kerültek a koncertek a péntek esti szórakozóhelyek helyett. És hogy ciki-e 40 évesen? Mert szokott ilyen kérdés is jönni… Arra azzal a mémmel szoktam válaszolni, hogy »Tisztelettel kérdezem azoktól, akik úgy élték le az életüket, hogy mit szól majd a falu népe?, hogy végül mit szóltak?«”

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.