Arzénszennyezés gyanúja miatt indított vizsgálatot a Nébih: kiderült, hogy ezt biztonságos-e megenni

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Biztonságos a Sajóból kifogott halak fogyasztása – ezt állapította meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az elmúlt másfél év átfogó vizsgálatai alapján.

A folyamatos ellenőrzések során az is kiderült, hogy akut egészségügyi kockázat nem áll fenn, és a toxikus nehézfémek szintje sem haladja meg a határértéket – írták legfrissebb közleményükben.

Másfél évig vizsgálta a Nébih a mintákat

A Nébih tájékoztatása szerint a vizsgálatokra azért került sor, mert 2024 nyarán az Észak-Magyarországi Horgász Egyesület jelezte, hogy

a szlovák hatóságok arzénszennyezettségre hivatkozva megtiltották a Sajóból kifogott halak fogyasztását.

A Nébih vizsgálatai megerősítették: a Sajóból kifogott halak biztonsággal fogyaszthatók
Fotó: Komka Péter / MTI

A hivatal ezután azonnal felvette a kapcsolatot a szlovák társhatósággal, és mintát vett a folyó határhoz közeli szakaszán. A szakemberek növényevő és ragadozó halfajok esetében vizsgálták a toxikus nehézfémek jelenlétét:

az akkori adatok alapján a Nébih 2024-ben még nem javasolta e vízi élőlények fogyasztását.

Biztonsággal fogyaszthatók a halak

A bejelentést követő másfél évben a hivatal több alkalommal is megismételte a méréseket. Mostanáig összesen 26 halmintát elemeztek a laboratóriumban, további 12 minta szervetlen arzéntartalmát pedig külföldi laboratóriumban vizsgálták. Az eredmények szerint 

Idézőjel ikon

egyik mintában sem mutattak ki határértéket meghaladó mennyiségű nehézfémet, így ólmot, higanyt, kadmiumot és arzént sem.

A Nébih tájékoztatása szerint a folyamatos ellenőrzések célja továbbra is a fogyasztók egészségének védelme és a folyó halállományának nyomon követése.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.