Magyarország számára óriási szerencse, hogy a hidegháború a szovjet birodalom összeomlásával ért véget, és nem egy III. világháborúba torkollott. Utóbbi esetben Komárom mesés városát a föld színével tette volna egyenlővé a NATO, köszönhetően hívatlan vendégeinknek, a szovjeteknek, akik már akkor is a halmozás nagymestereinek bizonyultak.
A történelmi Komárom gazdag múltjának minden fejezete megérne egy önálló cikket, talán az sem véletlen, hogy nagy regényírónk, Jókai Mór is itt született... Komárom stratégiai fekvésének köszönhetően (a Duna és a Vág összefolyásánál épült régi erődből szemmel lehetett tartani a dunai hajóforgalmat, de a Budapest és Bécs között robogó országutat is) már a római időktől fogva erődített városként létezett, így hát látott a Dunán fel s alá úszkáló római csapatokat és barbár hordákat, honfoglaló magyarokat, Napóleon elől menekülő osztrák császárt és népes kíséretét, megélt egy nagy földrengést, látta a 48-as honvédek hősies küzdelmeit, és azt is el kellett szenvednie, hogy kettészakították, így most két Komárom is fekszik a Duna két partján.
E sűrű történelem lehet az oka, hogy amikor a gyerekeimet egy könnyed kirándulás során végighajtottam a Duna Komáromhoz közeli partszakaszán, már meg sem lepődtem, hogy az egyikük egy régi repeszgránát maradványaival, a másik meg - valószínűleg a római időből származó - mázas cserépdarabbal tért vissza. Ezek hétköznapi dolgoknak számítanak arrafelé.
Agyafúrt erődváros
Tehát Jókai szülővárosa erőd és katonaváros is. Amiből egy avatatlan szem keveset fog látni, ha keresztülhalad az egykor Klapka György honvéd várkapitány által védett, ma Szlovákiában található Öreg Komáromon, még kevesebbet, ha a magyar oldalon lévő Komáromot kívánja felfedezni. De ha drónnal vagy műholddal szállunk e vidék fölé, akkor válik láthatóvá, hogy a két város egy gigantikus védműrendszerrel van körülvéve, amelynek a tetejét az ágyútalálatok kivédése miatt földdel borítottak be. És csak az erőd közelébe settenkedve mutatkozik meg az áthatolhatatlan rendszer monumentalitása és kegyetlen agyafúrtsága, amivel közel csalogatja magához az ellenséget, hogy aztán közvetlen közelről lehessen ártalmatlanná tenni azt.
Ennek a védműrendszernek a kiépítése főként I. Ferenc Ausztria császárának, magyar királynak köszönhető, aki a napóleoni hadaktól hátrálva rövid időre Komárom városának vendégszeretetét is élvezhette. Ekkor határozta el, hogy Bécs védelmére 200 ezer katona befogadására alkalmas erődítményt alakít itt ki, ami körülöleli a Duna bal partján fekvő Komáromot, és további 3 védművel pedig ellehetetleníti az ellenség (akárki legyen is az) előretörését a Duna jobb partján, a mai Koppánymonostor, Szőny és Nagyigmánd térségében.
Egy óriási erőd, amit sosem foglaltak el, de nem is ostromoltak soha
A cikkünk szempontjából fontos Monostori erődöt már Ferenc József idején építik ki, a Duna magyarországi oldalán. A munkálatok 1850-től 1871-ig, több mint 20 éven át folytak, és rengeteg pénzt emésztettek fel a kincstárból. Az erődöt egy homokdomb helyén alakították ki, a domb elhordásán ezernyi kubikos, a falak felhúzásán pedig szintén több ezer ács és kőműves dolgozott. A környék összes téglagyára ide gyártotta az alapanyagot. A lényeget, a kettős sánccal, száraz árokkal, kazamatarendszerrel ellátott erősséget sikerült elkészíteni, ez eredeti állapotában ma is látogatható. Az erőd egy 80 ezer négyzetméteres udvart fog körül, és 640 kisebb-nagyobb teremmel rendelkezik. A gigászi komplexumot viszont sosem fejezték be, mert mire átadták a sáncrendszert, addigra feltalálták a robbanótöltettel ellátott lövedékeket, ami gyakorlatilag pontot tett a várak, erődítmények több évezredes történetének végére. A Monostori erőd innentől kaszárnyaként, kiképző központként funkcionált, bevehetetlennek tervezett falait így soha nem ostromolták meg.
A II. világháborúval Komárom felkerült a nyugati szövetségesek, majd a NATO térképére
Komáromot és a környékén lévő olajfinomítókat, gyárakat 1944-től folyamatosan bombázták a szovjet, majd a brit és amerikai légierő gépei, amelyek nemcsak az ipari létesítményekben tettek károkat, hanem számos polgári áldozatot is követeltek. Az amerikai gépek lebombázták a teljes vasúti infrastruktúrát, az állomásokhoz közeli lakóházakat is találatok érték, aminek következtében közel ötvenen vesztették életüket, amint az a cikk alapjául is szolgáló Komárom. Helytörténet a kezdetektől napjainkig című könyvben (Komáromi Klapka György Múzeum, 2016) olvasható. A háború Komárom számára is a szovjet csapatok bevonulásával ért véget, akik a Monostori erődöt szinte azonnal megszállták, és hermetikusan elzárták a külvilágtól. Külön összeköttetést építettek ki a közelben húzódó vasúti fővonallal, hogy megkönnyítsék a hadianyag szállítását (ehhez a méretes vasúti kocsik miatt felrobbantották az egyik erődbe nyíló kapuzatot is, ami máig csonkán áll). A szovjetek idővel a Déli hadseregcsoport legnagyobb lőszerraktárát alakították itt ki. Hogy pontosan mennyi lövedék lehetett itt, azt megbecsülni is nehéz. Mivel az erőd épületekkel fedett területe 38 ezer négyzetméter, és szinte minden használható helyiséget lőszerraktárrá alakítottak, így el lehet képzelni, milyen roppant mennyiségű hadianyag állomásozott Komáromban.
Helybéliek szerint, mikor a szovjet csapatok elhagyták az erősséget (amelynek terültére addig majdnem 50 éven keresztül egyetlen honfitársunk se tehette be a lábát), a vasúti pálya mentén és a közeli erdőségekben több tonna lőszert hagytak maguk után. A rendszerváltást követően egy NATO-delegáció látogatott az erődbe, akik elárulták, hogy a hidegháború során folyamatosan készítettek műholdas felvételeket a Monostori erődről, amit a szovjetek akkora mennyiségű és olyan erejű lövedékekkel töltöttek fel, hogy ezzel Komárom az előkelő 5. helyet foglalta el a NATO kiemelt célpontokat összegyűjtő európai kilövési listáján.
Ha érdekel, hogyan nyúlt bele Sztálin a szovjet időszámításba, olvasd el cikkünket!
