Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az utóbbi években egyre többször halljuk a narcisztikus szót, szinte divat lett akár a fotelből is ezzel diagnosztizálni ismerőseinket, volt szerelmünket, szüleinket, bárkit, akivel nehezen boldogulunk. No de mit lehet tenni a személyiségzavar ellen?
Nézzük, tulajdonképpen miről is beszélünk. Ki a narcisztikus valójában? A narcizmus kifejezést annak idején maga Sigmund Freud alkotta meg. A görög mitológiában találjuk meg Narkisszoszt, egy férfit, aki annyira beleszeretett önmagába, hogy képtelen volt betelni tükörképével, míg aztán virággá, nárcisszá sorvadt. No de valamilyen szintű önzésre, önbizalomra, magabízásra mindannyiunknak szükségünk van az élethez, ezt Freud is elismerte. Muszáj, hogy képviseljük önmagunkat, hogy foglalkozzunk a saját szükségleteinkkel, nem csak a másikéval. De akkor mégis hol kezdődik maga a személyiségzavar?
A valóban narcisztikus embert nem lehet otthonról, szakember segítsége nélkül pontosan diagnosztizálni, maximum gyanúnk lehet. Ha a másik ember énközpontú, önző, képtelen beleélni magát mások érzéseibe, nem tudja figyelembe venni a másik igényeit, ha állandóan ő akar a figyelem központjában lenni, követelőzik, lenéz másokat, képtelen beismerni, ha hibázott, vagy nincs igaza, és még életében nem tudta kimondani azt a szót, hogy bocsánat, valószínűsíthető, hogy ebben a személyiségzavarban szenved. De nemcsak ő szenved, hanem miatta az egész környezete is.
Eszközök a narcisztikus ember ellen
Azt is tudnunk kell, hogy senki sem úgy születik meg, hogy eldönti, na én megkeserítem a saját és a szeretteim életét. A személyiségzavar általában valamilyen sérülés hatására alakul ki, épp ezért olyan sérülékenyek maguk a narcisztikusak is. Nemcsak azért nem bírják a kritikát, mert önközpontúak, hanem mert betegesen ragaszkodniuk kell saját nagyszerűségük hitéhez – különben szembe kellene nézniük azzal az elégtelenségérzéssel, figyelem- és szeretethiánnyal, amit kiskorukban valószínűleg megtapasztaltak. Érdemes tehát figyelembe vennünk, hogy bár valóban rettenetesen nehézzé teszik a velük való kapcsolódást, a narcisztikus emberek is indultak valahonnan. Nagyon ritkán, egy profi terapeuta akár elérhet náluk pozitív változásokat is, de ez sajnos nem azt jelenti, hogy minden önközpontú embert tereljünk pszichológushoz, mert még csak a gondolatától is kirázza őket a hideg. Na de akkor mit tehetünk?
Mennyit árt nekünk ez az ember?
Ahhoz, hogy eldöntsük, mit kezdjünk egy narcisztikus emberrel, több szempontot is figyelembe kell vennünk. Először is azt, mennyire fontos ő nekünk. Nagyon könnyű azt tanácsolni, hogy ha valakinél ezt a személyiségzavart gyanítod, akkor kösd fel a nyúlcipőd, és menekülj olyan messzire, amennyire csak tudsz. Ez is egy érthető és gyakran szükséges lépés, főleg, ha az illető akármilyen módon, de bántalmaz. Ilyenkor nem az ő megértése és segítése, hanem saját magunk, gyerekeink védelme az első. No de mit tehetünk akkor, ha a narcisztikus ember a saját anyánk, apánk, házastársunk, vagy éppen a gyerekünk? Vele nem feltétlenül akarjuk teljesen megszakítani a kapcsolatot, csak mert személyiségzavara van. Az elsődleges teendőnk tehát mindezek átgondolása mellett az, hogy keresünk magunknak egy jó terapeutát, akiben megbízunk, aki segít átlátni a családi dinamikát, és aki elhelyez minket, illetve a narcisztikus családtagot is egy rendszerben. Ezután vehetjük sorra, pontosan miben és hogyan árt nekünk az illető, és milyen lépéseket érdemes tennünk a saját védelmünkben.
Muszáj nekem kezelni ezt?
Wendy T. Behari Hogyan kezeld a narcisztikust – Túlélés és boldogság egy önimádó mellett című könyve pont ezért érdekes, mert nem állítja, hogy könnyű vagy egyszerű, de valójában meg lehet maradni egy narcisztikus emberrel való kapcsolatban, ha elég tudatosak és felkészültek vagyunk – és valóban ezt szeretnénk. Beismeri, hogy van az a pont, amikor menekülni kell, és ezt nagyon komolyan kell venni, de inkább arra nézve ad tanácsokat, milyen lehetőségeink vannak még. Például megtanuljuk felelősségre vonni az illetőt az általa elkövetett hibákért, sérelmekért. Hogy felszabadítsuk saját magunkat, és visszaszerezzük az önbizalmunkat, megéljük saját ragyogásunkat. Azt viszont egy ilyen nagyon gyakorlatias, érthető, életből vett példákkal dolgozó, évtizedes tapasztalatokkal bíró szakember által írt könyv olvasásakor is tudatosítanunk kell, hogy egyes-egyedül saját magunkért – és ha vannak, gyermekeinkért – vagyunk felelősek. Nem dolgunk egy másik ember jóllétét fenntartani, garantálni, akkor sem, ha közeli családtagunk. Nem tudunk meggyógyítani egy narcisztikus embert, ebben ne is reménykedjünk. Még a terapeuták is csak ritkán érnek el náluk bármilyen változást. Ha nem érzünk magunkban elég erőt ahhoz, hogy dolgozzunk a kapcsolaton, számos más lehetőségünk van még – épp ezért olyan fontos, hogy már az út elején mellettünk legyen egy pszichológus, aki a mi érdekeinket nézi.
