Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A mai harmincasok-negyvenesek jó eséllyel emlékeznek az 1999. augusztus 11-i napfogyatkozásra. Cikkünkben a 26 évvel ezelőtti eseményeket idézzük fel, személyes beszámolók alapján.
Bevallom, én lemaradtam az évszázad látványosságaként emlegetett, 26 évvel ezelőtti napfogyatkozásról. Budapesten aznapra borús-felhős időt jósoltak, így adta magát az ötlet, hogy meglátogassam szegedi ismerőseimet, és ha már ott vagyok, megcsodáljam a ritka égi jelenséget. Korán keltem, hogy elcsípjem a reggeli gyorsvonatot, de a Nyugati pályaudvaron szembesültem vele, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki Dél-Magyarországot nézte ki úti célnak. A vonat még be sem állt teljesen, amikor apokaliptikus jelenet vette kezdetét:
az utazni vágyók a mozgó vonatra kezdtek felugrálni, és mivel a leszállni készülők a vonat ajtajában vártak, megrohamozták az ablakokat is.
Mivel már akkor sem éreztem magam sem elég fittnek, sem elég elszántnak ahhoz, hogy egy mozgó vonat ablakán másszak be, a peronon szorongó embertömeget látva pedig esélytelennek tűnt az is, hogy egyáltalán feljussak rá, nem hogy ülve tegyem meg a háromórás utat, csalódottan hátat fordítottam a tömegnek és visszaindultam a kollégiumba, ahol mérgemben visszafeküdtem aludni – majd arra ébredtem, hogy a napfogyatkozás véget ért. (Aki ébren volt, azt állította, hogy Budapesten egyébként sem lehetett látni semmit.)
„Még a sufnit is kiadták”
1999-ben az ország már hónapokkal, hetekkel augusztus 11. előtt napfogyatkozási lázban égett. A lapok naponta írtak a várható időjárásról, mindenki latolgatta, honnan lenne érdemes az eget kémlelnie. A balatoni szállodák és kiadó szobák megteltek (a Népszabadság szerint „még a sufnit is kiadták”), a MÁV mentesítő szerelvényeket indított (bár a fent leírtak alapján messze nem eleget), és a balatoni hajók mindegyike a vízen volt, teltházzal, különleges élményt kínálva a napfogyatkozás iránt érdeklődőknek. Az akkor még létező Malév is különgépet indított, amelyről a szerencsések egy órán át a levegőből tekinthették meg a a látványosságot. Hollókőn Napkirályt választottak, a készenléti rendőrség bővítette a szolgálatot teljesítő rendőrök létszámát, és a napfogyatkozás a politikába is beszűrődött: akadt olyan parlamenti párt, amely a rászorulóknak ingyenes védőszemüveget és tájékoztatót osztogatott.
A napfogyatkozás-üzlet
A napfogyatkozás jó alkalom volt a marketingre is: a MATÁV nyolc teljes percig ingyenessé tette a hívásdíjat, sőt, aki ebben az időszakban fizetett elő, féláron kaphatott fővonalat. A telefontársaság speciális telefonkártyát bocsátott ki a neves alkalomra, amelynek fóliáján át biztonságosan lehetett kémlelni az eget. Egy kereskedelmi rádió műsorvezetési rekordot állított fel, az egyik tévéadó pedig bort rejtett el, afféle időkapszulaként, az utókornak. Sőt, még dezodort is reklámoztak így: „Két és fél perc, amíg nincsen rá szükséged”.
Szemüveg-mizéria
A lapok és a televízió folyamatosan ismételgette a megfelelő védőszemüveg fontosságát: külön felhívták a figyelmet arra, hogy megfelelő, „bevizsgált” szemüveg szükséges. Még az utolsó pillanatokban is kígyózó sorok álltak a védőszemüveg-árusok előtt, sok üzlet délben, amikor a legjobban lehetett látni a napfogyatkozást, bezárt. A magyarok többsége, úgy tűnik, megfogadta a tanácsot: a következő napokban sem volt tömeg a szemészeti szakrendeléseken, bár akadtak azért olyanok, akik komolyabb látáskárosodást szenvedtek, amikor szabad szemmel néztek a Napba.
A védőszemüveg fontossága az akkor kiskamasz Nórának is megmaradt az emlékezetében: „Én akkor még csak 13 éves voltam, de emlékszem, hogy mindenhol szemüvegeket osztogattak. Nagyon kellett figyelni, hogy nem kamu szemüveg-e, mert minden arról szólt, hogy veszélyes szemüveg nélkül nézni.
Mi Szentesen néztük, a családdal, még Nyíregyházáról is jöttek rokonok hozzánk, mert talán innen jobban látszódott.
Pár pillanatig lehet, hogy sötét volt, de egyáltalán nem az az éjszakai sötét, ahogy azt korábban hirdették, és egyáltalán nem volt jellemző az a világvége hangulat sem, amire szerintem mindenki számított.”
„Ennyire emlékszem”
Másnak a társaság emlékezetesebb volt, mint a jelenség maga: „Egy egyetemi évfolyamtársammal néztük a fehérvári tízemeletes panelünk tetejéről, főtt kukoricát rágcsálva. Maga a látvány mély nyomokat nem hagyott bennem, izgalmasabb volt a tiltott zónában tartózkodni odafent” – árulta el Krisztina. „Én az akkori barátommal és a gimnazista osztálytársaimmal voltam valahol Balatonon, egyikük nyaralójában, a kertben, bikiniben, béna papír védőszemüvegben. Ennyire emlékszem” – mondta Merci. „A Balatonon voltunk a családommal és az otthoni szomszédainkkal. A többi gyerekkel próbálgattuk, hogy szemüveg nélkül is tudjuk-e nézni” – idézte fel Noémi.
Úgy tűnik, nem én voltam az egyetlen, aki lemaradt a látványosságról: „Azon a héten Tokajban voltam vízitúrázni a barátaimmal. Előző nap vonattal indultunk vissza, de tömve volt azokkal, akik mentek tovább a Balatonra. Alig fértünk fel, helyünk sem volt, végül a vécé előtt ülve kártyáztunk a barátaimmal. Ezek után már nem akartam vonatra szállni, hogy eljussak én is a Balatonra” – mesélte Csaba.
Röfögés, kukorékolás és túlvilági hangulat
Akadnak azért olyanok is, akik olyannak (vagy legalábbis ahhoz hasonlónak) élték meg az eseményt, mint amire számítottak: „Ópusztaszerre mentünk egy nagyobb társasággal és a családommal. Felkerestük a nemzeti parkot és halasi csipkemúzeumot, majd egy mezőn ülve vártuk a »végzet óráját«, szigorúan felszerelkezve a szuperbiztonságos ufószemüveggel. Nagyon megmaradt bennem ez a kirándulás, jó volt közösen, izgalommal telve várni, hogy pontosan milyen is lesz.
A teljes napfogyatkozás különös volt, mintha rövid időre minden elcsendesedett volna és furcsa, túlvilági érzés kerített akkor a hatalmába”
– idézte fel az élményt Timi. „Baráti körrel voltunk valahol Kiskunfélegyháza vagy Kiskunhalas környékén. Megálltunk egy országútra futó bekötőútnál, egy nagyobb füves területen, és vártunk. Besötétedett, érezhetően lehűlt a levegő, és eleinte csönd volt, majd a közeli mezőgazdasági telepről hallatszott disznóröfögés és kakaskukorékolás is. Érezhetően felbolydult az élet, gondolom, az állatok nem tudták mi történhetett, este van-e vagy reggel” – osztotta meg emlékeit Laci.
Találkozunk 2081-ben!
Sokan választották a Balatont is úticélnak: „Köveskál környékén, egy tanyán néztem a barátaimmal. Pár napot töltöttünk el ott, mert a 18. születésnapomat is akkor ünnepeltük. Kormos üveget készítettünk, és viccesen tervezgettük, hogy a következő napfogyatkozást is így közösen, pontosan onnan fogjuk majd nézni 2081-ben, és a 100. születésnapomat is együtt ünnepeljük majd” – mesélte Tünde.
A napfogyatkozás „íze”
Az égi jelenség talán azok számára volt a legemlékezetesebb, akik a mai napig a szájukban érzik a „napfogyatkozás ízét”: „ Baráti társasággal Nyimben, Siófoktól nem messze, egy zsákfaluban voltunk sátorozni és a napot bámulni, egy kis, félreeső telken.
Késő este, a sötétben megettük a pörkölttel együtt a rézbogrács alján képződött patinát. Bitang rossz volt, máig érzem a számban a fémes, savanyú ízt”
– borzong bele az emlékekbe Zoli, akinek beszámolóját Péter is megerősíti: „Egy domb tetejére mentünk fel a napfogyatkozást megnézni, körülöttünk csak a természet volt. Érdekes hangulata volt, olyan, amire nem lehet számítani. Miközben tűnt el a nap, hűvösebb lett, és a madarak alacsonyan kezdtek szállni. Jó volt együtt. Egy részletre emlékszem kicsit máshogy: szerintem nem pörkölt, hanem paprikás krumpli volt, amit este főztünk. Cefetül fémíze volt, de megettük a sötétben. Persze azóta sem éreztem ilyet, de megvan. Másnap láttuk, hogy főzés előtt nem sikerült rendesen elmosni a bográcsot, a zöld patinát ügyesen belekevertük a piros krumpliba. Elég hülye színe volt. Fájt mindenünk, a víz jól esett, de nagyobb baja szerencsére senkinek sem lett.” (Borítókép: Arcanum adatbázis, Népszava sajtófotó, Beló: Siófok, napfogyatkozás )
Ha szívesen olvasnál egy másik generációs „vakuemlékről” is, ezt a cikket ajánljuk.
