Ezért olyan vonzó egy tisztes, őszes halánték: a George Clooney-jelenség nyomában

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Száz évvel ezelőtt még teljesen bevett dolognak számított, hogy a felek között tíz-húsz év korkülönbség legyen, ma viszont hajlamosak vagyunk érdekkapcsolatot sejteni az ilyen párok esetében. De miért vonzóak bizonyos nők számára az érett férfiak? Pszichológus szakértővel kerestük a választ.

Kétségtelen, bizonyos férfiaknak különösen jól áll az öregedés. A szakirodalom által George Clooney-effektusnak nevezett jelenség is ezt takarja: az illető, ahogy idősödik, egyre sármosabb lesz, és a nők is egyre inkább vonzónak találják. Egyesek szerint ez azért van így, mert az életkor előrehaladtával az emberek jobban érzik magukat a bőrükben, és megtanulják elfogadni természetes vonásaikat. Mások szerint azért, mert az öregedés bölcsességet és tapasztalatot hoz magával, ami vonzóbbá tehet valakit.

Párok nagy korkülönbséggel: olyan téma ez, amely a mai napig képes indulatokat kelteni. Ha a férfi az idősebb, biztosan akadnak olyanok, akik azt sejtetik: a nő bizony nem őszinte vonzalomból, hanem az anyagi biztonság iránti igénye miatt választotta; aranyásót kiáltanak, sugar daddyt emlegetnek. Ha pedig a nő az idősebb, teljes az értetlenség, és ismét csak felerősödnek a pletykák, hogy érdekkapcsolatról lehet szó.

Eltérő párkeresési időszak

Kérdés persze az is, hogy kit tekintünk idősnek, idősebbnek. „Férfiak és nők esetében eltérő, hogy mit tekintünk a párkeresés szempontjából sikeres periódusnak” – mondja Lázár Gergely klinikai szakpszichológus, A párod nem a pszichológusod című könyv szerzője. „Miközben a hölgyek inkább fiatal felnőttkorukban a legkelendőbbek, a férfiak közül sokan csupán a 30-40-es éveikre »érnek be« érzelmileg és egzisztenciálisan is, és mivel ekkor még alapvetően aktívak, anyagilag sikeresek, az esélyük a pártalálásra lényegesen megnövekedhet.”

Férfiaknál és nőknél eltérő lehet a sikeres párkeresési időszak
Fotó: Assembly / Getty Images Hungary

Szerelmi házasság helyett biztonság

Nem volt ez másképp a múltban sem. Sőt, akkor még a nagyobb korkülönbség is elfogadottnak számított:

egyáltalán nem volt ritka, hogy tizenéveikből alig kinőtt lánykákat tehetős, megállapodni vágyó tisztségviselők vettek feleségül.

(Száz évvel ezelőtt a szerelmi házasság is jóval ritkább volt, mint manapság: a házasság sokkal inkább jelentett egy anyagi-társadalmi érdekközösséget, mint élethosszigra tervezett szerelmi viszonyt.) Akkor természetesnek tűnt, hogy nemcsak az erotikus vonzalom, hanem a biztonság iránti vágy és a boldogulni akarás szempontja is felmerül a házastárs kiválasztásánál. A 19. században és a 20. század elején a legtöbb nőnek nem volt munkahelye, ezért az tűnt észszerűnek, hogy olyasvalakihez menjenek feleségül, aki már rendelkezik kellő anyagi biztonsággal. A férfiak pedig először megalapozták az egzisztenciájukat, és a házasságra csak ezután gondoltak, és gyakran maguknál jóval fiatalabb feleséget választottak, akikkel a legjobb eséllyel vállalhattak gyermeket.

Ideális korkülönbség régen és most

Az elfogadott, sőt kívánatos korkülönbségről alkotott nézeteinket tehát generációs társadalmi és kulturális normák, valamint evolúciós pszichológiai szempontok alakítják. Evolúciós szempontból sem mindegy, kivel alapítunk családot: egyrészt a biológiai korlátok is közbeszólnak, másrészt pedig mégiscsak az a legszerencsésebb, ha mindkét szülő részt tud venni a gyermek felnevelésében. Ugyanakkor az elmúlt száz évben a gazdasági-társadalmi változások és a nemek közötti egyenlőség megváltoztatta az elfogadhatónak tartott korkülönbséget, és ma már hajlamosak vagyunk hatalmi játszmát, érdeket vagy valamiféle „komplexust” gyanítani azokban a kapcsolatokban, ahol valamelyik fél sokkal idősebb a másiknál.

Nem biztos, hogy apakomplexus

Lázár Gergely szerint az, amit a köznyelvben apakomplexusnak nevezünk, valójában sokkal összetettebb jelenség, hiszen valójában a férfiaknak is lehet apakomplexusuk (akár pozitív, akár negatív értelemben), és az anyával való viszony sem elhanyagolható a párválasztás szempontjából. „Ha a szerelem ilyen módon érkezik meg valaki életébe, miért szólnám meg érte? Mégis, ha női kliensem kizárólag nála 15-20 évvel idősebb férfiak irányába képes csupán romantikus szempontból nyitni, és élete emiatt tele van konfliktusokkal, például házas férfiakkal jön össze, akik végül nem őt választják, akkor érdemes belemenni az egyéni motivációkba. Mit kap ezektől az emberektől? Érzelmi biztonságot? Gyámolítást? Saját felelősségének átvállalását?” – teszi fel a kérdéseket a szakember.

Alec Baldwin és felesége között is viszonylag nagy, 26 év a korkülönbség
Fotó: Gilbert Carrasquillo / Getty Images Hungary

Árulkodó választások

Lázár Gergely szerint akár önismereti hiányosságok és az ebből adódó kudarcélmények miatt is dönthetünk valamilyen szélsőséges párkeresési preferencia mellett. „Ha nőként azt mondom, hogy »fiatal pasikkal nem kezdek, mert ők nem tudnak engem kezelni«, elképzelhető, hogy inkább arról van szó, hogy alapvetően leértékelő módon viszonyulok a velem egykorú férfiakhoz, akik ezt megérzik és nem akarnak kapcsolódni, míg az idősebbeknek jólesik, hogy valaki felnéz rájuk. Ha erről van szó, akkor a »hiba« nem a fiatal pasikban van, hanem bennem, amelyet terápiával lenne célszerű korrigálni. Ez egy egyszerű példa, az élet ennél nyilván sokkal bonyolultabb” – szögezi le a pszichológus.

Sárm, élettapasztalat, higgadtság

Az idősebb férfiak a stabilitást és a biztonságot képviselik, ami vonzó lehet a nők számára, mások esetleg valóban apafigurát látnak egy érettebb férfiban. „Általánosságban elmondható, hogy vannak olyan külső jellemzők, például a sárm, amely egy ötvenes, már kellő élettapasztalattal és világlátással, higgadtsággal rendelkező férfi esetében sokkal kifejezettebb lehet, mint fiatalabb korban” – mondja a szakember. Az idősebb férfiak gyakran jobb modorral rendelkeznek, hajlamosabbak a lovagias gesztusokra, amelyek nagyon is sokat számítanak annak, aki szívesen lenne valakinek a „hercegnője”. (Más kérdés, hogy ez gyakorlatilag egy kislány férfiképét jelenti.) A markánsabb arcvonások, az őszülő haj a match.com nemrégiben végzett felmérése szerint a nők 72%-a számára vonzó, és mivel az idősebb férfiak általában jobban hallgatnak, mint fiatalabb társaik, empatikusabbnak és bölcsebbnek is tűnhetnek.

A nagy korkülönbség kihívásai

A szociálpszichológia szerint a párválasztásban hatalmas jelentősége van a homogámiának: azaz, fizikai vonzerőt, személyiségjegyeket, értékrendet, végzettséget (és még egy sor más tulajdonságot) tekintve a leginkább hozzánk hasonlót keressük. Ők nagy valószínűséggel többé-kevésbé egyszerre szembesülnek az úgynevezett normatív krízisekkel, és szerencsés esetben segíthetik is egymást a kihívásokra adott válaszokban. Kutatások szerint a házasság kezdeti tíz évében az emberek magasabb szintű házastársi elégedettségről számolnak be, ha partnerük fiatalabb náluk, az idő múlásával azonban a különböző korú párok házassági elégedettsége jobban csökken, mint a hasonló korú pároké. A hasonló korú párok válásának valószínűsége is kisebb. „A nagy korkülönbséggel járó kapcsolatok kihívások elé állíthatják a feleket, tartósak ettől függetlenül lehetnek. A gyerekvállalás tapasztalataim szerint az egyik leggyakoribb konfliktusforrás, de ugyanilyen lehet a párt körülvevő kapcsolati háló reakciójától való félelem és az eltérő életvezetési szokások is. Ettől függetlenül akár működhet is a dolog” – véli Lázár Gergely pszichológus.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.