Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Festmények közt nőtt fel, ma édesanyaként maga is a művészet szeretetét adja át gyermekeinek Kelen Anna. A Virág Judit Galéria névadó alapítójának lányaként született Anna ma már vezető művészettörténésze a galériának: interjúnkban kalandos nyomozásokról is mesélt nekünk.
Anna édesanyja igazi úttörője a magyar galériaéletnek: nőként jutott igazán magasra, galériájával pedig olyan eredményeket ért el, melyekre még az is felkapja a fejét, aki nincs annyira otthon a festészetben. Csontváry Kosztka Tivadar Titokzatos sziget címet viselő festményét 2021-ben 460 millió forintért ütötték le egy árverésükön, de Rippl-Rónai József A geszti kastély kertjében című képéért is 300 milliót fizetett egy licitáló tavalyi aukciójukon.
Anna lassan átveszi a stafétát édesanyjától ebben az izgalmas világban, melyről a Dívány olvasóinak beszélt.
Ilyen egy művészeti galéria vezetőjének lenni – interjú
A huszonhat éve működő 900 négyzetméteres Falk Miksa utcai galériában találkoztunk Annával: a termekben épp a következő aukció anyagát bemutató kiállításuk rendezése folyt, miközben mi hamisítványokról, nagy rejtélyekről és a nőknek a galériák világában jelenleg betöltött szerepéről beszélgettünk.
Egy galériatulajdonos lányának gyerekkorában mekkora szerepet kap a művészet?
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy anyukám révén ebben nőttem fel, hozzászoktam ahhoz is, hogy képek vannak körülöttem a lakásban, és láttam őt kiskoromtól kezdve árverezni is, ez nagyon tetszett, imponált nekem. Szó szerint ebben a közegben nőttem fel.
Mégsem ebben az irányban tanultál tovább, a művészet világától távol álló társadalomtudományokat választottad…
Nem volt rajtam presszió. Engem mindig is érdekeltek a társadalomtudományok, és nem is gondolom, hogy olyan különböző területet jelentenének a művészetekhez képest. Inkább határterületek, és erősítik, kiegészítik egymást. Már középiskolásként is jelen voltam a galéria életében, dolgoztam árveréseken, nyilván sokkal kisebb mértékben, mint ma, de benne volt a mindennapjaimban a művészet.
Politológiát és szociológiát tanultál. Hol vannak a kapcsolódási pontok ezekben a tudományokban a művészet felé?
A szociológiának létezik olyan ága, amely művészetszociológiával foglalkozik. Azt gondolom, a kortárs művészet azért is kortárs, mert reflektál az őt körülvevő világra. A kortárs művészek az őket körülvevő társadalmi problémákat vizsgálják, azokra adnak valamilyen választ.
A szociológia ugyanezt csinálja, tükröt tart a társadalom elé.
Lehet kapcsolódási pontot találni abban, hogy milyen problémákat látnak a mai társadalomban.
Hogyan terelt az élet mégis a galéria felé?
Édesanyámmal közösen született az a döntés, hogy itt dolgozom egy évet, az egyik nővérem is megtette ezt korábban, de ő végül nem maradt. Abban állapodtunk meg, hogy próbáljuk ki, nézzük meg, és ha tetszik, akkor jelentkezzek egyetemre művészettörténet szakra. Ez így is lett, az egyetem nagyon tetszett, nagyon szerettem tanulni, órákra és előadásokra járni is. Érdekelt, amit tanultam, de az is tetszett, hogy ez egy változatos munka, van benne egy ciklikusság.
Minden képnek megvan a maga története, és minden ember is, aki bejön, más.
Lehet elmélyült szakmai munkát folytatni, utána ügyfelekkel kell tartani a kapcsolatot, a pörgés és az elmélyülés folyamatosan váltogatják egymást.
A munkád melyik szegmensét élvezed jobban: az elmélyült kutatást, vagy amikor rivaldafénybe helyezi a galériát egy aukció?
Nagyon szeretem az elmélyült időszakokat, de örülök, hogy nem csak ebből áll a munkám. Én úgy tudom igazán élvezni ezt az egészet, hogy tudom: ez is csak egy időszak.
A képek történetének kutatása a legérdekesebb számomra, ahogyan a kirakósdarabokból összeáll egy nagy egész.
Ezt nem lehet megunni, mert mindig más, jó, ahogy egyre több morzsa áll össze. Az árveréseknek is van egy izgalmas hangulata.
Virág Judit és galériája úttörő szerepet vállalt a magyar művészeti életben, megmutatta, hogy nőként épp annyira helye lehet valakinek itt, mint férfiként. Te, egy generációval később, hogyan éled meg, van még e téren harc, vagy ez teljesen elfogadottá vált?
Anyukám ebben valóban úttörő volt, az ő helyzete még sokkal nehezebbnek bizonyult. Szerencsére sokat változott a világ, kevésbé érzem problémának, de még ma is jellemzőek a nehézségek.
Ez nemzetközi szinten is így van, vagy magyar sajátosság?
Az árverezők nemzetközi szinten is inkább férfiak, mint nők, az utóbbi években látom azt, hogy már ugyanolyan számban képviseltetik magukat a nők is ilyen szerepben, mint a férfiak.
Másféle a dinamikája egy árverezésnek, ha nő vezeti? Van ilyen szempontból egy női árverezőben hozzáadott érték?
Biztosan, de a személyiség is hozzájárul. Nem lehet kijelenteni, hogy ilyen egy női és ilyen egy férfi árverező, de a dinamikában vannak különbségek. Nem jobb és rosszabb egyik vagy másik, hanem más.
Az árverezések köré szerveződik a galéria élete?
Igen: most már évi hat-hét aukciót tartunk, ezeket tűzzük le először. Ezeket megelőzi egy kéthetes árverési kiállítás. A fennmaradó időszakra lehet pluszprogramot kitalálni, ami általában nonprofit kiállítás. Ezt is nagy kihívást jelent megszervezni, főként, mert ezeknek nagyon jó a fogadtatása. Sokan jönnek be azért, mert végre megnézhetnek egy képet – az ilyen kiállítások sok motivációt adnak.
Ez is a siker egy fajtája, de sokkal többekhez eljut az, ha több százmillió forintért adtok el egy képet, szakmailag pedig érdekesebb lehet egy eltűntnek vélt festményt felkutatni. Valójában mi számotokra a legnagyobb siker?
Ezek együtt. For profit galéria vagyunk, úgy nem tudunk működni, ha az anyagilag nem mérhető.
Ebből fakadhat az, hogy ha magas árakat érünk el, könnyebb eljutni a rejtőzködő, lappangó csodákhoz, és hazahozhatunk egy festményt.
Ez lehet, hogy kevésbé látványos, érdekes, de nagyon fontos. Sikernek éljük meg azt is, amikor a nonprofit, ingyenesen látogatható kiállításainkra, programjainkra rengetegen eljönnek és sok pozitív visszajelzést kapunk.
Van kedvenc sztorid kép megtalálásához köthetően?
Több is. Talán a legismertebb az, ami a Stewart Little kisegér című filmhez kapcsolódik: a Berény Róbert-kép, amit a filmben látott meg a monográfus Barki Gergely, majd hosszú éveken át folytatott tárgyalások után sikerült megszereznünk és árverésre bocsátanunk. Volt olyan Kádár Béla-festmény, amit Amerikában találtunk meg, volt olyan is, ami egy ingatlanhirdetésben köszönt vissza egy ház falán.
Hogy lehet ilyesmibe botlani? Nyilván nem böngészel ingatlanhirdetéseket nap mint nap csak azért, hátha felbukkan egy kép…
Ez valahol szerencse kérdése is, szól-e valaki, ha ilyesmit lát. Kádár Béla képeinek nagy részét Amerikában adták el, mostanában bukkannak fel eladóként. Nagyon sok energiát fektettem be abba, hogy tudjanak arról, minket érdekelnek ezek, ez mostanra beért, és szólnak, ha előkerül valami. El kell vetni ezeket a magokat, és egy idő után szerencsés módon beérhetnek.
Munkátok mekkora részét teszi ki az, hogy kiderítsétek: hamis-e egy kép?
Ez mindennapos: naponta hoznak be hamis képeket is. A legtöbb nagyon rossz minőségű hamisítvány, ami ugyanakkor a laikust megtévesztheti. Ezek bukkannak fel internetes adásvételi oldalakon vagy a bolhapiacokon nagyon nagy számban.
Pár ezer forintért nagy nevű művészek alkotásait kínálják: ami húszmillió forintba kerül, azt nem lehet megvenni tízezer forintért, de sokan még mindig abban reménykednek, hogy a szerencsés kivételt alkotják.
Ezek könnyebben kiszűrhetők, de vannak nehezebb esetek is, ha a kép az adott korszakban készült. Vaszary Jánost már saját idejében hamisították, vagy tanítványai festettek az ő stílusában, majd utólag rátették az ő szignóját. Többlépcsős eljáráson megy végig egy kép, teljes szakmai konszenzusnak kell születnie az eredetiségről. A kutatás egyrészt a könyvtárakban zajlik, keressük, van-e az adott képnek nyoma, de végzünk anyagvizsgálatot is minden képen, adott esetben külső szakértők, restaurátorok bevonásával. Van olyan restaurátor, aki meg tudja mondani papír alapján, mikor készült a papír, amire festettek, és például jó helyen van-e rajta a rajzszög. Adott esetben a vizsgálat hetekig is eltart.
Mennyire családbarát ez a munka?
Igyekszünk, hogy az legyen. Én nagyon szerencsés helyzetben vagyok, de nálunk minden anyuka hat órában dolgozik, nincs gond, ha valakinek otthon kell maradnia a beteg gyerekével. Nekem is van kisgyermekem. Lehetne kevésbé családbarát módon is csinálni a galériát, de a mi helyzetünk szerencsés. Azért persze van, hogy dolgozunk hétvégén, és az árverések is este vannak.
A te gyermeked is ugyanúgy lát árveréseken téged, mint te annak idején édesanyádat?
Ő még nem jött el, de tévében már látott szerepelni, újságban is, és az tetszett neki. De elég sok festő nevét ismeri már, sőt, képeket is.
Az előfordul, hogy hirtelen pakolni kell a bőröndöt, mert Amerikában meg kellene nézned egy képet?
Igen, épp Amerikába így jutottam el. Nem mondom, hogy nagyon gyakran, de időnként van erre is lehetőség. Ha egy érdekes és olyan kvalitású műtárgy bukkan fel, akkor érdemes elmenni és megnézni. Kanadából is hoztunk haza már így képet. Az is érdekes, hogyan kerültek ezek a festmények el Magyarországról.
Rekonstruálni lehet a teljes útjukat is akár?
Szerencsés esetben igen. Ezek általában olyan képek, amelyeket művészek külföldi kiállításokon adtak el. Nagyon érdekes azonban az, ahogyan Chiléből egy nagyobb Mednyánszky László-kollekció hazakerült. Sikerült visszafejteni: az ilyen képek tulajdonosai általában magyar leszármazottak, akiknek nagyszülei, dédszülei vitték ki a képeket.
A chilei képek is úgy kerültek ki, hogy 1956-ban abban a pár napban, amíg a forradalom alatt nyitva volt a határ, a család kivándorolt Bécsbe, Amerikába, aztán Dél-Amerikába, és vittek magukkal összetekerve 10-12 Mednyánszky-vásznat.
Megőrizték a gyerekek és az unokák is, és jelentkeztek, így kerültek vissza a képek Magyarországra.
Így aztán tényleg összefonódik a politikai és a művészet.
Így van. Ezek varázslatos történetek. Minden képnek van egy sztorija: amikor lekerülnek az állványról, időnként olyan események befolyásolják a sorsukat, ami borzasztó izgalmas.
Van még olyan kép, amit szeretnél megtalálni?
A háborúk sajnos tizedelték a magyar műtárgyállományt, sokat szeretnénk megtalálni. Én Patkó Károly Rómában is alkotó festő képét keresem.
Szerintem élete fő műve, csak fényképről ismerem: egy akt felülnézetből.
Nagyon izgalmas, nagy méretű, és sehol sincs, 1931 óta senki nem látta. Csak remélni tudom, hogy valamikor előkerül.
