Új forintokat vert a Magyar Nemzeti Bank: van egy szokatlan címlet is közte

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ismét emlékpénzeket adott ki a Magyar Nemzeti Bank, ezúttal az MTA évfordulójának tiszteletére. Lesz, ami forgalomba is kerül, így te is kézbe veheted.

A Magyar Nemzeti Bank november 5-én, reggel 8 órakor tette elérhetővé a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tiszteletére vert, legújabb emlékkiadványait, melyek között egy 20 000 és egy 3 000 forintos emlékérme, és egy 200 forintos forgalmi forintérme is van. 

A 200 forintos forintérme 1 millió példányban készült el, ezekkel hamarosan a boltokban is találkozhatunk, érdemes tehát figyelni majd a visszajáró pénzérmékre, ugyanis vélhetően később ez a példány is az értékes gyűjtői sorok részévé válik majd. 

Így néz ki az MTA alapításának emlékére kiadott pénz

Az 1 millió példányból éppen ezért már most elkülönítettek egy adagot,  a gyártás első napján 12 000 új pénzérmét úgynevezett

Idézőjel ikon

első napi (normál verdefényes) veretként

sorszámozott díszcsomagolásban értékesítenek, áruk 3.500 forint. Mindemellett, szintén gyűjtői termékként, 40 darab érmét tartalmazó rolnikban is elérhető az új 200 forintos forgalmiérme-emlékváltozata,

ennek ára 24.000 forint. 

Emlékérmék az MTA tiszteletére

a Magyar Tudományos Akadémia alapításának bicentenáriuma alkalmából vert 20 000 Ft névértékű ezüst és 3000 Ft névértékű színesfém emlékérméket csak

Idézőjel ikon

a Magyar Pénzverő Zrt. webshopjában

lehet majd megvásárolni, fejenként mindenki egyet vehet belőlük. 

Enterol

Készülj tudatosan a nyaralásra!

Az Enterol alkalmazható az utazással összefüggő, fertőzéses eredetű hasmenés megelőző kezelésére is. Az Enterol alkalmazását 5 nappal az utazás előtt már érdemes megkezdeni és az utazás teljes
időtartama alatt folytatni.
Te már becsomagoltad?

Enterol – A tudatos probiotikumválasztás.

hirdetés

Advertisement
Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.