Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Évről évre ugyanazokat a mémeket látjuk Facebook-oldalainkon, amikor mindenszentek, ezáltal halloween is közeledik – ha te is unod már, hasonlóképp érezhetsz, mint én.
Magyarországon mindenszentek van, nem halloween: ez az egymondatos összefoglalója annak, amit ilyentájt sorra osztanak meg – szerencsére leginkább távoli – ismerőseim a közösségi oldalon. Amíg nem voltak gyerekeim, a halloween engem sem izgatott annyira, de tudom, hogy sokan gyermektelenül is buliznak egy óriásit október utolsó napján. Nem gondolom, hogy ettől ők tiszteletlenek lennének halottaikkal szemben, ahogyan azt sem hiszem, hogy a tavaly vígan „trick or treat”-elő gyermekeim később majd fehér macskák vérében megmártózva fognak sátánista szeánszokon részt venni. Sőt.
Mindenszentek egy ellentmondásra is felhívhatja figyelmünket
Van abban valami borzasztóan képmutató, ahogy mindenszenteket kezeljük. Teljesen rendben van az, hogy ezen a napon a halottainkra emlékezünk – viszont nagyon nincsen rendben az, ahogyan a halálhoz a mindennapokban hozzáállunk. A végstádiumos, gyógyíthatatlan betegeket ápolási osztályokra, régi nevükön elfekvő osztályokra küldjük, akkor is, ha otthon is el tudnánk őket látni.
Természetesen az világos, hogy a szendvicsgeneráció tagjai, akikre egyszerre nehezedik gyermekeik ellátása és szüleik ápolása, nehéz helyzetbe kerülnek, de azzal, ahogyan a legtöbbször messzire taszítjuk magunktól a halált, hatalmas terhet húzunk saját nyakunkba.
Nemcsak a haláltól távolodunk el ilyenkor ugyanis, hanem a haldoklótól, a szeretett személytől is. Aki nemrég életünk szerves része volt, azt nehezen látogatjuk, nem értjük, hogyan romolhatott annyit állapota – pedig úgy, hogy napokon, netán heteken át nem voltunk mellette, erre esély sincsen. Ami a régi világban természetesen, generációk szeme láttára zajlott le, azt most kórházakba, otthonokba zárjuk.
A haláltól egyre távolodunk
Ezeknek az intézményeknek a körülményei sokszor nem megfelelőek ahhoz, hogy az élet végi ellátás méltóságteljes maradhasson. A személyzet túlterhelt és alulfizetett, a személyre szabott odafigyelésnek intézményesítetten nincsenek meg a feltételei. A hospice-szolgálatok, amelyek a fájdalomcsillapító kezelés mellett minőségi időt kínálnak az életük utolsó hónapjait, heteit élő emberek számára is, nem tudnak mindenkit fogadni, a házi ápolás sokak számára megfizethetetlen, a személyes gondoskodás pedig elképzelhetetlen.
Küzdünk tehát azzal, modern életünkbe hogyan illesszük be a halált, amely nem változik a XXI. századra sem, pont olyan végleges és fájdalmas, mint volt, de sokkal váratlanabbul zuhan ránk.
Nem a halloweentől kell tartanunk
Mindenszentek és a halottak napja aztán sokszor maga a képmutatás: a keresztény ünnepen egy katolikus ország nézőpontjából böködünk halloweenre, mint a pogányság, a sötét erők megtestesítőjére, ami az értékektől sodorja messze a fiatalokat, gyerekeket.
Tesszük ezt úgy, hogy esetleg már népszámláláskor sem írnánk be vallásunkhoz a katolikust, mert távol áll tőlünk a hit, és ezeken a napokon sem az ima, hanem a gyertyagyújtás melletti csendes emlékezés a jellemző sokakra.
Halloweenban azonban a nem hívők és hívők egyaránt valami sötétet sejtenek, valamit, amitől tartózkodni kell, miközben a gyerekek körében itt tulajdonképpen egy Mikulásba oltott farsangról van szó. Egy halloweenbulin be lehet öltözni, lehet vicces töklámpást faragni, és ha jó fej a szomszédság, lehet házról házra kopogtatva csokit gyűjteni. A gyerekeknek egy nagy buli október 31., ami igen, valóban nem Magyarországon meghonosodott ünnep. De nem az az apák napja sem, és ugyanez igaz a Valentin-napra is. Mégis, senkinek semmi baja nem történt még attól, hogy vett egy szál rózsát február 14-én, vagy felköszöntötte édesapját is édesanyja mellett.
Az ünnep gyökereiről sem szabad elfeledkezni
Halloweenről ráadásul kevesen tudják, hogy gyökerei pontosan a katolikus egyházban és a mindenszentekben rejlenek.
Az egyház korai idejében a nagy ünnepeket, mint a karácsonyt vagy a húsvétot is, azok előestéjén kezdték el ünnepelni.
(Szenteste vagy a feltámadást megelőző nagyszombat képében ez mindmáig él is a másik két ünnepnél.) Halloween tehát mindenszentek előestéje, melyet kelta ünnepek külsőségei színeztek be: nem gonosz szellemekről szólt tehát eredetileg október utolsó napja. Könnyű ugyanakkor ezt a ruhát ráhúzva elégedetlenkedni miatta, miközben a halloweenbulik nem sötét erők megidézéséről szólnak.
Tökéletesen megfér tehát egymás mellett mindenszentek és halloween, de még jobb lenne, ha ezeknek a napoknak az értelmét életünk nehéz időszakaiban próbálnánk a szeretteinkkel való kapcsolatba is beépíteni, hogy aztán a halált követő gyász periódusát ne terhelje még a bűntudat érzete is. Mert ahogyan sok minden nem egyszerű a felgyorsult világban, úgy egy hozzátartozó életének utolsó szakaszában asszisztálni sem az. Ettől azonban lelkiismeretünk nem ment még fel a nehéz érzésektől.
