Ők kapnak milliós nyugdíjat manapság: ennyien vannak összesen

Olvasási idő kb. 2 perc

Kicsit több, mint 25-en részesültek az elmúlt évek során egymillió forint feletti nyugdíjban Magyarországon, a statisztikai adatok azonban jelenleg nem mutatják a pontos számot.

A 24.hu utánajárt, hány embernek jár a luxusnyugdíjnak nevezett milliós, vagy afeletti összeg. 

A legutóbbi vonatkozó statisztikák szerint 2019 nyarán 23-an kaptak 1-2 millió forint közötti nyugdíjat, 9-en kétmillió forint feletti járadékra voltak jogosultak. Mint írják, egy ideje már nem szerepel a statisztikai adatok között kiemelve, hogy hányan kaphatnak milliós nyugdíjakat. 

A nyugdíjasok zöme az egymilló forint töredékét kapja csak meg
Fotó: SimpleImages / Getty Images Hungary

A milliós nyugdíj ritka Magyarországon

A KSH adatai a 700 ezer forint feletti nyugdíjakat jelölik, nem részletezve, hogy ebből mennyi a hét számjegyű, a felső kategóriában jelölt minimális összegre azonban több mint 14,4 ezren voltak jogosultak 2025-ben. Hogy hányan lehetnek közöttük milliós összeg felett kereső nyugdíjasok is, nem tudni. Jelenleg Magyarországon nincs

Idézőjel ikon

nyugdíjplafon.

A lap Farkas András nyugdíjszakértőt idézve azt is megjegyezte, hogy a Magyar Államkincstár „szolgálati titoknak minősítette a legmagasabb nyugdíjakat”. A Nyugdíjguruként is ismert szakértő szerint nagyon kevesen jogosultak milliós járadékra, de például köztársasági elnökként vagy jól kereső vállalkozóként, végig magas fizetéssel rendelkező szakmában, például orvosprofesszorként nem lehetetlen ez az összeg. 

Mivel a kiemelkedően magas nyugdíjak esetén is érvényes az inflációkövető nyugdíjemelés, az sem lehetetlen, hogy egyesek 4 millió forint feletti összeggel gyarapodjanak hónapról hónapra.

Jól járnak, akiknek magas a nyugdíjuk

Azok, akik a tavalyi év során 2 millió forintot kaptak kézhez, idén, a nyugdíjemelést követően már 

Idézőjel ikon

172 ezer forinttal többet,

akik ennek a dupláját kapták, azok akár 345 ezer forint pluszt is bezsebelhetnek január óta. A nyugdíjasok zöme, mintegy 900 ezer magyar 100-200 ezer forint közötti összeggel élvezheti élete delét. 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.

Offline

Gyönyörű színésznő és feltaláló volt: segített megnyerni a második világháborút

A huszadik század egyik legelbűvölőbb hollywoodi sztárjaként sokáig csak a „világ legszebb nőjeként” emlegették, ám Hedy Lamarr sokkal több volt egy ragyogó arcnál a filmvásznon. A kulisszák mögött egy zseniális elme rejtőzött, aki egy olyan találmánnyal segítette a szövetségeseket a második világháborúban, amely nélkül ma nem lenne se wifi, se Bluetooth.

Életem

Lépcsőzhet a tacskó? Ezek a mozgások nem ajánlottak a kutyáknak

A felelős kutyatartás fogalma nem merül ki a minőségi táplálásnál és az együtt töltött időnél: kedvencünk mozgásszervi egészsége nagyban függ attól, milyen fizikai feladatok elé állítjuk nap mint nap. Bár a kutyák atletikusak, bizonyos fajták sajátosságai és a modern életmód olyan kockázatokat jelentenek kedvenceink számára, amelyek súlyos gerinc- és ízületi sérülésekhez is vezethetnek.