Nettó egymilliós kereset vár ebben a szakmában, sok emberre van szükség

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Duplájára emelkedett a mesteremberek fizetése, ma már az egymilliós havi kereset sem ritka. Az ÉVOSZ pályaorientációs programmal is fel kívánja hívni a figyelmet az építőipari lehetőségekre, eloszlatva a rossz munkakörülményekkel összefüggő tévhiteket.

A milliós kereseti lehetőség, a képzés ideje alatt kapható ösztöndíj, a biztos munkalehetőség és az új szakképzési törvény adta lehetőségek egyaránt ráirányítják a szülők és gyerekek figyelmét az építőiparra. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZlegfrissebb adatai szerint míg négy évvel ezelőtt az iskolarendszerben 9 ezren tanultak építőipari szakmunkásnak, ez a szám a 2023/2024-es tanévben már meghaladta a 16 ezret.

Milliós keresetet kínál az építőipar

A legtöbben Budapesten, Borsod-Abaúj-Zemplén, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok és Győr-Moson-Sopron vármegyében választják az építőipari szakmákat, amelyek közül a diákok évek óta a szobafestő-mázoló és a kőműves iránt érdeklődnek a leginkább. Ez nem is csoda, hiszen ezekben a szakmákban nettó egymilliós kereset is elérhető.

Milliós kereset várja az építőipari szakmunkásokat
Fotó: Jacobs Stock Photography Ltd / Getty Images Hungary
Idézőjel ikon

A legnagyobb húzóerőnek az építőipari szakmunkások iránti nagy keresletet, a biztos munkalehetőséget és a növekvő béreket lehet tekinteni

– mondta el Koji László, az ÉVOSZ elnöke az MTI-nek.

Adataik szerint ugyanakkor évente mintegy 25 ezer szakmunkás éri el a nyugdíjkorhatárt, akiknek jelentős része ott is hagyja az építőipart. Pótlásuk a növekvő érdeklődés ellenére sem megoldott, ezért az ÉVOSZ nagyszabású pályaorientációs szakmai programra hívta az általános iskolákat és az építési vállalkozókat. A szakszövetség tagszervezetei közül eddig 40 vállalkozás jelentkezett létesítményeik szakmai bemutatására a 7. és 8. osztályos általános iskolások részére a szeptembertől induló tanév elején. A pályaorientációs program célja az is, hogy eloszlassák az építőipari munkakörülményekkel összefüggő tévhiteket – hangsúlyozta a szakember.

Ami a nettó nominális jövedelmeket illeti, a mesterek keresete mára a legtöbb szakmában elérte vagy megközelítette a havi egymillió forintot: efelett keresnek a klímaszerelők, szobafestők, ácsok, lakatosok és kőművesek, és csak kicsivel marad alatta a villanyszerelők, illetve a burkolómesterek bére. Erről még az év elején a Jószaki készített felmérést, amelyet a Világgazdaság ismertetett.

Eszerint ezek a fizetések 2020 óta több mint duplájára emelkedtek, a főváros és a vidék között is csökkent a különbség. Tovább nyílt viszont az olló a vállalkozó és az alkalmazott szakemberek jövedelme között: míg a különbség 2020-ban mindössze 1,4-szeres volt, ez ma már 2,4-szeres. A szobafestők, kőművesek és gipszkartonosok esetében azonban még az alkalmazottak bére is 38 százalékkal nőtt, jóval gyorsabban, mint az országos átlag.

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.