Vannak olyan viselkedésmódok, melyeket jó esetben felnőttként nem tűrünk el, mégis természetesnek tartjuk, ha ugyanezeket a magatartásformákat egy gyerekkel szemben alkalmazzák, mondván: nincs abban semmi rossz. Pedig van, mert kulcsszerepet játszhatnak abban, hogy megtanuljuk irányítani az életünket.
Biztos mindenki fel tudna sorolni olyan gyermekkorban átélt szituációkat, amikor kellemetlenül, sőt kínosan, néha pedig megbántva érezte magát. Majd amikor ezeket szóvá tette, a felnőttek legyintettek egyet, ezzel is azt üzenve, nem kell mindennek nagy feneket keríteni, nem kell mindenre odafigyelni, nem kell mindent komolyan venni. A baj ezzel csak az, hogy azok a gyerekek, akik ilyen reakciókat kapnak segítség helyett, nem tanulják meg, hogy nem kell mindent eltűrniük.
1. A határok azért kellenek, hogy szabadok legyünk
„Ne szégyenlősködj már, csavarj a derekadra egy törülközőt, és vedd le az úszónadrágod itt, a strand közepén! Azt hiszed, nem látott még »olyat« senki?”, „Tessék puszit is adni papának és mamának!”, „Miért zárod be a szobád ajtaját? Miért kellene előre jeleznem, ha be akarok hozzád jönni?”, „Az anyád vagyok, nem lehetnek titkaid előttem.” – Ugye milyen ismerősek ezek a mondatok? Vajon felnőttként hogyan élnénk meg, ha hasonló szituációkban ugyanezeket mondanák nekünk?
Biztos, hogy sérelmeznénk. Nem véletlenül, hiszen a fenti kérdések a privát szféránkat sértik. Igaz ez a gyerekek esetében is, éppen ezért nem önzés, neveletlenség vagy hiszti, ha hasonló szituációkban egy gyerek is ellenáll.
Nagyon fontos, hogy a gyerekek már egészen kicsi korukban megtanulják, hogy meg kell, és hogy hogyan kell meghúzni a saját határaikat, amelyeket illik másoknak tiszteletben tartani.
A kapcsolati „szabályok” pontos meghatározása tesz bennünket valóban szabaddá, másoktól függetlenné, és nem kényszerít felnőttként sem túlzott elköteleződésre. A határok nélküli emberek könnyen rávehetők olyan dolgokra, amiket nem akarnak megtenni, mert előfordulhat, hogy bűntudatból vagy kötelezettségükből cselekednek, nem pedig meggyőződésből.
Egészséges határokat húzhatsz másokkal szemben az időd, az érzelmeid, a tested és a mentális egészséged köré.
Ezek az erőt adó határok megvédenek attól, hogy mások visszaéljenek az időddel, a privát szférád nyújtotta biztonsággal, az érzelmeiddel, az anyagi javaiddal, az erkölcsöddel és a nemiségeddel.
A személyes határok meghúzása a kiegyensúlyozott élet gyökere lehet egy szerelmi vagy szülő-gyerek kapcsolatban, egy baráti viszonyban, a munkahelyen és idegenekkel szemben is.
2. A bántás nem lehet a szeretet kifejezőeszköze
„Ne is foglalkozz vele, biztos azért bántott, mert tetszel neki.” – Nincs az a gyerek, akit ez a mondat bármikor megnyugtatna, ha sérelem éri akár verbálisan, akár fizikálisan.
Mit üzenhet ez a vigasztalásnak szánt mondat egy gyereknek? Hogy a szeretet természetes kifejezési módja a bántalmazás, az erőszak; hogy az ő fájdalma, sérelme nem fontos, és félvállról vehető. Ha egy ilyen szituációban egy gyerek nem kap kellő védelmet azoktól, akikre rá van bízva, akikben bíznia kellene – legyen az szülő vagy pedagógus –, felnőttként nem lesz önbecsülése, és nem fogja tudni majd megvédeni magát, kiszolgáltatottá válik mások számára.
Az a torz kép alakul ki benne, hogy a bántás a szeretet jele, és örülni kell annak, ha bántják, mert akkor az azt jelenti, hogy szeretik.
Az a gyerek, akit a fenti mondattal vigasztalnak, vagy az, akinek az általa elkövetett erőszakot jóváhagyják, legalizálják, nem fogja megtanulni, hogyan kell kimutatnia a szeretetét, ez pedig felnőttként komoly kommunikációs problémákat okozhat számára. Előfordulhat, hogy hajlamosabb lesz a bántalmazásra a párkapcsolataiban is, hiszen azt tanulta meg, hogy lehet bántani azt, akit szeretünk.
3. Amikor a tested miatt aláznak
„Néztél ma már tükörbe?”, „Úristen, tudod te, hogy meghíztál?”, „Eszel te rendesen?”, „Nem baj, kislányom, ne szomorkodj, mondtam már, hogy a szépséget nem eszik kanállal!”
Ezek az alkatra, fizimiskára vonatkozó negatív kijelentések tipikus példái a testszégyenítésnek már gyermekkorban is. Vonatkozhat ez a megjegyzés valakinek a méreteire, az életkorára, a hajára vagy a ruhájára.
A testszégyenítést felnőttkorban is borzasztó megélni, de különösen kártékony kisgyermekkorban és serdülőkorban.
Pedig hány és hány olyan film készül éppen ennek a korosztálynak, amely arról szól, hogy a rút kiskacsából, akit csúfolt az egész iskola, egyszer csak olyan gyönyörűségesen szép tini lett, hogy mindenki őt irigyli.
Sokszor észre sem vesszük, hogy szülőként mi magunk akaratlanul is teszünk másokra vagy saját magunkra olyan becsmérlő megjegyzést, ami a későbbiekben a gyerek mentális egészségügyi problémáihoz vezethet.
Az étkezési zavar, a depresszió, a szorongás, az alacsony önbecsülés és az önelfogadás hiánya súlyosan személyiségromboló lehet. Arról nem is beszélve, hogy a testszégyenítés egy gyereknek azt is üzenheti, hogy a testalkat alapján ítélkezhetünk mások felett, és a testi méretek döntik el, ki mennyit ér, ki milyen ember, ki mennyire értékes.
