5 mérgező mondat, amit soha ne mondj másoknak

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

„Nézd a dolgok jó oldalát!” „Ne legyél már ilyen negatív!” Ilyen és ehhez hasonló mondatokat mindannyian hallottunk már, sőt talán annyira belénk ivódtak, hogy olykor gondolkodás nélkül mondjuk ki őket mi magunk is. Megmutatjuk, hogyan érdemes átfogalmaznunk ezeket, hogy ne ártsunk, hanem valódi együttérzést és megértést tanúsítsunk.

Bár sokan hihetik azt, hogy a nehézségek és a problémák leghatásosabb ellenszere, ha magunkra öltjük legszélesebb vigyorunkat és kényszeresen igyekszünk meglátni a legsötétebb helyzetek napos oldalát, de a valóságban ez a hozzáállás sokszor kifejezetten káros lehet.

Honnan ismerhetjük fel a toxikus pozitivitást?

Habár gyakran összekeverjük a két fogalmat, a toxikus pozitivitás semmiképpen sem egyenlő az egészséges optimizmussal! Az optimista emberek ugyanis ugyanúgy elfogadják és megélik a negatív érzéseiket, mint a pozitívokat. A nehéz helyzetekre is igyekeznek bizakodva tekinteni; a problémáikat inkább kihívásként, az esetleges hibáikat pedig fejlődési lehetőségként fogják fel. 

Ezzel szemben az optimizmus irreális formája egészen másról szól. A toxikus pozitivitás lényegében a vidám, optimista beállítódás túlzó és kevésbé hatékony túláltalánosítása. Egy nehéz helyzetben kevés ártalmasabb dolog van, mint az őszinte érzelmek megtagadása, elbagatellizálása vagy érvénytelenítése. A toxikus pozitivitás pedig pont erről szól. Amikor valaki a mérgező pozitivizmust teszi magáévá, akkor ezzel megtagad mindenfajta negatív tapasztalatot. Vagyis pont azokat a tapasztalatokat, amelyek emberré tesznek minket.

A mérgező pozitivitás annak is gátat szab, hogy másokhoz jól tudjunk kapcsolódni
Fotó: Halfpoint Images / Getty Images Hungary

Vajon rád is jellemző?

Nem nehéz kitalálni, hogy ha magunkra erőltetjük az optimista hozzáállást, az szép fokozatosan felemészt minket belülről. Nemcsak abban akadályoz meg minket, hogy saját érzéseinket megéljük, hanem annak is gátat szab, hogy másokhoz jól tudjunk kapcsolódni. 

Így, ha azon kapod magad, hogy a toxikus pozitivitás csapdájába estél, érdemes minél előbb felhúznod a nyúlcipőt, és az egészséges mértékű optimizmus felé venned az irányt. De honnan tudhatod, hogy foglyul ejtett a mérgező pozitivizmus? 

  • Elnyomod és elfojtod a negatív érzéseidet.
  • Azt gondolod, hogy ha rosszul érzed magad, az a gyengeség jele.
  • Kényszeresen próbálsz vidám és derűs maradni, még a legnehezebb helyzetekben is.
  • A negatív érzéseidért bűntudatot érzel, és igyekszed őket minél előbb elhessegetni.
  • Ha mások fejezik ki a negatív érzéseiket, akkor könnyen frusztrált leszel, vagy próbálod elbagatellizálni azokat.

Melyek a tipikusan mérgező mondatok, és mit mondhatsz helyettük?

A következő mondatokat érdemes elkerülnöd, ha a környezetedben valaki (vagy épp te magad) nehéz helyzetbe került. Ezek a mondatok jellemzően a toxikus pozitivitáshoz köthetőek, hiszen nem a valódi megértésen és támogatáson alapulnak, sokkal inkább szólnak a másik érzéseinek érvénytelenítéséről, vagy éppen a saját belső feszültségünk csökkentéséről. Hogyan fejezheted ki tehát a valódi támogatásod?

Amit lehetőleg ne mondj:

  • Lehetne rosszabb is!
  • Végül úgyis minden jóra fordul, csak maradj pozitív!
  • Ne rágódj már rajta, majd úgyis elmúlik!
  • Ne sírj már! Nem áll jól.
  • Csak semmi negativitás! Ez nem is olyan nagy dolog.

Mondd inkább ezt:

  • Ez biztosan nagyon nehéz most neked, sajnálom, hogy ezen kell keresztülmenned.
  • Itt vagyok neked, rám számíthatsz, akár jó, akár rossz fog történni.
  • Van bármi, amiben tudok neked segíteni? Ha szükséged van rám, csak szólj, itt vagyok.
  • Ha úgy érzed, segítene a sírás, sírj nyugodtan. Melletted vagyok.
  • A megpróbáltatások és a kihívások az élet részei. Nem vagy egyedül.

Érdemes egy életre az eszünkbe vésnünk, hogy nem attól válunk pozitívvá és derűlátóvá, ha az irreális optimizmust szemellenzőként viselve minden helyzetben görcsösen a jót keressük. Hanem attól, ha képesek vagyunk megélni a negatív érzéseket és szembenézni a nehéz helyzetekkel. Hiszen a mélységek ugyanúgy az életünk szerves részei, mint a magasságok. És a legtöbbet sokszor pont a mélységekkel való szembenézésből profitálhatjuk. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Sas Krisztina Eszter
Sas Krisztina Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.