Ezek Magyarország legmérgezőbb gombái: a legveszedelmesebb elől olykor nincs menekvés

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Magyarországon három-négyezerre becsülik a nagygombafajok számát, amely jól mutatja, milyen gazdag és változatos hazánk gombavilága. Noha ezek közül megannyi ízletes fajt találni, szép számmal akadnak olyanok is, amelyek fogyasztása akár végzetes is lehet.

Július elején írtunk arról, hogy idén különösen sok gyilkos galóca lepte el a hazai erdőket, amit azért fontos igen komolyan venni, mert Magyarországon e faj felelős a halálos gombamérgezések 98 százalékáért. Hasznos tudni azonban, hogy nem csupán ezzel a gombával kell óvatosnak lennünk, hazánkban több olyan is van, amely fogyasztása halálos veszélyt rejt.

Összeállításunkban Szűcs Béla gombaszakellenőr és a Miskolci Gombász Egyesület segítségével bemutatunk néhányat közülük.

A legtöbb súlyos mérgezést a gyilkos galóca okozza

Kezdjük a sort a már említett és talán a leghírhedtebb gombafajjal, a gyilkos galócával, amit bár a leggyakrabban emlegetünk, a veszélyére nem lehet elégszer felhívni a figyelmet. A gyilkos galóca és rokon fajainak – így a fehér és a hegyeskalapú galócának – egyetlen termőteste két-három felnőtt ember számára elegendő halálost dózist rejt. A gyilkos galóca elfogyasztása után 6-24 órával csillapíthatatlan hányás következhet be, majd átmeneti javulás után a mérgezett néhány napon belül máj- és veseelégtelenség következtében meghalhat.

A gyilkos galóca Magyarország egyik legmérgezőbb gombája, a fogyasztása súlyos következményekkel járhat
Fotó: adrianam13 / Getty Images Hungary

Fontos tudni, hogy e gomba kifejlett lemezei mindig fehérek, ahogyan fehér színű a lelógó gallérja és a bocskora is – ezek együtt különböztetik meg más hasonló fajoktól. A pontosabb felismerésben segíthet még, ha azt is tudjuk, hogy a gomba 5-15 centiméter átmérőjű, domború, majd ellaposodó kalapja olajos olíva-, sárgás-, barnászöldes színű, de lehet fehéres is. Emellett gyakran benőtten szálas, és rajta csak ritkán látható fehéres burokmaradvány. Továbbá a gyilkos galóca lemezei sűrűn és szabadon állók, szélesek, fehérek, a tönkje pedig 7-20 centiméter hosszú, 1-2,5 cm vastag, hengeres, fehéres, gyakran zöldes, márványozott felületű.

Veszedelmes gomba a fehér galóca is

A mérgező gombák másik veszedelmes faja a lomberdőkben és lombos fás parkokban, tölgyesekben élő fehér galóca, amely méreganyagai és a mérgezés lefolyása tekintetében is ugyanolyan, mint a gyilkos galóca.

A halálosan mérgező gombát ráadásul fehér színe miatt a kezdő gombászok a csiperkékkel téveszthetik össze, dacára annak, hogy azoknak sosincs bocskora, lemezeik pedig már fiatal korban sem teljesen fehérek – lehetnek például szürkések és rózsaszínűek –, később pedig csokoládébarnák.

A fehér galóca fehér színű, 3-8, esetleg 10 centiméter átmérőjű, félgömb alakú kalapja később sem terül szét, fehér színű lemezei sűrűn, szabadon sorakoznak egymás mellett. Gumóban végződő tönkje és gallérja is fehér, világos bocskora nem ritkán mélyen a talajban található.

A fehér galóca is ugyanolyan veszedelmes, mint a gyilkos nevű rokona
Fotó: Wirestock / Getty Images Hungary

Ritka, de rendkívül veszélyes a mérges pókhálósgomba

A júliustól októberig lomberdőben, főleg tölgy alatt, savanyú talajokon növő gombafaj Magyarországon ritka, de fontos róla beszélni, mert ugyancsak halálosan mérgező lehet, idén nyár elején pedig – meglepő módon – viszonylag sok termett belőle hazai erdeinkben. 

Idézőjel ikon

Méreganyaga a vesét károsító orellanin, amely súlyosabb esetekben két-három napos lappangási idő után halált is okozhat.

Ha e gomba fogyasztója sokkal hosszabb lappangási idejű enyhébb mérgezést kap, jobbára szerencsére maradandó károsodás nélkül meggyógyul. E gombafaj jellegzetes jegyei közt fontos megemlíteni a 3-8 centiméter széles, narancsos-rókaszínű, narancsbarnás vagy sötét vörösbarna, bársonyos, közepén többnyire tompán púpos kalapját, az ugyancsak narancsvöröses, majd rozsdabarnássá váló, vastag és széles lemezeit, valamint hengeres, alul elvékonyodó, sárgás, rozsdasárgás, többnyire sima felületű tönkjét.

Noha Magyarországon ritka, annál veszélyesebb faj a mérges pókhálósgomba
Fotó: Marcobarone / Getty Images Hungary

A kertben is nő a begöngyöltszélű cölöpgomba

Súlyosan mérgező a lombos és fenyőerdőkben, valamint parkokban növő, de nyártól késő őszig a kertben is megtalálható begöngyöltszélű cölöpgomba. Az általában 8-15 centiméteres, világos vagy sötétbarna kalapja a domborúból ellaposodik vagy tölcséres lesz, és különös ismertetőjele, hogy széle – ahogyan a neve is utal rá – begöngyölt.

Jellegzetessége még, hogy ha megsérül, kalapja, rövid, zömök tönkje, keskeny lemezei és húsa is hamar sötétbarnára változik.

Kertekben is megtalálható a mérgező begöngyöltszélű cölöpgomba
Fotó: Patstock / Getty Images Hungary

Egy ehető gombával is összetéveszthető a nagy döggomba

Kellemetlen gyomor- és bélbántalmakat okoz a nagy döggomba fogyasztása is, amely tünetek akár már negyed óra múlva, de két órán belül mindenképpen jelentkeznek.

Idézőjel ikon

E fajjal leggyakrabban júniustól októberig főként lomberdőkben találkozhatunk.

Nem nehéz összetéveszteni az ehető májusi pereszkével. Az 5-20 centiméter átmérőjű, fehéres, krém- vagy akár okkeres bőrszínű, fiatalon domború, később ellaposodó, gyakran tompán púpos kalapja széle fiatalon begöngyölt, majd hullámos lesz. A lemezek fiatalon fehéresek, majd sokáig sárgás színűek, végül hússzínűek lesznek. 

A nagy döggombát is jobb messziről elkerülni
Fotó: empire331 / Getty Images Hungary

Redős papsapkagomba: nem gyakori itthon, de fontos ismerni

Ha Magyarországon nem is igazán gyakori faj a redős papsapkagomba, rendkívül veszélyes, ezért fontos ismerni. A savanyú talajú fenyvesekben előforduló faj a májat és vesét károsító giromitrint tartalmazza,

Idézőjel ikon

a mérgezés 6-24 órai lappangás után heves hányással, véres hasmenéssel jelentkezik, de fogyasztása halált is okozhat.

A gomba kerekded, tompán csúcsos, tekervényes, ráncos, világos vagy vörösesbarna kalapjának átmérője általában 3-8, de akár a 12 centiméteres szélességet is elérheti, a később szabálytalanul üreges, fehér tönkje pedig kezdetben tömör.

A gombák fogyasztási szabályai, amelyeket rendkívül fontos betartani

A gombák fogyasztási szabályai, melyek elengedhetetlenül fontosak egészségünk biztonsága érdekében, többek között ezek:

  • A szakszerűen kosárba gyűjtött gombákat feltétlenül ellenőriztessük az arra kijelölt vizsgálóhelyeken vagy képzett szakemberrel.
  • A már ellenőrzött gombákat otthon mielőbb tisztítsuk meg, lehetőség szerint minél előbb, 24 órán belül használjuk is fel. Ha nincs időnk még aznap elkészíteni, úgy mindig hideg, hűvös, jól szellőző helyen, egy rétegben kiterítve tároljuk a gombákat.
  • A gombák tárolás és feldolgozás közben esetlegesen megváltozott színe és állaga, valamint a korábban nem látott jellegzetességek megerősíthetnek, ugyanakkor el is bizonytalaníthatnak abban, hogy a korábban meghatározott faj egy példányát tartjuk-e a kezünkben.

Ha nem tudjuk eldönteni, inkább dobjuk ki.

  • Ételkészítéskor a gombákat vágjuk kis darabokra, a rovar által megrágott részeket pedig dobjuk ki! Emellett mindenképpen figyeljünk a gombák tönkjének felhasználhatóságára, hiszen néhány ehető kalapú gomba tönkje nem fogyasztható. Ezzel kapcsolatban is támaszkodjunk a gombaszakértői véleményre.
  • Fontos, hogy fogyasztáskor alaposan rágjuk meg a gombát, miután az nehezen emészthető.
Idézőjel ikon

Gombás ételt ne adjunk kisgyermekeknek és érzékeny gyomrú, valamint a gombákra kimutatottan allergiás embereknek!

  • Kerüljük a túl nagy mennyiségű gomba fogyasztását is! Ezzel megelőzhetjük azt a dilemmát, hogy vajon a túl hirtelen vagy a túl nagy mennyiségben fogyasztott gombás ételtől vannak-e furcsa érzéseink, vagy talán mégis mérgező gomba került az ételbe.
  • Léteznek Magyarországon is olyan ehető gombák, amelyek hőre bomló méreganyagokat tartalmaznak. A gyűrűs tuskógomba, a selyemgomba, a változékony tinóru például sütve, főzve ehető, de nyersen mérgező. Figyelni kell tehát az elkészítés módjára is.
  • Elterjedt babona, hogy minden gomba ehető, ha leforrázzák, vagy hosszabb ideig főzik. Igaz ez a már említett gyűrűs tuskógomba és még néhány más faj esetében, ám például a gyilkos galóca és a többi súlyosan mérgező gomba hatóanyaga sem forrázás, sem főzés után nem tűnik el, akkor is halálosan mérgező marad.

Ha szeretnéd megismerni a világ legmérgezőbb növényeit, olvasd el az erről szóló cikkünket is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.