Nem véletlenül szoktuk mondani, hogy ha a férfiak is teherbe eshetnének, nem ilyen lenne az abortusz szabályozása, és ha menstruálnának, biztos, hogy havonta egy hét szabadság járna érte.
Képzeljünk magunk elé egy átlagos férfit, aki egy nap arra ébred, hogy vér folyik a nemi szervéből. Nem is kevés. Halálfélelemben ordítva hívná az apját és a traumatológiát egyszerre, azonnali ellátást követelve. Ha ehhez még hozzávennénk az erős görcsöket, az emésztési problémákat, migrént és a PMS-t, egy vergődő embert látnánk, aki üvöltve azt kérdezi, miért pont neki kell szenvednie. Nem menne be dolgozni. Automatikusan elvárná, hogy ebben alkalmazkodjanak hozzá, hiszen súlyos beteg, az istenért. Ráadásul szinte pelenkában van, ezt a sok vért semmi sem fogja fel rendesen, állandóan foltos lesz a nadrágja, ötpercenként a vécére rohan, hát így nem mehet emberek közé. Különben sem tud kiegyenesedni sem.
Ugyanezen kínoktól szenvedve a nők tárgyalásokat vezetnek le, olimpiákat nyernek, gyerekért rohangálnak, beteget ápolnak, utaznak, takarítanak, és még hosszan sorolhatnánk. Bár nem mindenkinél egyformán erősek a fájdalmak és maga a tünetegyüttes, a hormonális fogamzásgátlók szabályosabbá és enyhébbé tehetik a vérzést, a felnőtt lakosság nagy részénél még így is kínszenvedés az első pár nap. Még akkor is, ha minden női táskában megtalálhatók a görcsoldók, tamponok, betétek vagy a rosszulléteket csökkentő növényi szerek.
A menstruációs szabadság igazi oka
Csakhogy amíg a döntéshozók nagy része férfi, addig nehezen várhatjuk, hogy megértsék, mégis mi történik mindig másokkal (hárommilliárd érintett nőről beszélünk). 2022-ig kellett várnunk, hogy női testet formázó tesztbábut alkossanak meg az autók töréstesztjeihez, az engedelmes gépek továbbra is lágy női hangon kommunikálnak velünk, Nepálban pedig még mindig hideg, elzárt kunyhókba kényszerítik a menstruáló nőket, akik közül nem egy bele is halt már a procedúrába.
Bár azt mondhatnánk, hogy ez az egyetlen ilyen ország, de nem mondanánk igazat – sok helyen még az egészségügyi termékek sem elérhetők. Nincs kínosabb egy kamasz lánynak, mint ha az iskolában, nem várt módon jön meg a menzesze, és a többiek kicsúfolják, vagy nem tudja jól megírni a dolgozatot, annyit csökkent a teljesítőképessége.
Mert ne feledjük: ezt a vérzéses mizériát a nők nem kérték, nem tettek semmi rosszat, amivel kiérdemelték, és ha egészségügyi gondok nélkül megtehetnék, nagyon boldogan megszabadulnának tőle.
Nem betegség, de attól még fáj, nem is kicsit
Igen, a ciklus teljesen természetes jelenség, azaz nem betegség, de a tünetei nagyon hasonlók lehetnek, mondjuk, egy gyomorrontáshoz vagy az influenzáéhoz. Épp ezért kellene belátnunk, hogy ezeken a napokon senki sem szívesen megy dolgozni, vagy ha mégis, nem tud ugyanolyan jól teljesíteni, mint máskor.
Nem azért, mert tisztátalan, átkozott, vagy csak hisztizik, hanem mert fizikailag rosszul van.
Valamiféle változás azért elindult a nagyvilágban. Japánban 1947 óta törvény adta lehetősége minden menstruáló nőnek a szabadság kivevése – ám arról már az adott cég dönt, ez fizetett-e vagy sem (az esetek kétharmadában nem az). Emellett más országokban, például Dél-Koreában vagy Indonéziában is létezik ilyen szabadság – más kérdés, hogy sok helyen nem adják ki így sem a szabadnapokat, vagy olyan feltételekhez kötik, hogy a nők inkább bemennek dolgozni. Európában először a spanyolok vezették be a havi plusz 3 szabadnapot a nőknek, ehhez ősszel Budapest pár kerülete is csatlakozott, igaz, kevesebb nappal. Indiában egy bevásárlóközpontban tették lehetővé férfiaknak, hogy nagyjából átéljék a menstruációs fájdalmakat, ezzel is érzékenyítve őket.
Ám még hosszú út áll előttünk. Amikor végre megértjük, hogy ez a bonyolultnak tűnő hormonális folyamat nem tabu, nem teszi szörnyeteggé a nőket, de nem is hagyja őket teljesen érintetlenül, kevesebben fognak szenvedni vagy épp meghalni amiatt, hogy vérezni mernek. Nagy álom, hogy pont annyi szabadnap járjon – megalázó, előzetes bejelentés nélkül – ezekre a napokra, mint ha ugyanez a férfiakkal történne.
