Huszonévesen legyintünk, hogy hol van az még. Harmincas éveinkben mással vagyunk elfoglalva: család, gyerekek, karrier, vagy mindezek összehangolása. Negyvenen túl viszont nincs menekvés, nőként szembe kell nézni azzal, hogy a változókor lassan elkezdődik.
Tavaly, egy késő őszi napon egy kávézóban üldögélve felfigyeltem egy idősebb, ránézésre 60 fölötti úrra, aki a szomszédos asztalnál iszogatott, láthatóan várt valakire. Milyen kedves dolog idősen is randevúzni, futott át rajtam, mert valamiért azt feltételeztem, hogy hamarosan befut az úr hasonlóan decens és hasonló korú felesége. Nem egészen így történt: egy szintén koros férfi telepedett le asztalszomszédomhoz, aki csakhamar fennhangon részletezte, hogy válik a feleségétől, aki „a klimax óta egy hárpia”. Ezután mondtak még néhány keresetlen szót a változókorról meg a feleségről, rajtam pedig ekkora érzéketlenség láttán erős szekunder szégyenérzet lett úrrá.
Amikor ezt a cikket terveztem, ismerősöket és az ő ismerőseiket kezdtem faggatni arról, hogy náluk hogyan jelentkezik és milyen nehézségeket okoz a menopauza, pontosabban a perimenopauza. (Klimaxról/menopauzáról orvosi értelemben csak akkor beszélhetünk, ha az utolsó menstruáció óta eltelt legalább egy év.) Úgy tűnik, ez olyan téma, amiről a nők nem beszélnek szívesen. Pedig elkerülhetetlen biológiai változásról van szó, ami ugyanolyan természetes, mint a nemi érés vagy a terhesség során bekövetkező változások. A biológiai óra elől sajnos nincs menekvés, minden nőt érint, vagy érinteni fog egyszer, s mint ilyen, kihat a közvetlen környezetükre, párkapcsolatukra, munkahelyi teljesítményükre és társas kapcsolataikra is.
„Nem klimaxolok, csak melegem van”
Természetesen vannak, akik viszonylag könnyebben, súlyos tünetek nélkül vészelik át ezt az időszakot, de semmi okunk nincs feltételezni, hogy amiről nem beszélünk, az nincs. A nők egy része (rögtönzött közvélemény-kutatásom szerint jó része) szégyenként éli meg a menstruáció elmaradását, úgy érzi, hogy a nőiessége csorbul, megöregedett, Másokat zavar, hogy érthetetlenül túlreagálnak mindent, indokolatlan dühkitöréseik vannak, s mivel a hőhullámokat nem lehet kontrollálni, úgy érzik, kiszolgáltatott a testüknek. Vannak, akik letagadják („én nem klimaxolok, csak melegem van”), pedig a környezetük számára nyilvánvaló, hogy nyakig benne vannak. „Miért nincs erről felvilágosító kampány? Ez egy komoly probléma, amivel méltatlanul nem foglalkoznak” – fogalmazta meg egyikük, hozzátéve, hogy a férfiak hozzáállásán is lenne mit alakítani: „Az is baj, ha menstruálok, de az is, ha már nem.”
Kiszámíthatatlan, mikor kezdődik
Nézzük a biológiai tényeket. Többségünkben úgy él, hogy a változókor valamikor a negyvenes életéveink végén, az ötvenes éveink elején következik be, de ez nem mindig van így. „A változókor kezdete kiszámíthatatlan, egyénenként változó” – mondja dr. Blaskó Ervin endokrinológus-nőgyógyász. Befolyásolják genetikai tényezők, azazhogy a családban az édesanyának vagy a nagymamáknak mikor következett be, de az is, hogy mikor jelentkezett az első menzesz. A terhességek és a szülések száma, a lombikkezelés, bizonyos betegségek, kemoterápiás vagy sugárterápiás kezelések és egyéb külső tényezők is befolyásolják, mint például a stressz vagy valamilyen sokkhatás.”
„Üdv a klubban”
„Az első tünetek szintén egyénenként változnak: hőhullám, hangulatingadozás, alvási gondok, izzadékonyság, hízékonyság, a menzesz rendszertelensége lehet jellemző” – folytatja a szakember. Az általam megkérdezettek is ezekről a tünetekről számoltak be: volt, akinek hőhullámokkal kezdődött, másoknak alvási gondjai adódtak, vagy az addig pontosan jelentkező menstruáció egyszer csak elkezdett kimaradozni. Sokuk számára nem volt rögtön egyértelmű, hogy ez már a változókor-e: „mivel nyáron kezdődött, ezért nem voltam biztos benne, hogy ez már a klimax”, „még most sem vagyok biztos benne, hogy az, ha igen, még nagyon az elején vagyok”. Az éjszakai izzadás mindenesetre már intő jel: „amikor először kellett pizsamát cserélni az éjszaka közepén, meséltem a kollégáknak, akik üdvözöltek a klubban”. Ez az állapot a hőhullámokkal és a rendszertelen, kimaradozó menstruációval évekig elhúzódhat, ezt nevezzük perimenopauzának.
A nők számára nagyon zavaróak ezek a testi tünetek. Főleg a hőhullámokra panaszkodnak: „bárhol és bármikor rám jöhetett”, „éjjelente nem bírtam aludni, ezért fáradt és dekoncentrált voltam. Időnként a mai napig érzem néha, bár rájöttem, hogy ha este kiütöm magam az edzőteremben, akkor tudok aludni, de ha jön a hőhullám, az felébreszt, és nem mindig tudok visszaaludni.” A hőhullámok okozta kialvatlanság, illetve az ezzel együtt járó rossz hangulat mellett a feszültség is megkeserítheti a mindennapokat: „az az érzés, hogy nem ismerek magamra, úgy viselkedek”, „érthetetlen érzelmi kiborulások, eltúlzott reakciók, rettentő feszültség.”
És hogy mivel lehet enyhíteni a tüneteket? „Gyógynövényszármazékokkal, vitaminokkal, aktív, sportos élettel, életmódváltással – ez is egyénenként változó, kinek mi válik be, mennyi ideig hatásos” – mondja dr. Blaskó Ervin. Ami a hormonpótlást illeti, a mai napig megoszlanak a vélemények. „Ma már egyre jobban nyitunk ismét a kezelések felé, főleg, ha a tünetek súlyosak, a páciens életét jelentősen befolyásolják, a napi tevékenységére, munkájára negatívan hatnak. Nagyon fontos, hogy a gyógyszeres kezelés elkezdése előtt alapos kivizsgálás történjen” – hangsúlyozza az endokrinológus-nőgyógyász . „Az alapbetegségek, társbetegségek, rizikótényezők kiderítése és kezelése után alaposan mérlegeljük, hogy a páciens részesülhet-e egyáltalán hormonpótlásban, melyek annak az előnyei és hátrányai számára. Ugyanakkor fel kell hívnunk a páciensek figyelmét, hogy a kezelés alatt is szoros kontroll és rendszeres vizsgálatok szükségesek, úgymint laborvizsgálat (vérvétel, májfunkció), mammográfia, citológiai és csontritkulás-vizsgálat. Ez évekig tartó szoros közreműködést jelent orvos és páciens között” – teszi hozzá. Fontos, hogy már a legelső, talán enyhébb vagy jelentéktelennek tűnő tüneteket is jelezzük az éves citológiai vizsgálat alkalmával a szakorvosunknak, hiszen érdemes felkészülni a folyamatra és átbeszélni a következő években lehetséges terápiákat, gyógyászati lehetőségeket.
Cikksorozatunk következő részében szexuálpszichológus szakértő segítségével keressük a választ arra, hogy hová lesz a vágy a változókorban, és mit tehetünk, hogy ne csorbuljon a nőiességünk.
