Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Bármennyire is szeretünk önmagunkra egyéniségként gondolni, társas lények vagyunk, ez pedig azzal az evolúcióban gyökerező törekvéssel jár, hogy beilleszkedjünk. De mi az oka annak, hogy egyesek olyan nehezen találják az egészséges egyensúlyt a beilleszkedés és az önfeladás között? És hogyan lehet megszabadulni a megfelelési kényszertől?
Életünk során számtalan elvárással szembesülünk, amelyek kisgyerekkorunktól kezdve végigkísérnek. Szüleink, pedagógusaink, kortársaink folyamatosan kommunikálják, mit várnak el tőlünk, ezáltal felébresztik bennünk az elismerés iránti vágyat – és a félelmet is attól, hogy mi történik, ha ezt nem sikerül kivívni. Már az egészen kicsi gyerekek is érzékelhetik ezeket az elvárásokat, például a szobatisztaságra szoktatás időszakában: ilyenkor a szülők jutalommal és dicsérettel igyekeznek rávenni őket arra, hogy ne a pelenkába produkáljanak, de a gyerekben megjelenik egy félelem is, mégpedig az, hogy ha nem úgy tesz, ahogy a szülei kérik, elveszítheti a szeretetüket.
Tökéletességre törekvés
Kisiskoláskorban, amikor a gyerekek fokozódó elvárásokkal szembesülnek, főként kislányoknál igen gyakori a tökéletességre törekvés: addig radírozzák az amúgy egyébként csoda szép rajzot vagy a kissé csálé betűt, amíg a papír ki nem lyukad, mondván, hogy „nem elég jó”. Éppen ezért nagyon fontos, hogy szülőként ne támasszunk irreálisan magas elvárásokat a gyerek felé. „A megfelelési kényszer gyakran abból fakad, hogy olyan elismerést, pozitív visszajelzést, valamint megbecsülést szeretnénk végre elnyerni, amit gyerekként sosem sikerült. Emögött olyan irreálisan magas szülői elvárások állnak, amelyeket szinte lehetetlen volt megugrani gyerekként” – mondja Sas Eszter Krisztina pszichológus. „Azokban a családokban, ahol csak akkor mutatták ki a szülők a szeretetüket, ha a gyerek jól teljesített, vagy valamit jól csinált, szintén nagyobb eséllyel válik valaki megfelelési kényszeres felnőtté” – teszi hozzá a szakember. Mint mindig, ilyenkor is nagyon fontos a megfelelő kommunikáció: „A »sosem vagy elég jó«, »mennyire béna vagy«, »még ehhez is hülye vagy« mondatok és társaik is erősíthetik azt a képet, hogy csak akkor vagyunk jók, szerethetőek és értékesek, ha mások igényei szerint cselekszünk.”
Erre figyelj, ha szülő vagy
Az alacsony önértékelés és az instabil énkép tehát nagyon gyakran korábbi családi élményekre vezethető vissza. A pszichológus szerint szülőként egy kis odafigyeléssel sokat tehetünk azért, hogy gyerekünk a későbbiekben ne akarjon mindenkinek megfelelni, és ne okozzanak számára frusztrációt a teljesíthetetlenül magas elvárások:
- Elvárásaink megfogalmazásánál vegyük figyelembe a gyermekünk saját lehetőségeit és képességeit.
- Ne hasonlítgassuk a gyerekünket másokhoz, hiszen minden gyerek és minden élettörténet egyedi (a „bezzeg a Tominak ötös lett ez a dolgozata” és hasonló mondatok erősen kerülendők).
- Azt emeljük ki, hogy a gyermekünk milyen eredményeket ért el saját magához képest.
- Lehetőleg ne legyünk túl szigorúak és kritikusak. Ha valami nem sikerül, ne azt erősítsük a gyerekben, hogy ő még erre sem képes, hanem nyitottan, a fejlesztendő lehetőségekre koncentrálva beszéljünk vele arról, hogy mit tehetne másképp a jobb eredményért.
- Támogassuk a gyerek önállóságát, és engedjük, hogy olykor saját döntéseket hozzon, így később jobban bízhat abban, hogy képes ő maga irányítani az életét, és nem kell másoknak megfelelni.
A megfelelési kényszer jelei
Honnan tudhatjuk, hogy felnőttként megfelelési kényszerrel küzdünk? A teljesség igénye nélkül íme néhány jel, amelyekre érdemes figyelnünk:
- Ha túlzottan aggódunk mások véleménye miatt.
- Ha nagyon erősen, akár már görcsösen monitorozzuk, hogy mások hogyan reagálnak a viselkedésünkre vagy döntéseinkre.
- Ha észrevesszük, hogy döntéseink kapcsán mindig másoktól várunk validációt, és könnyen elbizonytalanodunk, ha például negatív reakciókat kapunk.
- Ha különösen nehezen viseljük a negatív kritikát.
- Ha szinte mindig mások elvárásainak akarunk megfelelni.
- Ha mindig a tökéletességre törekszünk.
Szorongó munkamániások
A megfelelési kényszer munkahelyen, társas kapcsolatokban és a párkapcsolatban is megkeserítheti az illető életét, hiszen folyamatosan azt érzi, hogy háttérbe kell szorítania a saját igényeit, mégsem tud tenni ez ellen.
A munkahelyen látszólag akár „hasznos” is lehet ez a tulajdonság, hiszen az ilyen munkavállaló mindig a maximális teljesítményt nyújtja, sőt túlteljesíti az elvárásokat.
A probléma akkor kezdődik, ha mindezt nem azért teszi, mert szereti, amit csinál, és nem is a lelkiismeret vagy a szorgalom hajtja, hanem a félelem és szorongás attól, hogy a többiek elégedetlenek lesznek vele: „Jellemző lehet a munkamánia, az egyén túlzottan hajtja magát, hogy megfeleljen az elvárásoknak, és azért, hogy jobban teljesítsen, mint a többi kolléga. Emellett a munkavállaló állandóan attól tart, hogy a vezető vagy a kollégák nem elégedettek vele, és hogy nem felel meg az elvárásaiknak. A véleményekre túlzottan figyel, nem meri felvállalni a saját véleményét, nem mer nemet mondani, határokat húzni, gyakran elmosódhat a munka-magánélet egyensúlya is” – sorolja a negatív következményeket a pszichológus.
Megfelelési kényszer a párkapcsolatban
A megfelelési kényszer nemcsak a munkahelyen, hanem párkapcsolatban is tetten érhető. „Jellemző lehet a konfliktuskerülés, valamint az, hogy megfelelési kényszeres fél nem meri kimutatni az érzéseit és véleményét, mert tart attól, hogy az nem fog tetszeni a másiknak, vagy hogy az a kapcsolatukat veszélyezteti. Jellemzően állandóan enged a másiknak, és nem meri megmondani, hogy mit szeretne valójában, nem képes odafigyelni a saját igényeire, nem tudja kommunikálni a szükségleteit. ami hosszú távon problémákat okozhat a kapcsolatukban” – világít rá a pszichológus.
Tippek a szakembertől
Akik megfelelési kényszerrel küzdenek, jellemző rájuk az alacsony önbizalom és önértékelés, az instabil énkép, és gyakran kérdőjelezik meg a saját értékességüket. „Ezek mindegyike arra az alaphiedelemre vezethető vissza, hogy önmagunkban nem vagyunk szerethetőek, értékesek, nem érdemeljük meg mások figyelmét és törődését” – fogalmaz Sas Eszter Krisztina. „Mivel a megfelelési kényszer okai mélyen gyökereznek, nagyon fontos lehet a terápia, pszichológus felkeresése, illetve az önismeret mélyítése, hogy stabilabbá váljon az énkép, növekedni tudjon az önértékelés” – fogalmaz a szakember. Sas Eszter Krisztina néhány gyakorlati tippet is kínál ahhoz, hogy kevesebb gondot okozzon az életvezetésünkben ez a jelenség:
- Figyeljük meg magunkon, mikor érezzük erősebben a megfelelési kényszert: milyen helyzetekben, milyen emberek társaságában jelentkezik? A tudatosítással már részben képesek lehetünk felülírni ezt az automatikussá vált működést.
- Írjuk össze, milyen elvárásokat támasztunk magunkkal szemben, és kérdezzük meg magunktól, ezek közül mi az, ami valóban a miénk, és melyek azok, amelyek inkább arról szólnak, hogy mások milyennek akarnak minket látni.
- Tegyük fel rendszeresen magunknak a kérdést: „Mit szeretnék? Mire vágyom?”, ahelyett, hogy arra koncentrálnánk, mit „kell” megtennünk. Ezáltal jobban figyelhetünk saját igényeinkre és szükségleteinkre. Emellett pedig fontos lehet meghúzni a határainkat és gyakorolnunk a nemet mondást is.
- Ne feledkezzünk meg az önszeretetről, önegyüttérzésről és öngondoskodásról: rendszeresen szakítsunk időt olyan tevékenységekre, amelyek örömet okoznak, ahol nem teljesíteni akarunk vagy mások elvárásainak megfelelni, hanem pusztán élvezetesek számunkra és jó érzésekkel töltenek el.
