„Nekem ez a viszony tényleg nem jelentett semmit” – 4 tévhit a megcsalásról

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A hűtlenség a megcsalt fél számára szinte mindig nagyon fájdalmas, és sokszor a párkapcsolat befejezéséhez vezet. De hogyan jut el valaki addig, hogy megcsalja a másikat? És mi állhat a hátterében? Egyáltalán nem biztos, hogy a szerelem vagy a kötődés hiánya. Tények és tévhitek következnek.

Kutatások szerint annak ellenére, hogy a legtöbben komolyan gondolják az oltár (vagy az anyakönyvvezető) előtt kimondott holtomiglan-holtodiglant, a monogám kapcsolatok negyedében előbb-utóbb terítékre kerül a hűtlenség kérdése. A szerelemre mindannyian vágyunk, azt viszont senki nem szeretné, hogy megcsalják.

Tévhitek a megcsalás mögött

Az, hogy mi fér bele egy kapcsolatba, a pár tagjainak közös megegyezésén múlik. Vannak, akik már akkor kiborulnak, ha a párjuk kedvesebben szól valakihez, mások pedig akár a nyitott házasságig is eljutnak. Változó, hogy az érzelmi vagy fizikai hűtlenséget viseljük nehezebben: a nőket általában jobban megviseli, ha párjukat érzelmi szálak is fűzik másvalakihez. Ekkor hiába nem alakul ki fizikai kapcsolat, a gyengéd érzelmek, amiket párunk (vagy akár mi magunk) valaki más iránt táplál, előbb-utóbb kikezdik az addig sérthetetlennek hitt kettősünket.

Függetlenül attól, hogy a megcsalás érzelmi vagy szexuális jellegű-e; hogy sms-ek, online üzenetváltások vagy személyes találkozók formájában valósul-e meg; vagy hogy folyamatos vagy egyszeri kapcsolatról, esetleg fizetett szexmunkásokról van-e szó, a hűtlenség érzelmi hatása óriási.

Olyan ez, mint a földrengés: a megcsalt fél lába alól kicsúszik a talaj, és láthatóvá válnak az addig működőnek hitt kapcsolat törésvonalai.

A kultúránkat átható elképzelések a hűtlenségről nagymértékben befolyásolják azt is, mit gondolunk arról, miért csaltak meg bennünket. Lássuk a leggyakoribb tévhiteket a hűtlenség hátterében húzódó okokról!

A hűtlenség nagyon mély sebeket tud ejteni
Fotó: zoranm / Getty Images Hungary

1. A hűtlenség a kapcsolat végét jelenti?

A hűtlenség nagyon mély sérülést tud okozni: sérülhet önmagunkba és a másikba vetett hitünk, az énképük és az önbizalmuk, becsapottnak és megalázottnak érezhetjük magukat. Attól is tarthatunk, hogy ha ezek után együtt maradunk a partnerünkkel, mások azt fogják gondolni: velünk bármit meg lehet tenni. Pedig egy 2014-es kutatás szerint a házaspárok több mint a fele együtt marad azután is, hogy egyikük hűtlen volt. Természetesen ez önmagában nem jelenti azt, hogy fel is tudták dolgozni a történteket, pedig ilyen esetben célszerű párterapeutához fordulni. A hűtlenség ugyanis jelzés arra, hogy a kapcsolattal valami történt: érdemes átgondolni, mi váltotta ki az „árulást”. A háttérben húzódó okokkal szembenézve lehet csak újjáépíteni a kapcsolatot.

2. Már nem szeret?

Számos oka lehet annak, ha valaki megcsalja a partnerét. Valóban előfordul, hogy valaki beleszeret valaki másba, de van, akit a felfedezés izgalma hajt, mások az otthon eltűnt intimitást keresik. Az is előfordulhat, hogy valakinek pozitív visszajelzésre van szüksége, mert úgy érzi, egy új hódítás erősítheti meg az énképét vagy önértékelését. Bár ezek nem lehetnek kifogások a félrelépésre, mégis olyan, érzelmeken alapuló magyarázatok, amelyek nem zárják ki az állandó partner iránt érzett szeretetet. Aki eljut a megcsalásig, minden bizonnyal nem képes kommunikálni érzelmeit vagy szükségleteit partnere felé – nemritkán azért, mert nem a biztonságosan kötődő kapcsolatok példája volt előtte. Ha nincsenek eszközei a partnerével való kommunikációhoz, könnyen azon kaphatja magát, hogy bármit képes megtenni saját szükségletei kielégítése érdekében – akár olyasvalamit is, ami saját értékrendjével is szembemegy. Sok esetben a terápia révén derül fény arra, hogy nem a partner iránt érzett szeretet hiánya vezetett a megcsaláshoz, hanem a hűtlen társ belső félelme és elkeseredettsége.

3. Már nem vonzódik hozzám?

Kérdés persze, mit is értünk a vonzódás fogalmán. Kultúránk hajlamos a vonzódást szexuális értelemben meghatározni, de ez nem teljesen fedi a valóságot. A vonzalom összetett érzés: vonzó lehet a partner magabiztossága, humora, nyitottsága, érzelmi intelligenciája vagy éppen intellektusa. A szorongás, a stressz, a pánikreakciók, különböző pszichés problémák csökkenthetik a szexuális vágyat, amit sokan ijesztő vagy szégyellni való jelenségként élnek meg, és eltitkolják problémáikat partnerük elől. A szégyen és a titok pedig nem tesz jót egy párkapcsolatnak sem.

4. Narcisztikus a párom?

A megnövekedett szexuális étvágy, az alkalmi szex iránti megengedőbb attitűd és a képességeikről alkotott túlságosan pozitív elképzelések valóban akár a narcisztikus személyiség jellemzői is lehetnének. De az, ha a hűtlen férj rendelkezik e tulajdonságok némelyikével, nem jelenti automatikusan, hogy narcisztikus személyiségzavarban szenvedne. A viselkedés, amelyet az elárult partner narcizmusként értelmez, sokszor a hűtlen fél haragjának eredménye, aki úgy érzi: partnere figyelmen kívül hagyta érzelmi vagy szexuális szükségleteit – amit valószínűleg ő maga sem kommunikált megfelelően.

A párok háromnegyede azért szerencsére nem kell, hogy szembesüljön a megcsalás problémájával. Ha elégedettek vagyunk társunkkal és a párkapcsolatunkkal, valószínűleg nem fenyeget az a veszély, hogy valaki mással jobban megtalálja az intimitást. A partner szeretete, tisztelete és megbecsülése, valamint a megfelelő kommunikáció jelentik tehát a kulcsot ajól működő párkapcsolathoz, amin folyamatosan dolgoznunk kell.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!