Megcsalt a párod? Ezt a 3 kérdést tedd fel magadnak, hogy dönteni tudj a jövőről

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha szerelmed félrelépett, de bocsánatot kért tőled és szeretne veled együtt maradni, van három kérdés, amit érdemes lehet feltenni magadnak.

A megcsalásnak számos oka lehet, szoktak is róla értekezni a pszichológusok, hogy mi vezet leggyakrabban idáig nőknél és férfiaknál. Ez a különbségtétel persze érdekes lehet, de érdemes mindig szem előtt tartani, hogy az általánosításnak megvan a maga hátránya: még ha rá is mutathat gyakori problémákra, kiszűri az egyediséget, ami pedig minden emberi történetben többé-kevésbé tetten érhető. Ha valaki valóban kapuzárási pánik miatt is lép félre mondjuk a titkárnőjével, és teszi ezt azért is, mert a felesége már nem tiszteli benne a férfit, akkor sem csupán egy üres, kommersz sztoriról van szó, mert meg lehet nézni például ennek a férfinak a gyerekkorát – hogy az ő életében mi ágyazott meg ennek a forgatókönyvnek – és mindjárt nem is annyira bugyuta a teljes kép. Ha megcsalt a párod, ahhoz, hogy eldöntsd, hogyan tovább, mindenekelőtt az ő történetét kell tisztán látnod. 

Miért tette ezt?

Hagyjuk az önmarcangolást. Ha neked is szereped van a dologban, azt persze fontos átgondolni, figyelembe venni a haragod vagy megbántottságod kezelésekor, és levonni a megfelelő következtetéseket. Lehet, hogy semennyire nem tehetsz róla – még ha az emberek imádják is a „mindig mindkét fél tehet róla” közhelyt – ilyen is van. Viszont valami oka, leginkább összetett okrendszere van a dolognak, és azt érdemes átgondolnod. Számára ez belefér, (mert ezt a mintát látta, azt hiszi, hogy így igazi férfi, a szíve mélyén nem érzi a súlyát a dolognak, esetleg függőség áll a háttérben, vagy más okból)? Ha igen, számíthatsz rá, hogy nem ez volt az utolsó eset, és döntsd el, hogy neked is belefér-e, ha csak te élsz monogám kapcsolatban, a párod pedig egy másik jellegűben. 

A megcsalás lehet szakítóok, lehetőség önmagad és a másik fél mélyebb megismerésére, egyik, vagy mindkettő
Fotó: Ana Maria Serrano / Getty Images Hungary

Mi van a szívében?

Mélyen beleszeretett valakibe, de téged is szeret és kitartana melletted? Ez mivel jár a számodra? Ha dönt, mennyire önreflektív és erős jellem, vajon tartani tudja-e magát az elhatározásához érzelmileg is? Van-e türelmed kivárni, amíg elcsitul benne ez a dráma? Esetleg azért tette, mert nem becsül vagy nem szeret téged? Ebben az esetben valószínűleg akkor sem tart örökké a kapcsolatotok, ha te, föladva a méltóságodat, benne maradsz. Vagy valami más oka volt rá? 

Idézőjel ikon

Mit árul el ez róla? Számodra ez elfogadható? Mit jelent ez rád nézve? Azzal együtt tudsz élni?

Mi van a te szívedben?

A megbántottságon túl. Akár vele maradnál, akár szakítanál, mi áll a preferenciád mögött? Elvek? Félelmek? Valódi igények? Te igazán szereted őt, és tiszta szívből megbocsájtanál? Vagy valamilyen érdek, esetleg kényszer tartana mellette? Nagyanyád elvei miatt szakítanál? Vizsgáld meg magadat is, őszintén, minden érzésed és vágyad mögé bepillantva: vajon honnan származik? És ha mindezt végiggondoltad róla és saját magadról is, egészen biztosan közelebb kerülsz a megoldáshoz. Sok sikert a jó döntéshez!  

Ha kíváncsi vagy, mások szerint mi számíthat megcsalásnak a testi kapcsolaton kívül, ezt a cikket ajánljuk.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Radnai Anna
Radnai Anna
Radnai Anna kommunikáció szakon diplomázott, egészségügyi szakújságíróként és szerkesztőként több mint 20 éve foglalkozik egészségügyi, orvosszakmai és tudományos témák feldolgozásával. Pályája során orvosoknak, egészségügyi szakembereknek és laikus olvasóknak szóló tartalmakat írt és szerkesztett országos online médiumok egészségügyi rovataiban, orvosszakmai lapoknál és kiadóknál. Több szakmai és laikus egészségügyi portál alapító főszerkesztője volt, betegeket célzó edukációs projektek tartalmi vezetőjeként és könyvszerkesztőként is dolgozott. EMCC által akkreditált coachként és mentorként szerzett tapasztalatait szerkesztői szemléletében is kamatoztatja. 2025 áprilisa óta a Dívány szerzője, 2025 augusztusától a Weborvos főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.