Ezek a jogi lehetőségeid, ha megaláznak a munkahelyeden

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nehéz helyzet, amikor megaláznak a munkahelyeden. Nem mindig egyértelmű, hogy mit lehet tenni, de ha kellemetlen a helyzet, nem egészséges nem foglalkozni vele. Szakértő mondta el, hogy ilyen esetben, mit lehet tenni.

A munkahelyek rengeteg stresszel és kihívással járnak, azonban még egy stresszes feladatkör sem hatalmaz fel senkit arra, hogy ne megfelelően viselkedjen. Ahogy hiába van valaki magasabb pozícióban, bizonyos normákat be kell tartania az alacsonyabb pozícióban lévő alkalmazottakkal szemben is.

A társadalmi normákat elvileg megtanuljuk, amíg felnövünk, azonban mégis akadnak személyek, akik semmibe veszik ezeket. Egy munkahelyen pedig kiszolgáltatott helyzetbe kerülve nem feltétlenül egyértelmű, hogy mit lehet ilyenkor tenni. Szakértőt kérdeztünk, hogy mi számít nem megfelelő viselkedésnek a munkahelyen, és milyen lépéseket lehet ellene tenni.

Szakértő elmondta, mit tehetsz, ha megaláznak a munkahelyeden
Fotó: shironosov / Getty Images Hungary

Mi számít megalázásnak egy munkahelyen?

Dr. Andirkó Balázs István ügyvéd szerint nehéz meghatározni, hogy mi nem megfelelő viselkedés egy munkahelyen, ez lényegében egy erkölcsi kérdés, de persze, akad azért jogi meghatározása. Hozzáteszi, hogy más-más szituációkban, más-más területeken változhat ennek a megítélése.

Ha mégis jogi keretek közé szeretnénk szorítani, akkor az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvényt érdemes alapul venni. Eszerint közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minősül minden, amelynek eredményeként egy személy vagy csoport neme, faji hovatartozása, bőrszíne, nemzetisége, anyanyelve, fogyatékossága, egészségi állapota, vallási vagy világnézeti meggyőződése, politikai vagy más véleménye, családi állapota, anyasága vagy apasága, szexuális irányultsága, nemi identitása, életkora, társadalmi származása, vagyoni helyzete, foglalkoztatása, egyéb helyzete, tulajdonsága vagy jellemzője miatt részesül kedvezőtlenebb bánásmódban.

Zaklatásnak minősül az az emberi méltóságot sértő, szexuális vagy egyéb természetű magatartás, amely megfélemlítő, ellenséges, megalázó, megszégyenítő vagy támadó. A korábban felsoroltak alapján elkülöníteni csoportokat, személyeket szintén jogellenes, illetve, ha valaki panaszt emel a hasonló viselkedés ellen, akkor emiatt fenyegetni, megfélemlíteni megtorlásnak minősül jogilag.

Mit tehet az, akit megaláznak a munkahelyén?

Ha a jogilag meghatározott egyenlő bánásmód követelményének megsértése, illetve zaklatás, jogellenes elkülönítés vagy megtorlás zajlik, akkor érdemes az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalához fordulni.

Idézőjel ikon

Attól függően, hogy a munkáltató a Panasztörvény hatálya alá tartozik-e – a munkáltató által kötelezően működtetett visszaélés-bejelentési rendszeren keresztül tehet panaszt az eset kivizsgálására. Fontos tudni, ez egy belsős, de független személy által lefolytatott vizsgálat lesz, azonban az eredménye magával hozhatja más hatósági vizsgálat megindulását is az esettől függően (például bűncselekmény észlelése esetén a bejelentővédelmi ügyvéd vagy a belső megbízott köteles büntetőfeljelentést tenni)

– teszi hozzá az ügyvéd.

A Panasztörvény szerint a legalább 50 főt foglalkoztató vagy létszámtól függetlenül a törvény hatálya alá tartozó tevékenységet végző szervezeteknek kell visszaélés-bejelentési rendszert üzemeltetniük.

Ha mindezek ellenére nem foglalkoznak a panasszal, vagy az érintett nem elégedett a munkahelye reakciójával, felkereshet egy ügyvédet, aki elemzi az adott szituációt, és segít abban, hogy milyen lépéseket lehet még tenni. Dr. Andirkó Balázs hozzáteszi, hogy minden eset más, így nincs egyértelmű válasz arra, hogy miben segíthet az ügyvéd, de érdemes felkeresni egyet. Az ilyen esetekben bizonyítani kell a jogsértést, sőt, a panaszosnak arra is fel kell készülnie, hogy szembesítik az ellenérdekű féllel.

A nem megfelelő viselkedést a munkahelyen nehéz meghatározni
Fotó: fizkes / Getty Images Hungary

Hogyan bizonyítható a megalázás a munkahelyen?

Összeszedtünk néhány lehetőséget, amivel bizonyíthatod a megalázást. Figyelj és dokumentálj, készíts hang- vagy videófelvételeket. Jegyezd fel kollégád zavaró viselkedésének eseteit, beleértve a konkrétumokat, például a dátumokat, időpontokat és a csapatra gyakorolt hatását. Ez a dokumentáció értékes bizonyíték lehet.

Ha levelezésben tapasztaltad a nem megfelelő viselkedést, mentsd le a levelet. Vagy ha a panasztételedre található itt bizonyíték, akkor azt is érdemes eltenni.

Ha kollégáid is szemtanúi annak, hogy megaláznak, akkor ők tanúsíthatják, hogy nem megfelelően bántak veled a munkahelyeden. Hasznos lehet, ha beszélsz velük is.

Mindenképpen próbálj meg először beszélni a kollégáiddal, a HR-essel, vagy a vezetőddel a nem megfelelő viselkedés miatt. Nyugodtan legyél konkrét, ne hallgasd el a részleteket. Ha mással is történt hasonló eset, bátorítsd, hogy ő is jelezze azt a felettesek vagy a munkaügyes felé.

A kiégés a 21. században egyre több embert veszélyeztet. Egy kutatásból kiderült, hogy a munkahelyeken melyik réteg a legveszélyeztetettebb. A következő cikkünkből megtudhatod, hogy te is közéjük tartozol-e. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.