„10 dolog, ami nagyon meglepett, miután egy évig követtem a mediterrán étrendet”

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ezt a módszert érdemes követni, ha az ember megengedheti magának, mert tele van egészséges alapanyagokkal: olívaolajjal, friss zöldségekkel, tengeri herkentyűkkel és zamatos gyümölcsökkel. Most pedig az is kiderül, mi lehet meglepő az első évben, ha te is belevágnál az egyik legegészségesebb életmód követésébe.

Már sokszor kiderült, hogy a mediterrán diétánál talán nincs is egészségesebb döntés, ami táplálkozásunkat illeti. A legújabb kutatásokat összefoglaló Independent szerint még mindig a zöldségek és egyéb növények jelentőségét kihangsúlyozó, leginkább a mediterrán jelzővel összefoglalható diéták jelentik a legmegbízhatóbb és legegészségesebb megoldást az életmódváltást tervezők számára. A zöldségek mellett a halak, a teljes kiőrlésű szénhidrátok és a többszörösen telítetlen zsírsavak fontosságát előtérbe helyező étrend persze nem csak a fogyni vágyóknak segít: az agynak és a szívnek is jót tesz, ha követjük.

Egy hat kutatást összegző, a Gerontologyban megjelent tanulmány szerint többek között az egészséges öregedésre, a mobilitásra és a kognitív képességeinkre is jó hatással van a mediterrán étrend, ami ráadásul a rák, valamint a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát is képes visszaszorítani.

10 dolog, ami meglepett, miután több mint egy évig követtem a mediterrán diétát címmel írta meg összefoglalóját Jennifer Barton, az Insider szerzője. „Több mint egy éve követem a mediterrán diétát, és megváltoztatta az életemet. Megtanultam, hogy a zöldségek izgalmasak lehetnek, és nem hiányzik a vörös hús fogyasztása” – kezdte beszámolóját. 

Saját bevallása szerint azelőtt borzalmas étrendje volt, amely sok feldolgozott élelmiszert, vörös húst és cukrot tartalmazott, valamint kevés zöldséget és teljes kiőrlésű gabonát. Ami még rosszabb, hogy egész nap evett, és inkább nassolt, mint hogy leült volna étkezni.

Idézőjel ikon

„2019 júliusában gyökeres változtatást eszközöltem, lemondtam minden húsféléről (kivéve a halat), és úgy döntöttem, az étrendem tele lesz sok színes gyümölccsel és zöldséggel, teljes kiőrlésű gabonával, egészséges zsírokkal, tenger gyümölcseivel”

– idézte fel a kezdeteket.

És hogy mi a 10 legmeglepőbb dolog egy év után?

1. A változatossága végtelen, így nem érzed majd korlátozónak

„Soha nem gondoltam volna, hogy olyan ember leszek, aki izgalmasnak találja a zöldségeket, de most már értem, miért szeretik annyian. Annyira energikus vagyok, ráadásul ebben az étkezésben nincs semmi unalmas vagy korlátozó” – foglalta össze Barton, aki igyekszik folyamatosan új zöldségeket kipróbálni, új kombinációban. Arra számított, hogy hamar megunja majd a diéta alapanyagait, de nem így történt. 

2. Az étkezések sokkal kiegyensúlyozottabbak, így nem hiányzik a nassolás

Egy remek ajándék, ami az egészséges életmóddal jár. A fogások alacsony glikémiás indexének köszönhetően ezt a módszert követve nem hiányoznak majd annyira a sós és édes nassolnivalók.

3. Egyáltalán nem hiányzik a vörös hús 

„Korábban imádtam a steaket, a sajtburgert, a szalonnát, még a nyers vörös húst is – az éttermekben az egyik kedvenc ételem a tatár bifsztek volt. Azt hittem, nagyon szenvedek majd nélküle, de elképesztő módon egyáltalán nem hiányzik. Arra is rájöttem, hogy a testem nem a vörös hús fogyasztására van kitalálva, és hogy nem kell minden étkezést puffadásnak és heves gyomorgörcsnek követnie” – osztotta meg a szerző, akinek folyamatosan rosszullétek kísérték a hétköznapjait, amíg több vörös húst evett. 

4. Olcsó alternatívák is akadnak

A tenger gyümölcsei, a hal, az avokádó és bizonyos típusú olívaolajok mind költségesebb alapanyagok. Szerencsére ennek ellenére nagyon könnyű pénztárcabarát módon vásárolni, miközben az ember továbbra is a mediterrán étrend szerint étkezik.

„A tonhal-, bab- és zöldségkonzerv, valamint a fagyasztott hal mind olcsóbb alternatíva. Ráadásul a mártogatós, például a hummusz otthon elkészítve egyszerűbb és ízletesebb, mint a legtöbb szupermarketben” – lelkesedett az újonnan megismert alapanyagokért Barton.

5. Az egész jóval egyszerűbb, mint gondolnád

„Igaz, hogy egy étel, még egy saláta elkészítése is több erőfeszítést igényel, mint egy zacskó csipsz kinyitása. De találtam néhány nagyszerű, könnyű ételt a mediterrán diéta közben” – folytatta.

A vega muszaka például az egyik legjobb étel egy hideg téli napon, de előfőzött (vagy fagyasztott) quinoát, lencsét, barna rizst is találhatsz, így ha épp rohansz, percek alatt összedobhatsz belőlük valami finom, zöldséges fogást a szerző javaslata szerint. Egy adag hal és zöldség szintén pillanatok alatt megvan, és nem kell sokat vesződnöd majd a konyhában az ételekkel. 

6. Nagyon finom, de lehet elképesztő drága is

Érdemes odafigyelned, mert erre az életmódra a világ pénzét elköltheted, ha nem kalkulálsz néha egy-egy olcsóbb paradicsomos hallal, vagy a kedvezőbb áron megkapható idényzöldségekkel. 

7. Nagyon sok új módszer fedezhető fel a zöldségek izgalmassá tételére

„Soha nem értettem, milyen élvezetes lehet megenni egy tányér szivárványszínű ételt, de most már értem. Minden étkezésem tele van gyönyörű lilákkal, sárgákkal, narancsokkal, vörösekkel, zöldekkel” – biztat mindenkit a szerző, hogy kísérletezzen minél többet kedvenceivel. 

Könnyen tartható életmód, és nem feltétlenül drága
Fotó: petrenkod / Getty Images Hungary

„Mostanában izgalmas kísérletezéssel töltöm a napjaimat – sütöm, pürésítem, grillezem, pépesítem, levesekbe keverem, töltöm, párolom, feltétnek használom a zöldségeket” – áll a beszámolóban. 

„A krumplipüré helyett most a vajbabot vagy a cannellini babot pépesítem. A pürésített cékla kedvenc mártogatósommá vált, amikor a hummusz alternatíváját szeretném elkészíteni. A zöldpaprika pedig – amit nyersen nagyon nem szeretek – a leggyakoribb választásom omlettbe sütve” – részletezte. 

8. Nem csak egyféle mediterrán étrend létezik

A mediterrán étrend lehet görög, francia, spanyol és olasz, török, libanoni, izraeli és marokkói is – nem kell kizárólag hal-saláta kombinációban gondolkodnod. A legjobb ötlet, ha első lépésként átfutsz egy rakás receptet, és kiválasztod a kedvenceidet, majd elkezdesz kísérletezni velük. 

9. A család is szereti

„Ennek a diétának az egyik legnagyobb előnye, hogy mennyire élvezi a családom. A férjem elkötelezett húsevő volt, de nem panaszkodott, amikor tegnap este portobello gombás steakkel és vajbabpürével kínáltam meg. Sőt, ízlett neki” – árulta el az életmódváltó, aki azt mondja, a családja nem érzi, hogy épp valamilyen étrendet követ, egyszerűen sok zöldséget esznek, és egészséges alapanyagokat választanak. 

10. Kitisztul a bőröd

„A bőröm gyakran pattanásos lett, begyulladt, és fájt. Rosaceám, bőrpírom, szárazságom és rengeteg pattanásom volt – csúnya kombináció, ami miatt még azt is utáltam, ha fényképeznek” – vallotta be a szerző, akinek az egészséges étrendtőlegy idő után elmúltak kellemetlen tünetei is. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.