Megszűnik a MÁV közlekedési kedvezménye: büntetés lehet a vége, ha nem tudsz róla

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Most egyes HÉV-vonalakon a szerelvényeken is lehet jegyet vásárolni, az új jegykiadó automaták telepítését követően azonban megszűnik ez az opció: aki jegy nélkül száll fel, azt megbüntetik.

A MÁV-VOLÁN-csoportnál folytatódik a kötöttpályás és buszos utazáshoz is igénybe vehető, közös jegyautomaták telepítése. Összesen 110 – a Volánbusz hálózatán 93, a HÉV-nél 11, a MÁV-START-nál pedig 6 – új jegykiadó automatát helyeznek üzembe az állomásokon és megállóhelyeken októberben.

A jegyautomaták telepítését követően már nem lehet a HÉV-en jegyet venni, aki nem készül előre, azt megbüntetik. 

 

Az új automaták telepítése október 7-én kezdődött a HÉV szentendrei (H5-ös) és gödöllői (H8-as) vonalán, október közepéig mind a 11 készüléket kihelyezik . Ezzel együtt az előzetes jegyvásárlás kötelezővé is válik, a közlemény értelmében az állomásokon a jegy nélkül felszálló utasokat büntetik a jövőben, november végétől pótdíjat kell fizetniük - írja a Pénzcentrum

Hamarosan nem lehet menet közben jegyet venni, bírság jár érte, ha a MÁV-HÉV járataira jegy nélkül szállunk fel
Fotó: Nagy Tamás / Index

A MÁV-Volán és a HÉV járatain új automatákat telepítenek

A fejlesztéssel 658-ra nő az automaták száma országszerte. A 110 jegykiadó automatából év végéig várhatóan hetven kerül ki, 2025 első felében pedig a fennmaradó automatákát is üzembe helyezik a Volánbusz és a MÁV-START állomásain. A beruházáson belül a Volánbusz állomásaira összesen 93 darabot telepítenek, melyek közül 30 csak bankkártyát fogad el, az összes többi a készpénzes és bankkártyás fizetést egyaránt támogatja.

A busszal közlekedők a központi régióban, azaz Pest, Fejér és Komárom-Esztergom vármegyében 49, a nyugati régióban, Baranyában, Győr-Moson-Sopron vármegyében, Somogyban, Vas, Veszprém, Tolna és Zala vármegyében 15, a keleti régióban, Borsod-Abaúj-Zemplén, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében 29 új jegykiadó automatával találkozhatnak.

November végétől büntetik a megszokásból utazókat

Amint az a MÁV-VOLÁN-csoport tájékoztató kampányából is kiderült, október 15-től már a szentendrei és a gödöllői vonalon is csak érvényes menetjegy birtokában szabad megkezdeni az utazástezeken az állomásokon a jegy nélkül felszálló utasoknak a jövőben pótdíjat kell fizetniük. A rendszer természetesen türelmi idővel indul. November végéig az érintett állomások esetében a jegyellenőrök még figyelmeztetik az utasokat arra, hogy legközelebb vegyék meg jegyüket az automatákból, ezt követően a fedélzeten még megválthatják a jegyet pótdíjfizetési kötelezettség nélkül.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.