400 mangalicát nevel saját farmján Fekete Zsóka

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Miről álmodik a mai fiatal? Jó fizetésről, értékes kapcsolatokról, elismerésről, kevés munkáról, sok szabadságról. Fekete Zsóka ebből az első hármat kipipálhatja, nem úgy, mint az utóbbi kettőt. De történetében éppen az a szép, hogy sosem vágyott könnyű munkára.

Kislány korában megismerte, hogy milyen az élet egy farmon, hiszen gazdálkodócsaládba született. Később is ezen a területen tanult tovább, és élelmiszermérnöki diplomát szerzett. Azt nem tudta, hogy pontosan mit kezdjen mindezzel az égi ajándékkal, majd ekkor jött a sors, ami egyértelmű választ adott a fiatal lánynak. „Több, mint ötven mangalicával kezdeni kellett valamit” – mondja Zsóka.

A magyar álom

Amikor arról kérdezem a 37 éves gazdát, hogy mégis mi kellett ahhoz, hogy saját mangalicafarmot irányítson, megfontoltan és határozottan mondja: kitartás, szorgalom, elhivatottság... Zsóka a Corvinuson és a Testnevelési Egyetemen végzett, élelmiszermérnök és élelmiszeripari szakfordító, valamint lovaskultúra-szakoktatói diplomát is szerzett. Mint mondja, minden lehetőséget kihasznált, hogy gyakorlatot szerezzen, Erasmus-ösztöndíjjal tanult Hollandiában és Dániában, de dolgozott Angliában is. 2012-ben állt munkába egy angol multinacionális italcégnél, de hamarosan otthagyta az irodát, gumicsizmát húzott, és otthon kezdett dolgozni. Persze nem úgy, mint sokan mások, Zsóka home office alatt egy 65 hektáros biofarmot ért. „Nem sokkal azután, hogy elhelyezkedtem, gazdálkodó szüleimmel szőke mangalicákat vettünk, mintegy húsz tenyészkocát. A mangalicákra azért volt szükség, hogy a családi vállalkozásban termelt bio zöldségek feldolgozása közben keletkezett mellékterméket tudjuk hasznosítani.

Idézőjel ikon

Ennyi állattal maguk is boldogultak, csakhogy a kocák fele vemhes volt, és hamarosan több mint ötven állatot kellett ellátni. Ekkor döntöttem úgy, hogy otthagyom a vállalatot, és segítek a családomnak.

Létrehoztam a saját vállalkozásomat, aminek alapja, hogy az édesapám által megtermelt biotakarmányt etetem a mangalicákkal, így magas minőségű húst és termékeket tudunk kínálni a vevőknek." Zsóka a mangalicák tenyésztésére, majd későbbiekben a húsfeldolgozásra is uniós pályázat segítségével tudta bővíteni a meglévő tevékenységi kört.

Zsóka mindent maga végez az állatok körül
Fotó: Getty Images

Sorra jöttek a sikerek

Zsóka az elejétől kezdve 0–24 órás készenlétben dolgozik. Lelkes, elszánt és fáradhatatlan. Ezt igazolják a sikerek is. Mert Fekete Zsóka nem egyszerűen mangalicafarmot alapított, hanem az egyik legegészségesebb húst újrahonosította Magyarországon. Az indulást követő első évben, idén tíz éve prezentálta először munkáját a szakma előtt, és azonnal neki ítélték a Hajdú-Bihar Megyei Minőségi Termék Díjat (2013). Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ezt követően minden évben kapott valamilyen kitüntetést hazai és külföldi rendezvényeken egyaránt. Legnevesebb elismerései: a Magyar Konyha termelői Díja és A leginspirálóbb Nők cím Gasztronómiai Teljesítmény Kategóriában, de jelölték az Év Agrárembere címre is. A mangalicahús híre elterjedt a gasztronómia világában is, így ma mesterszakácsok ajánlják a kiemelt fogások között. „Vannak, akik a környező országokból személyesen jönnek el hozzám Hajdúböszörményre, hogy később az én mangalicatermékeimet ajánlják az éttermükben” – mondja a gazda. Célba ért a több mint egy évtizedes munka, de pihenésről szó sincs.

A mangalicatermékek népszerűek külföldön is
Fotó: Getty Images

400 mangalicához elhivatottság kell

A farm fő profilja a kézműves termékgyártás, magas minőségű kolbász, szalonna és zsír, valamint olyan prémiumtermékek, mint a sonka. Az állatok feldolgozása saját kisüzemében üzemben történik, a késztermék értékesítése pedig elsősorban a budapesti Lehel téri piacon, helyben, és előrendelés útján, viszont sok külföldi megrendelésnek is érkezik. A papírmunka egy az egyben Zsókához tartozik, míg a piacozásban édesanyja segít. Minden pénteken hajnali 2 órakor kelnek, hogy reggelre a teljes portéka elérhető legyen a vásárlók számára. Vagyis, amikor azt állítjuk, hogy a Fekete Zsóka Mangalica Farm leutánozhatatlan, akkor egyrészt a gazda munkabírására, másrészt a magas szakmai háttérrel készült húsokra gondolunk. Mondjuk is, hogy a gép forog, az alkotó pihenhet, de a farmer azonnal kijavít. „Jelenleg közel négyszáz mangalicát számolok, ez nem mindig könny, ugyanakkor eszem ágában sincs váltani.” Szorgalmát senki sem kérdőjelezheti meg, noha sokan első ránézésre nem gondolják azt a fiatal, törékeny, csinos nőről, hogy több száz állatot nevel, és egy sikeres vállalkozást vezet az ország keleti csücskében.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Vermes Nikolett
Vermes Nikolett
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.