Néhány szem ebből az ételből naponta, és a szíved sokáig lesz még hálás érte

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Azt tudjuk, hogy a diófélék, így a mandula fogyasztása segít az egészségünk megóvásában, például védi a szívet, de ez a finomság még a ráncok elleni küzdelemben is támogat.

Mindannyian hallottuk már a jótanácsot, hogy ha kedvünk támad valamit rágcsálni, akkor az egyik legegészségesebb választás, ha az olajos magvak közül válogatunk nassolnivalót. Ezek közé tartozik a mandula is, amit a cukrászipar is előszeretettel használ akár díszítésre, tésztákba, krémekbe keverve vagy a marcipán alapanyagaként. Ha szeretjük magában ropogtatni, akkor amellett, hogy az egészségünket támogatja, még bőrünk fiatalságának megőrzésében is a segítségünkre lehet.

A mandula csökkenti a ráncok mélységét

A mandulaolaj jó tulajdonságai már ismertek, de a mandula fogyasztása is pozitív hatással lehet a bőrünkre. Egy 2019-es kutatás során 31 menopauzán átesett nő bevonásával vizsgálták a hatását. Egy részük 16 héten keresztül a napi energiaszükséglete 20 százalékát nyers mandulával fedezte, míg ellenőrizték arcbőrük állapotát a kísérlet előtt, és közben is. A vizsgálatok megállapították, hogy a 16. hét végére a résztvevők közül a mandulafogyasztók ráncainak mélysége és szélessége 10 százalékkal csökkent a kontrollcsoporthoz képest, akik nem fogyasztottak mandulát.

A mandula és más diófélék gyakori fogyasztása segít az egészség megőrzésében
Fotó: Peter Dazeley / Getty Images Hungary

Kitűnő antioxidáns-forrás

Az, hogy a mandula ilyen hatékony a ráncok ellen, valószínűleg annak is köszönhető, hogy E-vitamin-tartalma átlagon felüli. Tíz dekagramm (kb. 23 szem) mandula már biztosítja a napi szükségletünk felét, és mivel az E-vitamin antioxidánsként működik, megvédi a sejteket a károsodásoktól, amelyek idő előtti öregedéshez és betegségekhez vezethetnek.

Ez a vitamin támogatja az immunitást, csökkenti a gyulladást, elősegíti az erek tágítását a véráramlás javítása érdekében, és kapcsolódik a neurodegeneratív állapotok, köztük az Alzheimer-kór elleni védelemhez.

Egyszóval nem csak kívülről látszik a hatása, egészségünket is támogatja. A mandula antioxidáns-tartalmának nagy része a barna maghéjban koncentrálódik. Ezek az antioxidánsok fontos szerepet játszanak a krónikus betegségek elleni védekezésben. A mandula gyakori fogyasztása csökkenti a különböző betegségek kockázatát, beleértve az elhízást, a magas vérnyomást, a cukorbetegséget és a metabolikus szindrómát. 

Tápanyagokban gazdag

De nem az E-vitamin-tartalma az egyetlen előnye ennek a kis magnak. A mandula egészségvédő előnyeiről szóló 2020-as áttekintés szerint a mandulamag zsírban, szénhidrátban, fehérjében, vitaminokban, ásványi anyagokban és bioaktív vegyületekben gazdag. Kitűnő magnéziumforrás, ami szerepet játszik az ideg- és izomműködésben, egyenletesen tartja a szívverést, segíti a csontok erősségét és támogatja az egészséges immunrendszert is. Emellett B-vitaminokat, vasat, kalciumot és káliumot is találunk benne.

A mandula ráadásul védi a szívet

Az előbbi áttekintésben említett zsírokról már egy 2018-as, diófélékről végzett kutatásban megállapították, hogy fenntartják vagy növelik a „jó” szívvédő HDL-koleszterin szintjét, miközben csökkentik a „rossz” LDL-szintet. Emellett a mandula és más diófélék segítenek csökkenteni a vérnyomást, és javítják az érrendszeri működést, vagyis segítik az erek ellazulását és mérsékelik az artériák merevségét.

Egy kis tál mandula naponta még az alakunknak is jót tesz
Fotó: Arx0nt / Getty Images Hungary

Segít a súlyszabályozásban

Egy vizsgálat során, ahol a résztvevők koleszterincsökkentő étrendet folytattak, ami mandulát vagy egyéb diófélét tartalmazott, azt találták, hogy a mandulafogyasztók has- és lábzsírja is csökkent a koleszterinszint mellett. 2015-ös tanulmánya szerint a diófélék, köztük a mandula fogyasztása csökkenti a testtömegindexet (vagyis a BMI-t), illetve a derékméretet.

Amellett, hogy a résztvevők jóllaktak, a tanulmány megállapította, hogy a mandulában található egészséges zsír, növényi fehérje és rost kombinációja fokozza a teltségérzetet, és késlelteti az éhségérzet visszatérését.

A mandulából valójában körülbelül 20 százalékkal kevesebb kalóriát viszünk be, mint a címkén szerepel. Ennek az az oka, hogy a kalóriák egy része nem szívódik fel az emésztőrendszerből a véráramba.

Támogatja a bélflóránk egészségét

Mind a nyers, mind a pörkölt manduláról kimutatták, hogy prebiotikumként működnek, vagyis táplálékul szolgálnak a bélben lévő jótékony baktériumok számára, amelyek az immunitáshoz, gyulladásgátlókhoz és mentális egészséghez kapcsolódnak. Egy tanulmányban a részt vevő egyetemisták véletlenszerűen mandulát vagy grahamkekszet nassoltak. Nyolc hét elteltével a kutatók megfigyelték, hogy a mandulaevők fontos változásokat tapasztaltak a bélmikrobiom összetételében, beleértve a kórokozó (betegséget okozó) baktériumok számának csökkenését és a baktériumok sokféleségének növekedését. Ennek olyan pozitív hatásai lehetnek, mint a súlycsökkentés, javuló inzulinfunkció, a koleszterinszint-szabályozás és a gyulladások csökkenése. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Jakab Viktória
Jakab Viktória
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.