A magyar szülők harmada éhezik: sokkoló adatok

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az Egyensúly Intézet szegénységkutatása szerint a magyar szülők harmada nem evett eleget az elmúlt két évben azért, hogy etetni tudja a gyermekét: összesen 2,5-3 millió ember mondható szegénynek hazánkban.

Egy százezer forintos váratlan kiadás is felborítaná a legtöbb magyar háztartás költségvetését, komoly finanszírozási gondokat okozva. Ahogyan arról a 24.hu beszámolt, májusi adatok alapján jelenleg a szegénységkutatás válaszadóinak 43 százaléka havonta nettó 250 ezer forint alatti jövedelemből gazdálkodik.

Márpedig a szűkös megélhetéshez 250 ezres jövedelemre van szükség személyenként a válaszadók szerint: 

az átlagos megélhetéshez fejenként havi 400 ezres bevételt tartanak szükségesnek, a gondtalan élethez ugyanakkor továbbra is nettó havi 600 ezer forintos összeget gondolnak reálisnak.

A szülőknek kifejezetten nehéz a helyzete a magyarok közt is
Fotó: moodboard / Getty Images Hungary

Ehhez képest a válaszadók közel harmada (31 százalék) nettó 250 ezer feletti, de nettó 400 ezer forint alatti összeget visz haza. Ha ehhez hozzáadjuk a 250 ezer alatt keresőket – 43 százalék –, valamint azt a 2 százalékot, akinek semmiféle jövedelme sincs, láthatjuk, hogy a kutatásban választ adók több mint háromnegyede, pontosan 76 százaléka kevesebbet keres, mint amennyi az átlagos megélhetéshez kellene véleménye szerint.

A magyar szülők különösen nehéz helyzetben vannak

Minden harmadik magyar kért már anyagi segítséget családtagjaitól vagy a barátaitól, és

Idézőjel ikon

a szülők harmada nem evett eleget az elmúlt két évben azért, hogy etetni tudja a gyermekét.

A magyarok 31 százaléka érez bizonytalanságot, amikor az anyagi helyzetére gondol, minden harmadik lakos költségvetését felborítaná egy váratlan kiadás, a háztartások 64 százaléka csak erőfeszítések árán tudja a mindennapi kiadásokra előteremteni a pénzt.

39 százaléknak problémás lenne hirtelen 100 ezer forintot előteremteni, ha váratlan kiadása lenne, de azért meg tudná ezt oldani, 32 százalék viszont már nem lenne erre képes. Mindössze 26 százalék tudná egész biztosan finanszírozni az ilyen költségeket.

Megtakarítása sincs mindenkinek: a megkérdezettek 30 százaléka tud kisebb, 2 százaléka pedig nagyobb összeget félretenni. A magyarok közel fele (46 százalék) épphogy ki tud jönni a jövedelméből, miközben ötödük már erre sem képes, vagy egyre nehezebb anyagi helyzetben érzi magát.

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.