Így jutnak most magasabb nyugdíjhoz az élelmes magyarok

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A magyar nyugdíjak értékének megőrzését segítik a nyugdíjbiztosítási szerződések, amelyeknek számos előnyük van. Ezt felismerve egyre növekszik azok száma, akik ebben a formában takarékoskodnak.

Magyarországon évről évre növekszik a nyugdíjbiztosítási szerződések száma, augusztusban valószínűleg túllépjük a félmilliót – szúrta ki az InfostartMagyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) most megjelent évkönyvére alapozva. Ezt a megtakarítási formát leginkább az teszi vonzóvá, hogy az állam évente a befizetések 20 százalékát (maximum 130 ezer forintot) adójóváírás formájában visszatéríti, a biztosítási időszak alatt pedig a befizetett pénz hozamot termel, növelve a megtakarítás értékét.

Biztosításnak köszönhetően emelkednek a magyar nyugdíjak

Az Magyar Nemzeti Bank statisztikái az idei első negyedév végén már több mint 497 ezer nyugdíjbiztosítási szerződést tartottak nyilván, és a növekedésből adódóan 
tavaly 
24,8 százalékos díjbevétel-emelkedést könyvelhettek el az egy évvel korábbihoz képest.

Az előző évhez képest 10%-kal nőtt a nyugdíjbiztosítási szerződések száma
Fotó: Andrzej Rostek / Getty Images Hungary

A nyugdíjbiztosításnak az adójóváírás mellett is számos előnye van: rugalmas feltételeket kínál, például lehetőséget ad a befizetések ideiglenes felfüggesztésére, a díjfizetés módosítására vagy a futamidő meghosszabbítására. Ha pedig a biztosított meghal, a szerződés kedvezményezettjei megkapják a biztosítás összegét, amely lehetővé teszi a család anyagi biztonságának fenntartását, illetve örökösödési adó alóli mentességét.

Egyes nyugdíjbiztosítási termékeknél lehetőség van arra is, hogy a befizetett összegek évente az infláció mértékével növekedjenek, így megőrizve a megtakarítás értékét. Ennek köszönhetően az egy főre jutó megtakarítási összegek már valós segítséget nyújthatnak a nyugdíjas évekre.

Magyarországon jellemzően azok az ügyfelek választják a nyugdíjbiztosítást, akik pénzügyileg tudatosak, stabil jövedelemmel rendelkeznek, és már gondolnak a nyugdíjas éveik anyagi biztonságára. A befizetések folyamatosak, alacsony a lemorzsolódás, és a szerződések száma dinamikusan növekszik: az életbiztosítások körében továbbra is kulcsterméknek számítanak a nyugdíjbiztosítások a mintegy 10 százalékos tavalyi szerződésszám-növekedéssel – derül ki a Mabisz most megjelent évkönyvéből.

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.