Ha téged is ez az érzés gyötör, rövidebb lesz az életed

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A mai rohanó, digitálisan vezérelt világban minden eddiginél könnyebb szem elől téveszteni az emberi kötelékek fontosságát. Pedig a családi vagy baráti kapcsolataink többet számítanak, mint gondolnánk. Egy új tanulmány szerint szoros kapcsolat van a társadalmi elszigeteltség és a megnövekedett halálozási arány között.

A magány és az elszigeteltség komoly veszélyt jelent egészségünkre és jóllétünkre egyaránt – igaz ez kortól és nemtől függetlenül mindenkire. A kutatók felismerése a magány miatti halálozási kockázatot a napi 15 szál cigaretta elszívásához hasonlította. Meglepő módon ez a fenyegetettség még az elhízással és a mozgásszegény életmóddal kapcsolatos veszélyeket is felülmúlja.

Társadalmi elszigeteltség és magány – nem ugyanaz

Az elszigeteltség és a magány ugyanannak az éremnek a két oldala, de jelentősen eltérnek egymástól. Társadalmi elszigeteltség alatt azt értjük, amikor hiányoznak az életünkből a tényleges, kézzelfogható társadalmi interakciók. Vagyis nincsenek körülöttünk emberek, akikkel kapcsolatba léphetnénk.

Magányosnak lenni egyúttal azt is jelenti, hogy nagyobb eséllyel hamarabb hal meg valaki
Fotó: Thanasis Zovoilis / Getty Images Hungary

Ezzel szemben a magány inkább az érzésekről és az észlelésekről szól. Lehet, hogy emberek vesznek körül bennünket, de ha a kapcsolatok tesznek boldoggá, és nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket, akkor magányosak vagyunk. Vagyis ebben az esetben nemcsak az számít, hogy hány emberrel lépünk kapcsolatba, hanem nagyon fontos a kapcsolatok minősége is.

A magányon túl: láthatatlan egészségügyi kockázatok

A témában készült legfrissebb tanulmány szerint azok, akik társadalmi elszigeteltséget élnek át, megdöbbentően magas, több mint 30 százalékkal nagyobb az esélyük a korai elhalálozásra. A magány érzésével küzdők esetében a kockázat nem ennyire magas, de szintén jelentős, hiszen az ő esetükben 14 százalékkal nő a halálozási esély.

A magányosan élők nagyobb eséllyel lehetnek szívbetegek
Fotó: boonchai wedmakawand / Getty Images Hungary

De ez még nem minden. Amellett, hogy általánosságban nagyobb eséllyel halnak meg és rövidebb ideig élnek a magányos és elszigetelt emberek, nagyobb valószínűséggel vet véget az életüknek valamilyen betegség, például szív- vagy daganatos betegség.

Egy szociálisan elszigetelt embernek 34 százalékkal nagyobb eséllyel lesz szívbetegsége, és 24 százalékkal nő annak a veszélye, hogy rákkal fogják diagnosztizálni. Még a magány érzése is 9 százalékkal növelheti annak rizikóját, hogy valaki rákos betegségben fog elhunyni.

Mind az elszigeteltség, mind pedig a magány különösen veszélyes azokra nézve, akik valamilyen krónikus betegségekkel küzdenek.

A tanulmány szerint a társadalmi elszigeteltség a szívbetegek elhalálozását 28 százalékkal, illetve a mellrákban szenvedőkét 51 százalékkal megnöveli.

Ennek ismerete alátámasztja azt is, hogy a krónikus betegségek elleni küzdelemben nagyon fontos szerepe jut az orvosok gyógyításán túl az érzelmi támogatásnak is.

Mit tehetünk a magány ellen?

A magány leküzdéséért azzal tehetjük a legtöbbet, ha keressük másokkal a kapcsolatot
Fotó: Hinterhaus Productions / Getty Images Hungary

A tanulmány készítői egyszerű, de hatásos tanácsként azt javasolták, hogy a magány és a társadalmi elszigeteltség elkerülése érdekében teremtsünk kapcsolatot más emberekkel. Fogadjuk a barátok hívásait, szervezzünk közös baráti és családi étkezéseket, beszélgetés közben valóban egymásra figyeljünk, valamint, ha módunkban áll, segítsünk másoknak. 

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.