Ha ezt csinálod a macskával, gyorsabban gyógyulsz meg a betegségből

Olvasási idő kb. 3 perc

Egyáltalán nem véletlen, ha úgy érezzünk, nincs annál megnyugtatóbb, mint egy puha, bújós macskát simogatni, és hallgatni a dorombolását. A macskáknak ezt a különös reakcióját a tudósok is tanulmányozták, és felfedeztek néhány érdekességet azzal kapcsolatban, hogy a dorombolásnak bizony számos pozitív hatása van az emberi szervezetre.

Régóta ismert, hogy a házi kedvencek jót tesznek az egészségünknek. Leggyakrabban két pozitív előny kerül szóba velük kapcsolatban: az egyik a stresszoldás, a másik pedig az egészséges életmódra való ösztönzés. Ám ami a macskákat illeti, a tudományos bizonyítékok arra utalnak, hogy dorombolásuk kifejezetten előnyös lehet gazdájuk számára.

A macskadorombolásnak gyógyító ereje van

Nemcsak legenda, hanem a tudósok be is bizonyították, hogy a betegséggel vagy fájdalommal küzdő macskatulajdonosok egy idő után sokkal jobban érzik magukat, sőt néha meg is gyógyulnak, ha a macskájuk dorombolását hallgatják. De hogyan is működik ez pontosan? 

A doromboló macska felgyorsíthatja a betegség gyógyulását
Fotó: Maryna Terletska / Getty Images Hungary

Egy macska dorombolási frekvenciája pontosan 26 Hertz (Hz). Ez a frekvencia megfelel annak a frekvenciának, amelyet az orvosok a vibrációs terápiákban használnak a szövetek regenerációjának elősegítésére. A vibrációs terápia alacsony frekvenciájú rezgéseivel ugyanazt a hatást érik el, mint a nagy intenzitású erősítő edzésekkel: a csontok és az izmok megerősödnek, és pluszizomzatot adnak a testnek. 

A vibrációs terápiához hasonló módon segít a gyógyulásban a macska dorombolása is, ami nemcsak a csontok gyógyulására van jó hatással, hanem számos egyéb egészségügyi problémát is megold.

A testre és a lélekre is egyaránt jó hatással van

Nézzük, hogy milyen mentális és fizikai előnyökkel járhat az ember és a macska kölcsönös szeretete.

Tanulmányok bizonyítják, hogy azok az emberek, akiknek macskájuk van, kisebb valószínűséggel halnak meg szívrohamban.

Talán ez annak is köszönhető, hogy egy doromboló macska simogatása nemcsak megnyugtató, hanem a stresszt és a vérnyomást is csökkenti.

A macskadorombolás képes úrrá lenni a felső légúti megbetegedés és a szívelégtelenség okozta légzési nehézségeken a macskáknál és embereknél egyaránt. 

A doromboló rezgések segítik a fertőzések, a duzzanatok és a csontok gyógyulását, hozzájárulnak az izomnövekedéshez, továbbá fájdalomcsillapító hatásuk is van, illetve helyreállítják az inak és az ízületek mozgékonyságát. 

A macska dorombolása csökkenti a migrénes fejfájást, és endorfint szabadít fel az agyban. Ez a hormon felelős egyebek között a boldogságérzetünkért.

Miért dorombolnak a macskák?

Ha tudjuk, hogy a dorombolás milyen hatással lehet az emberi egészségre, jó tudni azt is, hogy miért dorombol a macskánk. A dorombolás egy egyedülálló kommunikációs forma a macskák számára, melynek számos oka van. Sokan úgy gondolják, hogy a macskák azért dorombolnak, hogy kimutassák boldogságukat. Azonban ez a fajta megnyilvánulás akkor is megfigyelhető, amikor a macskák megijednek, súlyosan megsérülnek, szülnek vagy agonizálnak.

erkélyen eteti a macskáját egy nő
Az éhes macska dorombolásával manipulálja a gazdáját, hogy elérje a célját
Fotó: Kathrin Ziegler / Getty Images Hungary

Elizabeth von Muggenthaler, az amerikai Fauna Kommunikációs Kutatóintézet munkatársa behatóan foglalkozott azzal, hogy a macskák miért dorombolnak olyankor is, ha az életük forog kockán.

A szakember arra a megállapításra jutott, hogy a macska membránjának rezgése, amely a gégével együtt dorombolást okoz, a túlélést is szolgálhatja.

A dorombolás igen sok energiát igényel, és egy sérült vagy beteg állat nem használná fel az utolsó erejét is olyasmire, ami nem segítené az életben maradását.

Muggenhaler azt tanácsolja a macskatulajdonosoknak, hogy igyekezzenek a lehető legjobban serkenteni a dorombolást, ha házi kedvenceik megbetegszenek. Ugyanis a dorombolás nemcsak az ember egészségére van jó hatással, hanem a macskák számára is egy gyógyító mechanizmus, így segíthet nekik a gyorsabb felépülésben, és talán még az életüket is megmentheti.

A macskák továbbá önmaguk megnyugtatása érdekében is dorombolnak. De ez a fajta megnyilvánulás egy kommunikációs eszköz is az édesanya és a kicsinye között. Miután a cicák vakon, siketen és tehetetlenül születnek, az anyamacska dorombolva vigasztalja őket, majd a kiscicák néhány napos koruk után szintén dorombolni kezdenek, hogy anyjuk tudtára hozzák, elégedettek a gondoskodással. 

A macskák dorombolnak akkor is, ha éhesek. A kutatók azt is megfigyelték, hogy az éhséget jelző dorombolás különbözik a normál dorombolástól. Az éhségből fakadó jelzést általában manipulációs céllal más hangokkal is kombinálják a macskák, hogy a gazdájukból kiváltsák a kívánt reakciót.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.