Egy macska nyávogásának hangereje nem csak személyiség kérdése. A legújabb kutatások szerint a genetika is komoly szerepet játszhat abban, hogy cicánk hangos vagy inkább csendes.
A cica számára nem elég, ha néha kap egy simogatást, hanem komoly erőfeszítéséket is tesz azért, hogy kommunikáljon velünk.
De miért van az, hogy egyes cicák éjjel-nappal nyávognak, míg mások csak néha hallatják hangjukat?
A legegyszerűbb magyarázat a kommunikációs igény, de a kutatások most génspecifikus tényezőkre világítanak rá.
Ezek a macskák hangosabbak
Számos kutatás kimutatta, hogy különösen az androgen receptor (AR) génváltozatai befolyásolhatják a cicák hangosságát és szociális viselkedését. A rövidebb, aktívabb AR variánsokat hordozó cicák vidámabbak, hangosabbak, és sokkal gyakrabban keresik a gazda figyelmét, míg a hosszabb, kevésbé aktív variánsokkal rendelkező cicák visszafogottabbak. Ez az összefüggés különösen nőstényeknél érdekes, ahol a génváltozat más viselkedési mintákat eredményez, mint a hímeknél.
A kutatók kérdőíves vizsgálatokat végeztek, illetve DNS-mintákat gyűjtöttek macskáktól szerte egész Japánból. Az eredmények szerint a rövidebb AR génváltozatú macskák gyakrabban, hangosabban nyávognak, és aktívabban igyekeznek felkelteni a gazdájuk figyelmét. Nőstények esetében ez a viselkedés az idegenekkel szembeni agresszióban is megmutatkozott.
Ez a genetikai magyarázat felforgatja a macskatartás klasszikus nézeteit: míg eddig a szocializációt, nevelést tartottuk fő hajtóerőnek, most már világos, hogy genetikai tényezők is meghatározóak. Fontos azonban hangsúlyozni: a genetika nem határozza meg teljes mértékben a cicák személyiségét, hanem csak segít megérteni, a macskánk viselkedése miért olyan, amilyen.
Ha kíváncsi vagy a városra, ahol évekig egy macska volt a polgármester, figyelmedbe ajánljuk ezt a cikkünket is.
