Fontos leveled érkezik péntekig a bankodtól: sok pénz múlhat rajta

Olvasási idő kb. 2 perc

Ugyanolyan számlahasználati szokások mellett a banki számlacsomagok díjai között akár havi több ezer forint különbség is lehet. Ezért fontos az a levél, amelyet január végéig kell megküldenie a számlavezető banknak, hogy látni lehessen, hol mennyit kérnek el a szolgáltatásokért.

Január végéig minden lakossági ügyfélnek meg kell kapnia számlavezető bankjától a díjkimutatást tavalyi bankszámla- és kártyaköltségeiről. Ezek áttekintésével eldönthető, hogy érdemes-e számlacsomagot vagy akár bankot is váltani – hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) most indult fogyasztóvédelmi kampánya.

Január 31-ig levél jön a számlavezető banktól

A levél postán vagy elektronikusan érkezik, mindenkinek a bankjával egyeztetett kapcsolattartási forma szerint. Az egységes formátumú díjkimutatás egyszerűen mutatja be a bankszámlához kapcsolódó díjakat és külön-külön sorokban összegzi

  • a számlavezetés,
  • a különböző fizetések (például utalások, beszedések),
  • a bankkártya,
  • a készpénzfelvétel,
  • az esetleges folyószámlahitel

és egyéb szolgáltatások összesített terheit is. Felsorolja, hogy az ügyfél hány tranzakciót végzett, mennyi volt ezek egységnyi és összesített díja, és ha voltak ingyenes tranzakcióik (például a havi kétszeri díjmentes készpénzfelvételi lehetőség), akkor hány műveletért kellett ténylegesen fizetni. Jelzi, hogy mennyi kamatbevételt ért el az ügyfél, illetve mekkora összegre rúgott folyószámlahitelének kamatköltsége.

A levél mellett a Nemzeti Bank ajánlására is érdemes odafigyelni, hogy minél kedvezőbb árú konstrukciót válasszon az ügyfél
Fotó: Wikimedia Commons

A díjkimutatás és az MNB Bankszámlaválasztó programja révén az ügyfelek összehasonlíthatják bankszámlájuk terheit más számlacsomagok ajánlataival. A kalkulátorban egyedileg megadhatók a jellemző fizetési szokások, és ezek segítségével kiszámíthatók az adott bankszámlák várható havi és éves összes terhei is. Évente vagy új élethelyzetbe kerüléskor (például munkahelyváltás, GYES) mindenképp ajánlott felülvizsgálni a bankszámlát, illetve a költési szokásokat. Ez alapján dönthető el, hogy érdemes-e a bankon belül új számlacsomagot igényelni, vagy – az akár 13 munkanap alatt végrehajtható egyszerűsített bankváltással – új hitelintézettel szerződni.

Az MNB „Mennyi az annyi? – Spóroljon a bankszámláján!” című kampánya keretében bemutatja, hogy körültekintő számlaválasztással, a nem használt szolgáltatások megszüntetésével és digitális bankolással jelentős éves költség takarítható meg. Érdemes továbbá megismerni az új szolgáltatásokat is: a jogszabály szerint ingyenes qvik fizetési megoldások segítségével szintén jelentős számlaköltség takarítható meg.

Egy átlagos dolgozó középkorú, havi 400 ezer forint banki számlára érkező jövedelemmel és 500 ezer forint megtakarítással rendelkező, a készpénzhasználatot előnyben részesítő banki ügyfél éves számlakiadásai egy számára rossz számla választásával akár hússzor akkorák lehetnek, mint egy ugyanilyen ügyfélprofilú, de digitálisan bankoló, és a legkedvezőbb bankszámlát választó társáé.

Ugyanolyan számlahasználati szokások mellett a legolcsóbb és legdrágább, kifejezetten készpénzhasználatos bankszámlaajánlat közt több mint négyszeres, a digitális bankolóknak szóló ajánlatoknál pedig csaknem tizenhatszoros különbség is lehet a jelenleg elérhető banki számlacsomag-ajánlatok szerint. A diákok vagy pályakezdők számára ajánlott számláknál is bő hétszeres eltérés figyelhető meg a legolcsóbb és legköltségesebb konstrukciók között.

 

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.