17 évesen gyújtottam rá először azzal az optimizmussal, hogy én leszek az a kivétel, aki nem szokik rá, és amikor akarom, azonnal le tudom tenni. Végül így történt, csak épp kellett hozzá 14 év és egy terhesség. Akkor megfogadtam, soha többet, egy szálat sem. Nem jött össze.
Azt mondják, a nikotin kisördög sohasem alszik. 11 éven keresztül csak mosolyogtam ezen a mondaton, mert amikor megtudtam, hogy várandós vagyok, egyik pillanatról a másikra letettem a cigit, és pofátlanul büszke voltam magamra, amiért nem voltak még csak elvonási tüneteim se (gondoltam ezt akkor). Felelőtlen módon ezt még hangoztattam is, úgyhogy nem lehettem túl népszerű a dohányos barátaim körében.
Hogy lehetett ezt elszívni?
Pár hónap múlva már nem is értettem, hogy vehettem a számba egyetlen bűzrudacskát is, még a szagától is rosszul voltam. Kezdtem furcsán nézni azokra az emberekre, akik szívták az utcán, a megállókban, sőt még az otthonukban is – enyhe undorral gondoltam vissza azokra a fél évvel korábbi időkre, amikor én szintén ezt tettem. Felszabadító érzés volt, hogy elmaradtak a reggeli köhögések, hogy várakozás közben már eszembe se jutott, hogy rágyújtsak, és nem is értettem magam, hogyan ragaszkodhattam a cigarettához annyira, hogy 14 évig eszembe se jutott letenni.
Le lehet végleg szokni a dohányzásról?
Persze, mindenki mondta, hogy majd ha a gyerek már nem szopizik, újra kívánni fogom. Nem így lett. Aztán jött a „majd ha a gyerek oviba megy te meg dohányzó kollégákkal találkozol”; „majd ha elmégy bulizni”; „majd ha a második gyerek is nagyobb lesz”. Szerencsére egyik jóslat sem vált be. Aztán 11 év után történt valami, ami alaposan megborított, és egy rossz hangulatban induló, de annál jobbra sikeredő baráti összejövetelen kértem egy slukkot. Másnap reggel már a trafikban találtam magam, és vettem egy doboz cigit. A nikotin kisördög tényleg nem alszik.
Hiába szégyelltem magam, minden kezdődött elölről: a reggeli cigi-kávé kombó, a várakozós cigi, az étkezések utáni, a házibulis 1 doboz/este, az átugrom a szomszédhoz egy cigire történet.
Utáltam, amikor a gyerekeim megöleltek, és panaszkodtak, hogy eltűnt a jó „anyaillat”. Még akkor sem akartam letenni, hanem váltottam az egyik népszerű dohányhevítő készülékre. Ott már nem volt panasz az cigiszagra; anya hol áfonyafelhőben, hol karamellagőzben illatozott.
Három nap után feladtam
Így ment ez egészen 2022 májusáig, amikor megelégeltem, hogy mennyi pénz megy el cigarettára a családi kasszából. Azzal biztattak, hogy igazából csak az első 5 nap a rossz, utána simán menni fog. Három napig bírtam. Ingerült, ideges voltam, folyamatosan éhes és szomjas, és már másnap megérkezett a durva fejfájás és a hányinger, ami egyszerűen nem akart múlni.
Akkor esett le, hogy amit anno terhességi tüneteknek hittem, valójában elvonási tünetek voltak.
Mivel azonban várandós voltam, még örültem is a kellemetlenségeknek, hiszen összekötöttem a kisbabám fejlődésével. Mekkora szerencse, hogy így hagytam akkor átverni magam!
Az utolsó csepp a pohárban
Szóval májusban még nem ment a leszokás. Aztán újra emelkedtek a cigiárak, és ezzel egy időben az is kiderült, hogy a fiamnak logopédusra lesz szüksége. Itt már nem volt kecmec: egyértelmű volt, hogy összébb kell húzni a nadrágszíjat, és nem a gyümölcsadagból fogunk lefaragni, nem is valamelyik sporttevékenységünkről fogunk lemondani, hanem én szépen leteszem a cigarettát. Ezúttal tényleg. Nem volt könnyű, de a megfelelő motiváció segítségével sikerült.
Ez segített a leszokásban
Először is letöltöttem egy leszokást segítő applikációt, ami a hasznos tippeken túl azt is mutatta, mennyi ideje nem gyújtottam rá, és ez alatt az idő alatt, hány plusznapot nyertem az életemből, illetve hány forintot takarítottam meg. Közben folyamatosan néztem a neten, mikor milyen elvonási tünetekre számíthatok. Valóban az első 5 nap volt a legnehezebb, de az elhatározás és a családom támogatása sokat segített. Mindennap elmondták, mennyire büszkék rám.
Könnyebb volt így elviselni a fejfájást, a hányingert, és kevésbé voltam ingerült.
Az első 5 nap után a durva tünetek ugyan valóban mérséklődtek, de egyáltalán nem úsztam meg ennyivel. Borzalmas volt, amikor olyan helyzetben találtam magam, amikor normál esetben azonnal rágyújtottam volna. Ilyenkor egyszerre lettem ideges, farkaséhes és szomjas. Úgy tűnt, akármennyi répát vagy uborkát rágcsálok – amit javasolnak a leszokni vágyóknak –, nem csillapodik az éhség, úgyhogy szépen lassan terítékre került más finomság is.
Lajhárüzemmód
A másik hosszan elhúzódó elvonási tünet a koncentrációs képességek lenullázódása volt: az volt a szerencsém, hogy akkoriban félállásban dolgoztam, ezért meg tudtam tenni azt, hogy egész nap molyolok a napi pár óra alatt elvégezhető feladatokon. Iszonyú frusztráló volt, és hetekig eltartott. Aztán jött az alvászavar, ami szintén a nikotinmegvonással járó kellemetlenség. Talán 1 hónap után éreztem először, hogy frissebben vágok neki a munkámnak, észben tudom tartani a család körüli teendőket, és már nem zavar, ha rágyújtanak mellettem. Mégsem kérdés, hogy megérte leszokni. Az anyagiak kérdése adta ugyan a legfőbb motivációt, a nincs más opció tudatot, de a legfontosabb, hogy ezzel is nőtt az esélye annak, hogy minél tovább a családommal élhessek.
Amikor ezt a cikket írom épp 168 napja, 21 órája és 7 perce nem gyújtottam rá.
Ez idő alatt 6 kilóval (amit most igyekszek lefaragni) és 24 napnyi visszanyert élettel gyarapodtam. Nemrég azt álmodtam, hogy rágyújtok, de nem esett jól, ezért rögtön elnyomtam. Igazából örülök annak, hogy a második leszokásom kész tortúrával ért fel, mert eszembe nem jutna még egyszer kitenni ennek magam.
