Ki nem találnád, mik voltak a legnépszerűbb karácsonyi ajándékok az elmúlt években

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy évenkénti népszerűségi lista szerint 1987-ben lehetett a legolcsóbban megúszni az ajándékvásárlást, a legtöbbe viszont az elmúlt évek kerültek. És bár az amerikaiak kívánságlistáján idén előretörtek az egyszerűbb megoldások, vagyis a pénz és az utalványok, azért az élmény ajándékozása töretlen népszerűségnek örvend az egész világon. Ajándéktippjeink is ezt tükrözik.

Nálunk a hetvenes években tulajdonképpen reklámfogásként indult, hogy a legszebb ajándék a könyv, de 1976-ra már érezhetővé vált a könyvesboltok forgalmán, hogy az ajándékvásárlók is így gondolják. Ennek az évnek az egyik slágere például az Ablak-Zsiráf volt, tudjuk meg a Hajdú-Bihari Naplóból. De persze mindig is fontos szempont volt a praktikum is: ki gondolná, hogy már 1969-től jelen vannak az ajándékutalványok az életünkben.

Némi áttekintés után 5 ajándéktippet adunk annak szellemében, hogy a praktikum mellett vannak egyéb fontos szempontok is.

Kis ajándéktörténelem: ezek voltak nálunk népszerűek annak idején

A Népszabadság 1975-ben harmincegy éves visszatekintésben veszi sorra a népszerű ajándékokat, a háború után például nem meglepő módon a ruhaneműk voltak a legkelendőbbek, külön kiemeli az írás 1946-ban a 43 forintos inget, és hozzáteszi, hogy azért is a ruhákat vették inkább az emberek, mert a játékokat 100-200 százalékos haszonkulccsal próbálták a kereskedők értékesíteni.

Míg 1946-ban a babafej volt a sláger, 1955-ben már a fémből készült búgócsiga, de sokan keresték a lemezjátszókat és a magnetofonkészülékeket. 1957-ben sokan vásároltak az 1400 forintos vietnámi antik ezüstgarnitúrából, 1959-ben már rengeteg társasjátékot adtak el a boltokban, a 60-as években jött a mosógép, a fridzsider és a televízió nagy korszaka, 1961-ben brutális mennyiségű kávéfőző is a háztartásokba került. 1963-tól érzékelhető, hogy a karácsonyt már nem feltétlenül otthon töltik az emberek, vagyis talán megjelent az élmény mint ajándék.

Az évek során sokat változtak az ajándékozási trendek

1965-ben verhetetlen volt a színes nejloning, 1969-ben pedig már az ajándékutalványokat dicsérik a vevők, nagyon praktikusnak gondolva ezt a módját az örömszerzésnek. A 70-es évek elején nagyot mennek a keleti szőnyegek és a nyugati kozmetikai cikkek, utóbbiak sikere a Népszabadság-cikk szerzőjének azért is fáj, mert a magyar termékek is vannak olyan jó minőségűek.

Üde színfolt a palettán: 1971-ben egy papírboltban egy 125 forintos aktnaptár volt a legnépszerűbb ezüstvasárnap táján, számolt be az Észak-Magyarország tudósítója. Tegyük hozzá, hogy neves festőművészek aktképei örvendeztették meg a naptárok potenciális tulajdonosait. 

Ajándékok, melyek az egész világot meghódították

Ha egy kicsit tágabb kontextusban, világviszonylatban nézzük az ajándéktrendeket, akkor a jojó és a legó után az 50-es évektől a Barbie és Sindy babák hódítottak, a 60-as években megjelentek a játék konyhák, a 70-es évektől pedig a Star Wars-filmekkel kapcsolatos kincsek. A 80-as években aztán felkerültünk a világtérképre, hiszen a Rubik-kocka nem csak nálunk aratott óriási sikert. A 90-es évektől viszont már mindent letarolnak az elektronikus kütyük, játékok, egy-két kivétellel (Furby, Tini Nindzsák), miközben azért a klasszikusok is népszerűek maradnak (Hungry Hippos).

Egy nemrégiben készített amerikai közvélemény-kutatásban toronymagasan a pénz és az utalványok nyertek, amikor meg kellett jelölniük az alanyoknak, hogy milyen karácsonyi ajándékra vágynak leginkább.

5 ajándéktipp az élményszerzés jegyében

Mi most ennél sokkal fantáziadúsabb és tartalmasabb ajándéktippeket adunk:

1. A Broadway Entertainment Group nagy sikerű produkciója, Antoine de Saint-Exupéry azonos című regénye alapján készült A kis herceg Budapesten is megtekinthető az Erkel Színházban, miután Párizsban és Sydney-ben is telt házzal játszották, a Brodwayn pedig egy teljes szezonban műsoron volt. Érdemes megvenni most a jegyeket, mert összesen hét előadás lesz az Erkelben 2024. február 14. és 18. között. A kortárs tánc és újcirkusz elemeit vegyítő műsorban egy francia nyelvű narrátor és magyar nyelvű feliratok segítségével követhetjük a táncos és akrobatikus elemekkel bemutatott történetet, az 5 évnél fiatalabbak a felnőtt kísérőik öléből ingyen tekinthetik meg az előadást.

Jegyek erre a linkre kattintva vásárolhatók.

A kis herceget ilyen formában még biztosan nem láttad: február 14. és 18. között az Erkel Színházban akrobatikus és táncos elemekkel mesélik el a kedvelt történetet
Fotó: Wendell Teodoro

2. Az Apaépítő – Apa+én programokat lelkes apukák indították el 2018-ban. A hétvégéket és az egynapos programokat alaposan előkészítik, hogy apának és gyermekének csak játszani, nevetni, együtt lenni, közös kalandokat gyűjteni kelljen. Egy-egy hétvégére 15-20 apuka és ugyanannyi gyermek gyűlik össze, a programokat képzett trénerek, pedagógusok vezetik. Lesz például Mágusfesztivál és Varázsló Gála, de lézercsatázni és via ferratázni is lehet. Sőt, ha nem tudsz dönteni, ajándékutalvánnyal is áthidalható a dilemma.

Bővebben ide kattintvatalálhatsz információt.

3. A budapesti állatkert hagyományteremtő módon, több mint 20 évvel ezelőtt indította be örökbefogadási programját. Természetesen az állatkák több okból nem vihetők haza… De a hivatalos ügyintézés gyors lebonyolítása után olyan különleges esemény részesei is lehetnek az örökbefogadók, mint az Állatkerti Nevelőszülők Találkozója, ahol az örökbe fogadott állat gondozójával beszélgethetnek a kedvencük hogylétéről, mindennapjairól. Erre az eseményre díjmentes a belépés.

További információkat itt találhatsz.

4. A Budapest Park 2024. május 23-án újból műsorra tűzi a koncert és a színház fúziójából létrejött, nagy sikerű műsort, a Csinibaba Táncdalfesztivált. A korábbi résztvevők mellett, még több katonás színésszel, új énekesekkel, illetve extra dalokkal készülnek. Ha lemaradsz erről az eseményről, a helyszín számtalan egyéb színvonalas koncerttel vár, még ajándékutalványt is vehetsz.

Ezen a linken böngészhetsz a Park programjai között.

5. Ha esetleg otthon maradnál, de közös élményre vágysz, vagy ilyen örömökben részesítenéd szeretteidet, ismerőseidet, akkor a társasjátékok végtelen kínálatában is böngészhetsz, amiben például ide kattintva nyújtanak segítséget gyakorlott felhasználók. Illetve ezen a linken megnézheted a 2023-as év díjazott társasjátékait.

Vannak, akiknek évről évre nehézséget jelent a karácsony megünneplése és az ajándékozás, az alábbi cikkünkben róluk olvashatsz.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hujber Szabolcs
Hujber Szabolcs
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.