Ez a világ legegészségesebb kenyere – te is elkészítheted otthon

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A világ legegészségesebb kenyerének tartott Ezékiel-kenyér receptje több mint 2000 éves, de napjainkban is ugyanolyan kiváló és tápanyagban gazdag finomságnak számít, mint valaha az ókorban. A négyféle gabonát és kétféle hüvelyes termést tartalmazó szuperkenyeret te magad is elkészítheted otthon.

Az Ószövetség szerint a Kr. e. 6. században babiloni fogságba hurcolt Ezékiel próféta 390 napon keresztül élt kizárólag a búzából, árpából, kölesből, tönkölyből, szójababból és lencséből saját maga által készített kenyéren – ugyan ez a történet kissé túlzásnak hat, a bibliai próféta kenyere valóban rendkívül tápláló, és kiváló, egészséges alternatívát nyújt a fehér kenyérrel szemben.

A világ egyik legősibb, legegészségesebb receptje

Az Ezékiel-kenyér a világ első fennmaradt receptje, mely eleget tesz a fehérjekomplettálásnak, vagyis olyan arányban keveri össze az említett gabonákat és hüvelyeseket, hogy az ételben lévő fehérje a lehető legnagyobb mértékben tudjon hasznosulni a szervezetedben. A fehér kenyérrel ellentétben az Ezékiel-kenyér nem tartalmaz cukrot, ugyanakkor a benne található gabonák és hüvelyesek dúskálnak vitaminokban, növényi fehérjékben, rostokban és olyan tápanyagokban, mint a kalcium, a magnézium, a foszfor, a kálium, a vas, a fluor és a cink. Ezek többek között lassítják az öregedési folyamatokat, javítják a teljesítőképességet, erősítik az idegrendszert, és csökkentik a szívbetegség kockázatát.

Teljes kiőrlésű gabonák garmadája található a legegészségesebb kenyérben
Fotó: fcafotodigital / Getty Images Hungary

A kenyér készítéséhez használt hat alapanyagot felhasználás előtt csíráztatják, ami még inkább növeli a kenyér tápanyagtartalmát, és könnyebben emészthetővé is teszi azt. A csíráztatással a kenyér szénhidráttartalma is csökken, ugyanis a mag a csírázáshoz keményítőt használ fel. Az Ezékiel-kenyér egyetlen igazi hátulütője, hogy kevés ideig marad friss, hamar megkeményedik és megszikkad, ezért, ha hosszabb távra tervezed elkészíteni, jobb vékonyra sütnöd, és inkább abonettként, pászkaként fogyasztanod.

Könnyen megsüthető otthon a szuperkenyér

Az Ezékiel-kenyeret egyszerűen elkészítheted házilag: az ehhez szükséges liszt előre összemixelten megvásárolható bármelyik bioboltban, elég ízlés szerint vizet és olívaolajat, illetve egy kis sót adnod hozzá, egy tálban sűrűre, csomómentesre keverned, és tepsiben, szilikon sütőformában, esetleg kontaktgrillben vagy palacsintasütőben megsütnöd. 3 darab kb. 12 centiméter átmérőjű lepénykenyér elkészítéséhez érdemes 7 evőkanál lisztkeverékhez 9 evőkanál vizet, 1 evőkanál olívaolajat és egy-két csipet sót tenni, illetve különböző fűszereket is hozzá lehet keverni a finomabb íz kedvéért.

A bátrabbak saját maguk is kikeverhetik az Ezékiel-lisztet, ehhez érdemes beszerezni 8 csésze teljes kiőrlésű lisztet, 1 csésze lencsét, 4 csésze árpalisztet, 2 csésze szójalisztet, fél csésze köleslisztet és negyed csésze rozslisztet. A lencsét főzd puhára, és hagyd kihűlni, majd törd össze, adj hozzá 5 evőkanál olívaolajat, egy evőkanál mézet és sót, illetve a főzésből megmaradt vizet. Egy nagy tálban keverd össze a liszteket, majd lassan adagolva öntsd hozzá a keveréket a nedves hozzávalókhoz; az összeállt tésztát fordítsd ki és egy enyhén lisztezett felületen nyújtsd simára. Egy enyhén olajozott tálban, a kenyér felső részét is kikenve olajjal keleszd egy órát, majd tedd ismét egy lisztezett felületre, oszd szét négy részre, majd újfent keleszd, ezután egy óráig süsd 190 fokon.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

suetonius
suetonius
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.