Így tudja egy látássérült megállapítani, hogy penészes-e a joghurt

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A villanyóra állásának leolvasása, egy program beállításainak elvégzése vagy egy cukrászda megtalálása egy addig ismeretlen helyen neked talán ujjgyakorlat, de képzeld el, mennyiben más lenne a helyzet, ha látássérült, esetleg nem látó emberként szembesülnél a feladattal!

Ezekben a szituációkban segíti a látássérült embereket egy innovatív szolgáltatás, a Távszem, melynek segítségével az okostelefon kameráján keresztül látnak helyettük.

„Mi, látássérült emberek tudjuk az okostelefont kezelni, de sok olyan információhoz nem jutunk hozzá, ami írásos, például egy konzerv címkéjén található.

A Távszem távoli segítséget nyújt a látássérült emberek részére: a nap 24 órájában elérhető” – mondta el a Díványnak dr. Nagyné Berke Mónika, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) által biztosított szolgáltatás vezetője.

Így működik a szolgáltatás

A 2019 júliusa óta elérhető szolgáltatáshoz a siket embereknek készített Skontakt videójelnyelvi tolmácsszolgáltatás adta a mintát: ezt a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége hozta létre és működteti. Ezt gondolták tovább. A Távszem mutat hasonlóságokat az angol nyelvű Be My Eyes alkalmazással is, de több fontos pontban eltér attól.

Egy látássérült embernek nem olyan egyszerű megtudnia azt, mikor jár le egy étel szavatossága
Fotó: Nancybelle Gonzaga Villarroya / Getty Images Hungary

„Itt nem önkéntesek nyújtanak segítséget, nincs olyan, hogy épp ne lenne senki, aki dolgozik.

Szigorú adatvédelem és titoktartás mellett működünk, ilyen helyzetben ugyanis az is megtörténhet, hogy egy látássérült embernek olyan információkat kell megosztania, mint a bankkártyájának adatai, számlaegyenlege,

amit egy idegennek nem szívesen adna tudtára. Jogi és adatvédelmi képzést kaptak diszpécsereink” – sorolja Mónika mindazt, ami garantálja a folyamatosan elérhető és biztonságos segítségnyújtás feltételeit.

Mindezen túl a Távszem segítségnyújtói számítógépes felületen, nem okostelefonon látják azt, amivel kapcsolatosan segítséget kérnek tőlük, így bele is tudnak nagyítani, hatékonyabban tudnak segíteni.

Erre használják a látássérültek a Távszemet

A Távszemnek jelenleg 1300 regisztrált felhasználója van, havonta 1200-1500 hívást kapnak tőlük, ami időre lefordítva

Idézőjel ikon

havi 60-70 óra segítségnyújtást jelent.

Van, aki egy hónapban csak egy-két alkalommal veszi igénybe a szolgáltatást, de akad olyan is, aki több mint százszor.

Dr. Nagyné Berke Mónika szerint a látássérült emberek kreatívak abban, hogy mire használják ezt a lehetőséget.

„Látást adunk, nem tudást – olyasmit nem tud az operátor megmondani, hogy felvenné-e azt a ruhát vagy megenné-e a lejárt joghurtot. Azt viszont igen, hogy milyen a ruha mintája, vagy lát-e penészt az ételen. 

Ugyanígy nem tudnak segíteni az egyik pontból a másikba történő eljutásban, hiszen csak azt látják, amit a kamera mutat, nem tudnak körülnézni. Azt viszont meg tudják mondani, zöld-e a lámpa, hányas busz ért be a megállóba,

vagy hol van a bolt” – sorolja.

A Távszem logója

A következő kérdésekkel keresik leggyakrabban a látássérült személyek a Távszem diszpécsereit:

  • háztartási kérdések, főként szavatosság, vagy hogy meddig kell még egy ételt sütni,
  • háztartási eszközök, például termosztát vagy légkondi beállítása,
  • számítógép beállítása, ha a beszélőprogram elnémulna,
  • captcha leolvasása weboldalakon,
  • óraállások leolvasása.

Az általa említett extrémebb példák azt is megmutatják, hogy tényleg nagyon leleményesek a felhasználók: paradicsomválogatásra, a baromfi ólba terelésére vagy vakvezető kutya megfigyelésére is kérték már operátorok segítségét.

Önállóbb életet ad a szolgáltatás

A Távszem fontos célja, hogy a látássérült embereknek úgy adjon nagyobb önállóságot, hogy tehermentesíti látó családtagjaikat.

dr. Nagyné Berke Mónika

„Én és a férjem is látássérült emberek vagyunk: a szolgáltatás jó arra, hogy a két fiunkkal való találkozások ne arról szóljanak, hogy leolvasnak nekünk dolgokat, hanem a kapcsolatról magáról. Jó az, ha nem idegeneket kell leszólítani az utcán – bár az emberek egyre nyitottabbak, nagyon nagy örömöt ad, hogy önállóan meg tudunk oldani valamit. Nem szívességet kérek, hanem egy szolgáltatást veszek igénybe” – világította meg a Távszem jelentőségét a felhasználó szempontjából Mónika, aki maga is igénybe veszi a Távszemet mindennapi életében.

Így kommunikálj látássérült emberekkel

Jelenleg 9 operátorral működnek, akik több mint 300 órás képzés során sajátították el az ehhez szükséges ismereteket: tapasztalataik szerint azok érzik leginkább, mennyi a pont elegendő segítség egy vak ember számára, akiknek vannak tapasztalatai látássérültekkel.

„Ők tudják, hol a túlsegítés és a pont elég segítség határa.

Idézőjel ikon

A »nézni« vagy a »látni« szót nyugodtan lehet egy látássérült emberrel való beszélgetésben is használni:

aki nem ismer minket, annak lehet egy kis görcs a gyomrában, hogy vajon jó-e ez így” – árulta el dr. Nagyné Berke Mónika.

Megkérdeztük tőle azt is, az utcán, mindennapi szituációkban hogyan kommunikálhatunk jól, nem tolakodóan egy látássérült emberrel.

Ez mindig a helyzettől függ. Ha valaki ismeretlenül odajön, és megkérdezi tőlem, hogy vakultam meg, arra nem szeretek válaszolni. A legnagyobb tévhit a vak emberekkel kapcsolatosan az, hogy egyformák vagyunk, vagyis ha egy vak személy valamikor elutasította a segítséget, akkor mind így teszünk majd. 

Mi ugyanúgy egyéniségek vagyunk, mint mindenki más. Attól, hogy valaki nem lát, még nem lesz kedves, aranyos vagy épp faragatlan,

ügyes vagy kevésbé ügyes” – fogalmazott.

Mónika szerint azzal nem lehet melléfogni, ha odamegyünk a vak emberhez az utcán, megérintjük, és megkérdezzük, szüksége van-e segítségre. Ha nemet mond, annak is millió oka lehet – például hogy épp gyakorol egy útvonalat.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.